Női kézi-vb: Szlovákia legyőzésével középdöntőben a németek

Vágólapra másolva!
2021.12.04. 19:25
null
Újabb gólzáporos német győzelem (Fotó: Imago)
Szlovákiát is magabiztosan múlta felül Németország a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság 2. fordulójában, a magyar válogatottat is soraiban tudó E-csoportban, ezzel Emily Bölkék már biztosan középdöntősök.

 

A csoportunk első szombati meccsét olyan szemmel is figyelhettük, hogyan teljesítenek a németek, akikkel hétfőn este találkozunk. Nos, a szlovákok az elején eléggé szenvedtek a német védelemmel szemben, az elhalt támadásaik után pedig sorra kapták indításból a gólokat. Különösen a balszélső Antje Lauenroth jeleskedett ebben a műfajban. Pavol Streichernek 6–1-es hátrányban már a hatodik percben időt kellett kérnie.

Barbora Lancz a németek ellen is bátran és eredményesen játszott, valamint a másik lövőposzton visszatért térdsérüléséből a siófoki Szimona Szarková, északi szomszédunk 12–10-nél újra feljött két gólra, és a közte egyért is támadhatott. Ekkor könnyebben lőtték góljaikat a szlovákok, a szünet előtt azonban újra többet rontottak, így a németek 17–12-re hizlalták vissza a különbséget.

A szlovákok egyre szétesőbb játékot mutattak aztán a második félidőben, csak elvétve tudták bevenni a német kaput, míg hátul képtelenek voltak feltartóztatni a német rohamokat, így gyorsan tíz körülre hízott a hátrányuk. Henk Groener a hajrában nyugodtan pályára küldhette az eddig kevesebbet játszókat, csapata így is magabiztosan, 14 góllal nyert.

A német válogatott második győzelmével már biztosan középdöntős, és így tettek a mieink is, miután hárommal legyőzték a cseheket.

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG, DECEMBER 1–19.)
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT (Llíria)
Németország–Szlovákia 36–22 (17–12)
Ld:
Grijseels 6, ill. Bízik R., Bajciova 4-4
KÉSŐBB
Magyarország–Csehország 32–29 (17–15)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 2 2 67–43 +24 4
2. MAGYARORSZÁG 2 2 67–58 +9 4
3. Csehország 2 2 50–63 –13 0
4. Szlovákia2251–71–200

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Granollers):   
Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B-csoport (Llíria):   Orosz csapat, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C-csoport (Castelló):    Norvégia, Románia, Kazahsztán, Irán
D-csoport (Torrevieja):   Hollandia, Svédország, Puerto Rico, Üzbegisztán
E-csoport (Llíria):    Németország, MAGYARORSZÁG, Csehország, Szlovákia
F-csoport (Granollers):    Dánia, Dél-Korea, Tunézia, Kongó
G-csoport (Castelló):   Horvátország, Japán, Brazília, Paraguay
H-csoport (Torrevieja):   Spanyolország, Ausztria, Argentína, Kína
A csoportok első három helyezettje bejut a középdöntőbe (AB-, CD-, EF- és GH-ág).

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Nedelykov Tamás, Papp Bálint

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik