Női kézi: újabb kulcsjátékosát kell nélkülöznie az FTC BL-ellenfelének

Vágólapra másolva!
2019.08.10. 10:21
null
Reistad (jobbra) gerincsérvvel bajlódik (Fotó: AFP)
Katrine Lunde után egy másik fontos láncszem esett ki a Ferencvárossal azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatából: Henny Reistad gerincsérvvel küzd, emiatt valószínűleg az őszi szezon nagy részét ki kell hagynia, és akár még a decemberi világbajnoki szereplése is veszélybe kerülhet.

„Elképzelhető, hogy nem sokat látjuk Hennyt az őszi szezonban, időbe telik, amíg újra játékra kész állapotban lesz” – mondta a Vipers orvosi csapatát vezető Erik Welhaven Löchen a norvég Tv2-nek.

A még mindig csak 20 éves – de már a Győri ETO-val is hírbe hozott – átlövő korosztályának egyik legtehetségesebb tagja, az elmúlt idényben nagy terhelésnek volt kitéve. Tavaly nyáron részt vett a junior-világbajnokságon, majd jöttek a hazai bajnoki és kupamérkőzések a Vipersszel, amellyel a Bajnokok Ligájában egészen a négyes döntőig menetelt. Közben ott volt a felnőttválogatottal is az Európa-bajnokságon, pedig Thorír Hergeirsson általában nem szokott olyan játékosokat magával vinni, akik előtte nyáron válogatott tornán szerepeltek. Ez is mutatja, fiatal kora ellenére milyen fontos volt a játéka a csapatnak.

„Természetesen nem könnyű, hogy nem tudom pontosan, mennyi ideig nem játszhatok, de végül is még csak nyár van, és nem hagytam ki tétmérkőzést. Sok meccset játszottam az elmúlt idényben, de ezzel a társaim is így voltak. Úgy tűnik, a testünk másképpen reagált” – mondta Reistad, míg a csapatorvos annyit tett hozzá, hogy nem szükségszerűen a terheléssel van összefüggésben a mostani sérülése, olyan is kaphat gerincsérvet, aki ülő munkát végez, és lehetnek genetikai okai is.

Mindenesetre Reistad kiesése egyértelműen érzékeny veszteség a Vipersnek, amely már korábban elveszítette a következő idény nagy részére a budapesti final fourban keresztszalag-szakadást szenvedő Katrine Lundét.

A 39 éves, 2010 és 2015 között Győrben légióskodó, olimpiai, világ- és Európa-bajnok, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes kapus rehabilitációja alatt sem tétlenkedik, a következő hónapokban másodedzőként segíti Ole Gustav Gjekstad munkáját: a világklasszis Lunde áprilisra várható felépüléséig a kapusok munkáját egyengeti.

„Katrine lesz a segítőm a következő idényben, és elsősorban a kapusokkal foglalkozik – kevés olyan ember akad a világon, aki jobban tudna figyelni rájuk, mint Lunde” – idézi az Aftenposten Gjekstadot. Katrine Lunde egyébként ikertestvérét, Kristinét váltja a norvégok szakmai stábjában.

Egy másik rutinos világklasszis, a Győrrel korábban szintén sikert sikerre halmozó beálló, Heidi Löke viszont egészségesen vette fel a munkát a BL csoportkörében a Ferencvárossal azonos négyesben szereplő és éppen az FTC ellen október elején otthon rajtoló Kristiansandnál. Mint ismert, Löke az anyagi gondok miatt a norvég első ligás licenctől megfosztott nagy múltú Larviktól igazolt a Vipershez.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok beálló hiányzik a Fradi következő keretéből

Kézilabda
2025.06.11. 17:16

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

Óriási baklövés: a Győr döntőbeli ellenfele nem is indulhatott volna a BL aktuális kiírásában

Kézilabda
2025.06.04. 18:44

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33

„Minden győzelem annyit ér, amennyire megünneplik” – így fogadták Győrben a BL-győztes ETO-t

Kézilabda
2025.06.02. 20:58

Per Johansson: Szeretnék új dinasztiát építeni Győrben

Kézilabda
2025.06.02. 12:01

„Sokat jelent” – Brattset arról, hogy első beállóként választották meg MVP-nek

Kézilabda
2025.06.01. 21:52
Ezek is érdekelhetik