Női kézi: hosszabbított az FTC válogatott kapusa

Vágólapra másolva!
2018.11.20. 17:53
null
Bíró Blanka még éveken át a Ferencváros kapusa marad (Fotó: Tumbász Hédi)
A Ferencváros a klub magazinműsorában az M4 Sporton, valamint a hivatalos honlapján egyidejűleg jelentette be, hogy női kézilabdacsapatának első számú kapusa, Bíró Blanka 2021 nyaráig meghosszabbította a szerződését.

„Nem sokat kellett gondolkodnom a döntésen, tudtam, hogy itt szeretnék játszani – idézi Bíró Blankát a fradi.hu.Jól sikerült az elmúlt három év, lehetőséget kaptam a klubtól, minden a fejlődésemet szolgálja, és úgy érzem, valóban előre is léptem. Mindenképp itt szerettem volna folytatni a pályafutásomat.”

Bíró Blanka a Vácnál eltöltött nyolc esztendő után 2016-ban igazolt a Ferencvároshoz. Szerződésének meghosszabbítását a klub ugyanúgy a Fradi Tv-ben jelentette be, mint két héttel ezelőtt Háfra Noémi esetében.

„Bíró Blanka a Ferencváros és a magyar válogatott meghatározó játékosa, ezért mindenképpen szerettük volna, ha további évekre sikerül vele megállapodni. Külön öröm, hogy Blanin is azt éreztük, szívesen marad a Ferencvárosban. Rendkívül pozitívnak tartom, hogy együttesünk jó néhány meghatározó kézilabdázója kötelezte el magát hosszabb távra, vagyis biztosítva van, hogy az FTC magja továbbra is a magyar válogatott erősségeiből áll majd. Mindenképp előremutató, hogy keretünk jelentős részét évekre előre ismerjük, és a csapatépítésben komoly szerepe van, hogy a válogatott játékosok hosszabb távon a Ferencvárosban képzelik el a jövőjüket” – mondta Bognár László, a kézilabda-szakosztály ügyvezető igazgatója.

Bíró Blanka a 2016–2017-es szezonban Magyar Kupát nyert a Fradival, míg a Bajnokok Ligájában megválasztották az idény legjobb fiatal játékosának.


Forrás: FradiMédia

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
10 órája

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
15 órája

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 10:28

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41

A Ferencváros új magyar rekordot állított fel az öt meccsen szerzett 11 ponttal

Európa-liga
2025.11.28. 15:33
Ezek is érdekelhetik