PAPP BÁLINT
2023.09.20 06:56

Női kézi NB I: önbizalmat és nyugalmat szerzett a Budaörs

A Vác elleni bravúrpontok még sokat érhetnek a Budaörs női kézilabdacsapatának.

 

Buday Dániel az eddigi három meccsből kétszer is győzelemre vezette a Budaörsöt (Fotó: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)

 

Két középmezőnybeli, az előző idényben előtte végző rivális skalpját is begyűjtötte már az élvonalban a Budaörs női kézilabdacsapata. A Buday Dániel irányította együttes a hazai bajnoki rajton hét góllal (29–36) alulmaradt a dobogóra hajtó Mosonmagyaróvártól (mondhatni, az MKC a budaörsiek elleni sikerrel hangolt a Győr felett aratott bravúros győzelemre…), majd fordulatos és nagy csatában nyert az MTK otthonában 33–32-re, míg az elmúlt hétvégén az Európa-liga-induló Vácot is elkapta hazai környezetben 29–24-re úgy, hogy a második félidőben mindössze hét gólt kapott.

 
A Vác simán verte a Fehérvárt, fontos rangadót nyert a Budaörs
Nagyot hajrázva öttel verte a Budaörs a Vácot

„A felkészülésünk félig-meddig sikerült, még mindig több sérültünk van, ennek ellenére jól kezdtük az idényt – mondta Buday Dániel. – Együtt van a csapat, az MTK és a Vác elleni két-két pont nagyon értékes, de még nagyon a bajnokság elején járunk, sok feladat vár ránk. A legutóbbi bajnoki első félidejében mindkét együttes inkább a támadójátékban jeleskedett, a védelmek és a kapusok nemigen tudtak hozzátenni. A szünet után a nyitottabb védekezésünk agresszívabb lett, és Mistina Kitty is feljavult a kapuban, váci oldalon viszont elmaradtak a védések. Kiváló csapatmunkával sikerült nyernünk, a kapus és a védelem között megvolt az összhang, és a támadójátékunk is magas szintű volt az egész meccsen.”

A korábbi 93-szoros válogatott irányító szerint a Győr, az FTC, a Debrecen, a Mosonmagyaróvár kiemelkedik a mezőnyből, mögöttük viszont nagyon erős a középmezőny.

„Az élcsapatok utáni hét-nyolc együttes bármelyike képes legyőzni közvetlen riválisait – emelte ki a 14 csapatos ligában legutóbb 11. budaörsiek trénere. – Fontos, hogy ki ragad be és ki tud bravúrpontokat szerezni az elején, mert ezek a hosszú idény végén sokat érhetnek. Egy-két meglepetéscsapat is akad minden kiírásban, és idény közben is alakulhatnak még a játékoskeretek, menet közben is erősíthet valamelyik klub vagy felépülnek a sérültek. Hosszú az évad, de lényeges, hogy már az első körökben önbizalmat és nyugalmat szereztünk.”

A Budaörs szombaton az újonc és három fordulót követően még pont nélkül álló Kozármislenyhez utazik, és a papírforma alapján jó esélye van arra, hogy megszerezze idénybeli harmadik győzelmét.

2023.12.09 20:18:54

Kézilabda nemzetisport.hu

A szünet utáni összeomlás megpecsételte a női kéziválogatott sorsát, innentől cél a 9. hely, ami olimpiai selejtezőt ér.

2023.12.08 23:53:31

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A felelősségviselést is gyakorolni kell.

2023.12.07 16:12:42

Kézilabda nemzetisport.hu

A bakonyiak váratlan lengyelországi vereséggel zárták a 2023-as évet az elitsorozatban.

2023.12.07 16:38:05

Kézilabda nemzetisport.hu

Tízgólos sikert aratott válogatottunk a női kézi-vb-n, ám Szemerey Zsófi súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

2023.12.06 16:16:43

Kézilabda nemzetisport.hu

Egy góllal jobb volt a magyar csapat a Kielcénél, fontos győzelmet arattak a sokszor hősiesen küzdő Miklerék.