Női kézi NB I: botrány Kisvárdán, megverték a vendégszurkolókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.08. 23:22
Bravúros, 23–17-es győzelmet aratott a DVSC női kézilabdacsapata Kisvárdán, de a vendégszurkolók öröme nem lehetett teljes.

A debreceniek honlapja szerint ugyanis a mérkőzés befejezése után a csarnokból kifelé tartó szurkolókat megtámadták.debreceniek honlapja szerint ugyanis a mérkőzés befejezése után a csarnokból kifelé tartó szurkolókat megtámadták.

Négy debreceni drukker orvosi ellátásra szorult, őket mentő vitte el a csarnokból. Rendőri intézkedés a helyszínen tartózkodó biztosítás vezetője szerint nem történt.

A DVSC a honlapján jelezte, hogy megteszi a Magyar Kézilabda-szövetség felé a szükséges lépéséket.

A Kisvárda később közleményt adott ki a történtekről, amelyben cáfolta, hogy a hazai szurkolók támadtak volna a vendégekre: „Sajnálattal értesültünk a 2019. március 8-án játszott Kisvárda Master Good SE–DVSC-Schaeffler női kézilabda-mérkőzés lefújását követő eseményekről, amikor a vendégszurkolók kerültek összetűzésbe a biztonságiakkal. Amellett, hogy sajnáljuk a történteket, klubunk el is határolódik attól, hiszen a biztosítási és rendvédelmi feladatok nem egyesületünk illetékessége alá tartoznak, hanem az általunk megbízott, külsős biztonsági szolgálathoz. Egyúttal azt is cáfoljuk, hogy a hazai szurkolók kerültek volna összetűzésbe a debreceni tábor tagjaival, ilyenről szó sem volt. Úgy értesültünk, hogy a rendőrségi vizsgálat megkezdődött, magunk is kíváncsian várjuk annak eredményét. A sérülteknek ezúttal is mielőbbi felépülést kívánunk, a vendégtábornak pedig sok olyan mérkőzést, amelyeken olyan hangulatot teremtenek, mint pénteken is.”

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
22 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57
Ezek is érdekelhetik