Női kézi NB I: a Győr kisvárdai győzelmével indult az új idény

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 19:47
null
A Kisvárda csak az első félidőben tudta megnehezíteni a Győri ETO dolgát (Fotó: Dodó Ferenc)
A címvédő Győri Audi ETO egy szorosabb félidő után végül magabiztosan nyert a Kisvárda otthonában a női kézilabda NB I új idényének első, előrehozott mérkőzésén.

 

Dél-koreai gól a saját térfélről, japán cunder hétméteresből.

Mindez nem az Ázsia-bajnokságon történt, hanem a honi női élvonal szezonnyitó bajnokiján, amelyet a nyolcadik fordulóból, a győriek őszi „csúcsforgalmából” hoztak előre. A kisvárdaiak szünetig meglepően jól tartották magukat az első nyolc gólját kettesével, Yvette Broch, Schatzl Nadine, Rju Un Hi és Estelle Nze Minko révén igazságosan elosztó ETO-val szemben, sőt 10–9-ra a vezetést is átvették a szabolcsiak, akiknél mások mellett a felkelő nap országából érkezett, 25-szörös válogatott jobbszélső, Akijama Nacumi is bemutatkozott.

Linn Blohm góljaival aztán szünetre újra a Győrnél volt az előny, amelyet a második félidő elején tovább növelt, és Stine Oftedal öt perc alatt szerzett négy találatával sikerült végleg leszakítania a fáradó és egyre bizonytalanabbul támadó házigazdáját. A kisalföldiekhez visszatérő szlovén Ana Gros is megszerezte tíz év távollét utáni újbóli góljait az NB I-ben, a lerohanásokból rendre eredményes címvédő pedig tartósan kétszámjegyű differenciára rendezkedett be, és összességében könnyed győzelemmel mutatkozott be. Első félidei játéka alapján a Kisvárda is bizakodva várhatja a folytatást.

NŐI KÉZILABDA NB I
A 8. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–GYŐRI AUDI ETO KC 19–32 (12–14)
Kisvárda,
1055 néző. V: Rontó, Szanyi
KISVÁRDA: Graovac 1 – Udvardi 1, Karnik Sz., Juhász G. 1, Trúnková 2, Bouti 2, Mérai 2. Csere: Mátéfi D. (kapus), Sápi 1, Siska, Habánková, Akijama 4 (4), SZARKOVÁ 3, Sztamenics, MICSEVSZKI 2. Edző: Bakó Botond
GYŐR: SILJE SOLBERG – Győri-Lukács 1, Rju 3, BROCH 5, A. M. Hansen 1 (1), OFTEDAL 4, SCHATZL NADINE 4. Csere: Toft (kapus), Nze Minko 4, GROS 4, BLOHM 4, Faluvégi D., Kristiansen 1 (1), Fodor Cs. 1. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 8. perc: 2–2. 14. p.: 3–6. 19. p.: 8–8. 23. p.: 10–9. 27. p.: 10–12. 29. p.: 12–12. 34. p.: 12–16. 45. p.: 15–22. 51. p.: 15–27. 57. p.: 18–30
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– Az első félidőben megfelelő energiát és lelkesedést vittünk a játékunkba. Amíg eléggé frissek voltunk, igyekeztünk taktikusan megtalálni a támadójátékunkban a lövőhelyzeteket, és ne csak kikényszerítve lőjünk kapura. A szünet után elveszítettük ezeket az erényeinket, és a védekezésben sem végeztük el azt a munkát, amelyet addig, az átlövőink pedig nem találták meg a lövősávokat a jó befejezésekhez, ami ilyen szintű fallal szemben nem is könnyű feladat.
Ambros Martín: – Köszönjük a Kisvárda gesztusát, hogy előrehozottan játszhattuk le ezt a mérkőzést. A hazai csapat az első félidőben nagyon jó munkát végzett, különösen a védekezésben, így a támadójátékunk nagyon sokat akadozott ekkoriban. A mi védekezésünk hatvan percen keresztül magas szintet képviselt, így idő kérdése volt, hogy mikor tudjuk az előnyünket megnyugtatóra növelni. Ez a pillanat a második félidő közepére jött el, így az egyik legnehezebbnek ígérkező idegenbeli túránkról két értékes ponttal térhetünk haza.

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
2022. szeptember 2. péntek
18.00:
FTC–Mosonmagyaróvár (Tv: M4 Sport)
18.00: Debrecen–Fehérvár
18.00: Győr–Budaörs
2022. szeptember 3. szombat
16.00:
NEKA–Érd
17.00: Dunaújváros–Békéscsaba
18.00: Kisvárda–MTK
18.00: Vác–Siófok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik