Női kézi: Müller nagy reményekkel érkezett, de máris távozott Győrből - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 10:50
null
Susann Müller szerint jogtalanul küldték el Győrből (Fotó: Korponai Tamás)
Amit korábban beharangoztuk, most hivatalossá vált: véget ért a győri kaland Susann Müller számára. A német átlövő nagy reményekkel szerződött a BL-címvédő Győri Audi ETO KC-hez, de még a szezon vége előtt elváltak a felek útjai.

„Egy nehéz szezon utolsó, fontos szakaszában járunk, amely a csapat minden tagjára extra terheket rótt mind fizikailag, mind lelkileg. Játékosaink különböző egyéniségek, akik eltérő módon élték meg ezeket a terheket. Német átlövőnk, Susann Müller beilleszkedését őszi sérülései tovább nehezítették. Emiatt az elmúlt hónapokban rengeteg egyéni támogatást kapott vezetőedzőnktől és társaitól, ennek ellenére nem sikerült beilleszkednie a csapatba, ezért klubunk felbontotta szerződését” – mondta Kelecsényi Ernő, a Győri ETO elnöke.

A 2013-as világbajnokságot gólkirálynőként záró Müller a Buducsnoszt Podgoricához igazoló Katarina Bulatovics helyére érkezett, ám a montenegrói klasszis távozásával keletkező űrt nem tudta betölteni.

A német játékost ebben sérülések is hátráltatták, először október közepén egy edzésen eltört az ujja, majd november elején újabb törést szenvedett. Felépülését követően lassan melegedett bele, február elején, Nagybányán saját elmondása szerint viszont már az igazi Susann Müllert láthatta a közönség.

Ugyanakkor ezt a formáját nem tudta állandósítani, úgy tűnt, nem tud felnőni a Győrnél rá háruló feladathoz. Helyzetét nehezítette, hogy több kulcsjátékos hiányában sokan tőle várták, hogy a hátára vegye a csapatot. Ambros Martín a taktikát is átalakította a kedvéért, illetve Heidi Löke személyében amolyan mentort is adott mellé, vagy ha kellett, maga beszélgetett el vele.

Az öltözőben sem érezte jól magát: mindenki másétól különböző habitusú, kifelé látszólag flegma és unott, befelé rengeteget őrlődő, kételyekkel teli személyiségként messze kilógott a folyamatosan versengő, lángoló győri közegből, amelyhez nem sikerült alkalmazkodnia.

A Vardar elleni BL-negyeddöntő odavágóján orrsérülést szenvedett, és a visszavágón már pályára sem lépett, helyette Németországban próbálta összeszedni magát, de vissza már nem tér a győriekhez. Német sajtóhírek szerint biztosan nem tér vissza korábbi csapatához, a HCL Leipzighez, a dán Odensétől és a német Bietigheimtől van ajánlata.

Mivel elképzelhető, hogy az orosz Anna Szeny sem marad a győrieknél, átlövőposzton még Tomori Zsuzsanna érkezése ellenére is szükséges lehet új játékos igazolása.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik