Női kézi Európa-liga: magabiztosan verte meg norvég ellenfelét a Mosonmagyaróvár

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 17:48
null
Stranigg Zsófia hét dobott góllal vezette győzelemre a Mosonmagyaróvárt (Fotó: Török Attila, archív)
Hatgólos győzelmet aratott a Mosonmagyaróvár a női kézilabda Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában – az ellenfél a norvég FANA együttese volt.

Erősen kezdte a norvég FANA elleni találkozót a Mosonmagyaróvár, a kisalföldi együttes 13 perc alatt kilenc gólt szerzett, erre csak néggyel tudtak válaszolni a skandinávok – jött is az időkérés Erlend Lyssand vezetőedző részéről. Az más kérdés, hogy a játék képe ezután sem változott, a mosonmagyaróvári támadások továbbra is rendre góllal végződtek – sokatmondó adat, hogy a norvég kapusok 17 perc alatt csupán egy lövést hárítottak –, a norvégok végül nagy nehezen feljöttek öt gólra, ez pedig hazai időkérést eredményezett. A félidő második felében összekapta magát a FANA és a 24. percben már az egyenlítésért támadhatott, de Gyurka János tanítványai nem omlottak össze és kétgólos előnyben mentek a szünetre.

A fordulás után is jobban koncentrált a Mosonmagyaróvár és sikeresen őrizte 2-3 gólos előnyét, majd Stranigg Zsófia egy kontra végén négyre hizlalta a különbséget – mindeközben Szemerey Zsófia fontos védésekkel tartotta kordában a norvégokat. Gyurka János gárdája ezután – az első félidőhöz hasonlóan – lépésről lépésre elhúzott az európai kupaporondon újoncnak számító ellenfelétől és a második félidő 20. percben elérte a 30 gólos határt.

A hajrában ezúttal elmaradt a norvég feltámadás, a Mosonmagyaróvár 35–29-es győzelemmel kezdte az Európa-liga küzdelmeit. A mérkőzés végén pályára lépett és gól is szerzett Tóth Gabriella, akinek még áprilisban szakadt el a keresztszalagja – szép visszatérés volt ez a mosonmagyaróvári irányító számára.

A nyugat-magyarországi együttes vezére a hét találatig jutó Stranigg Zsófia volt, de a 6 gólt dobó Tóth Eszter és Barbora Lancz is kitett magáért – míg a 43.75 százalékos hatékonysággal védő Szemerey Zsófia ugyancsak kulcsszerepet játszott a magabiztos sikerben.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR–Fana IL (norvég) 35–29 (18–16)
Mosonmagyaróvár, 1000
néző. Vezette: Jakovljevics, Kovacsevics (szerbek)
MOSONMAGYARÓVÁR: MISTINA – Mihály 2, LANCZ 6, KOVÁCS P. 2, Pásztor N. 1, Ivancok 1, STRANIGG 7 (1). Csere: Szemerey (kapus), TÓTH E. 6 (3), Tóth N. 1, ALBEK 5, Faragó 1, Csire 1, Sztankovics K., Tóth G. 1, Bardi 1. Edző: Gyurka János
FANA: Nygaard – Kyrkjeeide 1, C. Solstad 4, Mastad 2, Böyum 2, HAALAND 4, BERG 6 (1). Csere: Drönen (kapus), HATLE 7, Gabrielsen 1, Grasdal 2, Hagerup, Mossestad. Edző: Erlend Lyssand
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–1. 7. p.: 3–1. 12. p.: 7–4. 16. p.: 10–4. 20. p.: 13–9. 24. p.: 14–12. 35. p.: 20–18. 41. p.: 22–19. 45. p.: 24–20. 55. p.: 31–26
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedórában nagy koncentrációval kézilabdáztunk, ami fontos volt egy ilyen küzdelmes meccsen, de ezt követően előjöttek azok a hibák, amelyek szinte természetesek ennél a tempónál. Szükség volt a második félidő keményebb védekező és pontosabb támadójátékára, amellyel sikerült realizálni a győzelmünket. A végjátékban növelhettük volna a különbséget, de ennél fontosabb, hogy Tóth Gabi rövid időre már vissza tudott térni.
Erlend Lyssand: – Sajnos instabilak voltunk, a jobb és a rosszabb periódusok váltották egymást a játékunkban. Az első félidőben több mint tizenöt technikai hibát követtünk el, ezzel a számmal ezen a szinten nem lehet mérkőzést nyerni. Csalódottak azonban nem vagyunk, mert számítottunk arra, hogy nem lesz könnyű helytállnunk a csoportkörben, de készülünk, gyakorlunk, és bízunk abban, hogy sikeresebbek leszünk.

Korábban játszották
Herning-Ikast –Nantes 30–20 (15–10)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Herning-Ikast (dán) 1 1 30–20 +10 2
2. Mosonmagyaróvár 1 1 35–29 +6 2
3. Fana (norvég) 1 1 29–35 –6 0
4. Nantes (francia) 1 1 20–30 –10 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik