Női kézi: „Érthetetlen ez a döntés” – Tomori is megszólalt

2020.04.10. 15:50
null
Tomori Zsuzsanna nehezen tudja megemészteni a magyar sportági szövetség döntését (Fotó: Török Attila)
Nerea Pena és Szikora Melinda után egy harmadik siófoki játékos, Tomori Zsuzsanna is kifejtette a véleményét a Magyar Kézilabda-szövetség csütörtöki döntésével kapcsolatosan, mely szerint a szervezet a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel befejezettnek nyilvánítja az égisze alá tartozó összes bajnokságot, és a nemzetközi kupaindulókról az előző, 2018–2019-es idény végeredménye alapján dönt. Ettől a határozattól természetesen Tomori sem volt elragadtatva...
AZ MKSZ VÉGET VETETT AZ IDÉNYNEK, NEM HIRDETNEK BAJNOKOT
A SIÓFOKOT MEGDÖBBENTETTE AZ MKSZ DÖNTÉSE
„EZ NEM IGAZSÁGOS” – PENA A FACEBOOKON ÜZENT

„Az elmúlt időszak történései teljesen valószerűtlenek. A koronavírus-járvány okozta leállás és ennek következményei alap helyzetben is komoly gazdasági problémát okoztak a sportszervezeteknek, és ezután még jön egy olyan döntés az MKSZ részéről, amely teljesen megsemmisíti az eddig elvégzett munkánkat, sikereinket” – olvasható Tomori nyilatkozata a Siófok hivatalos honlapján.

„Az MKSZ által hozott döntés egyszerűen érthetetlen számomra. Lejátszottuk a bajnokság hetven százalékát, és most azt mondják, hogy az elmúlt tíz hónap meg sem történt. Ezt sportolóként nagyon nehéz feldolgozni, és még nehezebb elfogadni. A teljesítmény kellene, hogy a döntő legyen, a pályán elért eredmény. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük volna a szabadkártyát a Bajnokok Ligájában való indulásra, nagyon keményen megdolgoztunk érte” – tette hozzá a magyar válogatott átlövő.

Legfrissebb hírek

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 órája

Egy félideig tartotta a Ferencváros tempóját a Budaörs

Kézilabda
2026.09.02. 19:31

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2026.09.01. 19:34

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12

Kézilabda NB I: nyilvánosságra hozták az előző idény álomcsapatait

Kézilabda
2026.08.29. 11:58

Súlyosan megsérült az FTC fiatal kézilabdázója az ETO elleni Szuperkupa-meccs előtt

Kézilabda
2026.08.28. 20:55

Kézilabda: indul a Fantasy Handball!

Kézilabda
2026.08.28. 09:08

KÉZILABDAIDÉNY, 2026–2027

Kézilabda
2026.08.27. 16:55