Női kézi: Életem legnehezebb döntését kellett meghoznom – Háfra Noémi

2020.11.17. 08:36
null
Háfra Noémi élete legnehezebb döntését hozta meg (Fotó: Tumbász Hédi)
A következő idénytől az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO-ban folytatja pályafutását Háfra Noémi és Schatzl Nadine, a Ferencváros két válogatott kézilabdázója. Háfra Noémi élete legnehezebb döntésének nevezte a váltást, és Schatzl Nadine-nak sem volt könnyű így határoznia.

 

Háfra és Schatzl Győrben folytatja – hivatalos

„Nagy lépés előtt állok az életemben – kezdte Háfra Noémi az Instagram-oldalán. – Igyekszem élni minden lehetőségével. A következő szezontól Győrben folytatom a pályafutásom. Ehhez a lépéshez azonban életem eddigi legnehezebb döntését kellett meghoznom, hiszen olyan klubtól, csapattól távozom a szezon végén, amelynek nagyon sokat köszönhetek és fontos helye van a szívemben. És ahogy eddig, ezután is mindent megteszek a Ferencváros sikereiért.”

A Fradi hétfőn jelentette be, hogy Háfra és Schatzl nem hosszabbítja meg a szerződését, az ETO nem sokkal később közölte, 2021 nyarától a győrieket erősíti a két játékos.

A 22 éves balátlövő a Rába-partiak honlapján megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Győr játékosa lesz, s hozzátette, tudja, hogy az ETO-ban más a koncepció, ám eddig sem ijedt meg a kihívásoktól, és nem fél a versenyhelyzettől.

Háfra 15 éves korától szerepel a Ferencvárosban, míg Schatzl – aki 2013-ig Győrben nevelkedett – 2015-ben az Érdtől igazolt a fővárosi zöld-fehérekhez.

Schatzl Nadine aranyérmekét küzdene az ETO-val (Fotó: Szabó Miklós)
Schatzl Nadine aranyérmekét küzdene az ETO-val (Fotó: Szabó Miklós)

„Nagyon sok szép emlék köt Győr városához, sok tapasztalatot szereztem itt, a kézilabda alapjait az ETO-ban sajátíthattam el – idézi a gyorietokc.hu Schatzl Nadine-t. – Örülök, hogy jövő nyártól újra Győrben szerepelhetek, és természetesen nagy célokkal érkezem: szeretnék minden fronton első lenni az Audi ETO-val! Várom már, hogy kezdődjön a közös munka, de természetesen addig is mindent jelenlegi csapatom sikeréért teszek meg.”

Schatzl a Nemzeti Sportnak azt mondta, a mostani idény végéig nem szeretne többet beszélni az átigazolásáról. A november 19-én 27. életévét betöltő balszélső az Instagram-oldalán – Háfrához hasonlóan – nehéz döntésként könyvelte el a klubváltást.

„Nehéz döntést kellett meghoznom, eddigi életem során talán a legnehezebbet. Majdnem hat szezon után elhagyom a Ferencvárost. De a búcsúnak az ideje még nem jött el, hiszen a nagy feladatok most jönnek, a szezon hátralévő részében is minden tőlem telhetőt megteszek a csapatért! Hajrá, Fradi!” – írta Schatzl.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45