Női kézi Eb: Trefilov szerint az orosz játékosok nagy része nem értette Martínt

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 16:04
null
Trefilov fiatal orosz szakembert ültetne le a válogatott kispadjára (Fotó: AFP)
Karakteres véleményt fogalmazott meg az orosz női kézilabda-válogatott korábbi legendás szövetségi kapitánya, Jevgenyij Trefilov a dániai Európa-bajnokság közben menesztett utódjáról, Ambros Martínról, és leszögezte, mindenképpen orosz szakembert ültetne a nemzeti csapat kispadjára.

Mint ismert,Ambros Martínt azután menesztette az orosz szövetség, hogy a női válogatott az Eb középdöntőjének záró fordulójában kikapott Dániától, így lemaradt az elődöntőről, és csak az ötödik helyért játszhat a világbajnok Hollandiával. Az oroszok szereplésére a többi válogatotthoz hasonlóan hatással volt a koronavírus-járvány miatt zaklatott idény, valamint kulcsjátékosok (például Anna Vjahireva, Anna Szeny, Jelena Mihajlicsenko) estek ki sérülés miatt, de Trefilov egyértelmű edzői hibákat is látott.

„Nézzük a dánok elleni meccset! Miért cserélte le a jól védő kapusát? Kalinyina 38 százalékon állt, de Ambros lehozta. A mérkőzés végén valamilyen oknál fogva elkezdte becserélni a fiatalokat. Minek? Hogy gyakoroljanak? Az Eb-elődöntőért ment a harc, a végéig kellett volna küzdeni, és bízni a csapatban. Ezen kívül úgy tűnt nekem, hogy a keret fele nem értette meg. Különösen az időkérések alatt, amikor spanyol-angol keverék nyelven beszélt” – mondta az orosz válogatottat olimpiai bajnoki és világbajnoki címig vezető Trefilov aSzport-Ekszpressznekadott interjújában.

Volt egy megbeszélése a válogatottnak, amelyen én is részt vettem. Ambros tartott eligazítást a lányoknak, melynek végén megkérdezte, hogy rendben? És mindenki igennel válaszolt. Utána félrevontam az egyik játékost, aki nem a Rosztov-Donból érkezett, és rákérdeztem nála, hogy legalább kicsit is értett-e abból, amit hallott? Azt mondta, semmit. A rosztovi játékosok biztosan ismerték az elképzelését, mert hosszabb ideig dolgozott velük. A többiek viszont nem tudnak angolul vagy spanyolul. Márpedig Ambros gyakran váltogatta a két nyelvet.”

Az orosz szövetség alelnöki tisztségét betöltő Trefilov amondó, a csapatsportokban nem sokat tudtak hozzáadni a külföldről igazolt szakemberek. „Ne jöjjenek nekem a CSZKA kosárcsapatával, ahol évek óta légiósok tolják a csapat szekerét. A futballt sincs értelme előhozni, biztos vagyok benne, hogy hamarosan eltörlik a légióskorlátot, és tíz-tizenegy légiós lesz a csapatok kezdőjében. Őrült szerződéseket kínálunk a külföldi edzőknek és játékosoknak, aztán megnézhetjük, hány csapatunk lesz ott az olimpián.”

„Ha a kézilabdát vesszük, az egyik külföldi szakember például megjegyezte, hogy az összes orosz edző régimódi módszerekkel dolgozik. Vlagyimir Makszimov ezekkel a módszerekkel húsz éven keresztül uralta az orosz kézilabdát a Csehovszkije Medvegyivel. Mi lett volna, ha Martín nem ért volna el eredményt Tokióban? Vállalta volna a felelősséget bármiért? Nem, felveszi a fizetését, és hazatér Spanyolországba.”

Trefilov elárulta, az orosz szövetséget irányító Szergej Siskarjovval egy fiatal orosz edző kinevezésében gondolkodnak. Minden segítséget megadnának az új kapitánynak, amire szüksége van, edzőtáborok, felkészülési tornák, Trefilov ajtaja is bármikor nyitva állna előtte. Sokan kapacitálják a visszatérésre, nem is lenne ellenére, de az egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé.

A feladat nem kicsi, márciusban ott az olimpiai selejtező, de sikeres kvalifikáció esetén a játékok után is sok a tennivaló, ugyanis valószínűleg több rutinos játékos is befejezi a válogatottban. „Például minden kapusunk harminc felett jár. Szedojkina, Kalinyina és Gabiszova egyaránt. Ilyenkor a női játékosok egy része már elgondolkodik a folytatáson.”

Trefilov megérti Siskarjov felháborodottságát, ahogy Martín menesztésekor beszélt. A legendás kapitány szerint az elnöknek minden joga megvan elmondani a véleményét, ugyanis a saját pénzéből is rengeteget áldoz a kézilabda hazai fejlesztésére. Elég a CSZKA női csapatának létrehozására gondolni, de a Kubany Krasznodar is sokat köszönhet neki.

„Mindig az edző a felelős az eredményekért, ilyen a szakmánk, de én inkább a játékosokat sajnálom. Martín fog találni magának új munkát. A játékosok karrierje ugyanakkor rövid, többüknek nem lesz már esélye Eb-t nyerni” – zárta Trefilov.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik