Női kézi Eb: az oroszok a torna közben elköszöntek Ambros Martíntól

K. Zs.K. Zs.
2020.12.16. 07:48
null
Ambros Martín a dánok elleni mérkőzésen (Fotó: AFP)
A következő mérkőzésre már nem Ambros Martín készíti fel az orosz női kézilabda-válogatottat, a spanyol szakembert az Európa-bajnokság közben felmentik szövetségi kapitányi állásából – adta hírül kedd késő este az orosz TASZSZ hírügynökség.

 

A felmentésről Szergej Siskarjov, az Orosz Kézilabda-szövetség elnöke számolt be azt követően, hogy az orosz válogatott simán, 30–23-ra kikapott a házigazda Dániától, és biztossá vált, hogy érem nélkül zárja az Európa-bajnokságot, és hogy a következő vb-részvételért selejtezőkre kényszerül.

„Ambros Martín nem folytathatja – kezdte érdekes hangvételű nyilatkozatát Szergej Siskarjov. – A legutóbbi interjújában úgy fogalmazott, hogy két csapatra összpontosít: az orosz válogatottra és a családjára. Mi most úgy döntöttünk, hogy megadjuk neki a lehetőséget, hogy csak az egyikre kelljen – a családjára. A gyermekei felnevelése bizonyára sok boldogságot jelent majd számára. A gyerekek fontosak, háromgyermekes családapaként nagyon is megértem őt.”

Siskarjov egyelőre nem tudta megmondani, ki készíti fel a csapatot a hollandok elleni pénteki helyosztóra (amelyen az ötödik hely lesz a tét), valamint a közelgő olimpiai és világbajnoki selejtezőkre. A tokiói részvételért – azon belül két kvótáért – az oroszok a mieinkkel, Szerbiával és Kínával harcolnak majd.

Egy biztos: nem a korábbi kapitány, Jevgenyij Trefilov felel majd a felkészülésért – jelentette ki Siskarjov.

„Nagyszerű kézilabdázóink vannak, úgyhogy egyértelműen az edzői stábot tartom felelősnek a zűrzavaros játékért – fejtegette Siskarjov a dánok elleni vereség után. – A kapitány minden szempontból csalódást okozott: pszichológiai és taktikai téren is csődöt mondott, képtelen volt megfelelően motiválni a játékosokat, mindez jól érzékelhető volt az utolsó időkérésénél, amikor spanyol nyelvre váltott.”

Siskarjov hozzátette: nagyon sok pénzükbe fog kerülni a szerződés idő előtti felbontása, de a szövetség teljesíti a kötelezettségeit, és kifizeti a Martínnak járó bánatpénzt.

„Ezt a pénzt sokkal szívesebben költöttük volna az utánpótlásra, de a probléma gyökerét keresem, így semmi sem akadályozhatja meg a kapitányi szerződés felbontását. Kifizetjük neki, ami jár, és megköszönjük a válogatottnál végzett munkáját.”

Martínnal már „volt gond” az idei Eb-n: mint beszámoltunk róla, a koronavírus-járvány miatti „buborékszabály” megsértéséért sajtóhírek szerint fennállt a veszélye annak, hogy hazaküldik, de végül csak figyelmeztetésben részesült.

Ambros Martín – aki 2012 és 2018 között egyebek mellett négy Bajnokok Ligája-trófeát nyert a Győri Audi ETO trénereként – 2019-ben lett az orosz női válogatott szövetségi kapitánya, és a tavalyi világbajnokságon bronzéremre vezette a csapatot.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Az európai szövetség is feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.18. 09:08