Női kézi Eb: német és orosz sikerrel rajtolt a torna

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 19:42
null
Hiába erőlködtek a sárga mezes románok, három góllal kikaptak (Fotó: AFP)
Csütörtök késő délután két mérkőzéssel kezdetét vette a dániai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság, amelyen előbb Németország három góllal legyőzte a legutóbbi Eb-n 4. helyen záró Romániát, majd a két évvel ezelőtti döntős, Oroszország verte meg a vb-ezüstérmes spanyolokat meggyőző különbséggel.

A herningi B-csoportban szinte végig a világbajnoki ezüstérmes spanyolok vezettek az első félidőben, ám az oroszok előbb egy hármas, majd egy ötös gólsorozattal fordítottak, és a szünetben már 13–11 volt az állás a javukra. A második felvonásban ellenállhatatlanul támadott és rendkívül hatékonyan védekezett az orosz együttes, amely a vártnál is simábban győzött (31–22).

A koldingi D-csoportban a németek remekül kezdtek, 7–1-re vezettek, ám a románok egy 4–0-s sorozattal felzárkóztak, és a szünetben csak három találat volt a különbség. A második félidő elején egyenlített Románia, majd a német válogatott egy 5–1-es szériát produkált, és visszaszerzett előnyét megtartotta a meccs végéig (22–19).A Ferencváros német balátlövője, Emily Bölk kilenc lövésből négy gólt szerzett.

A magyar válogatott a koldingi C-csoportban pénteken 18.15-től Horvátországgal játszik.

A csoportok első három helyezettje jut tovább a középdöntőbe. A torna első négy helyezettje kijut a jövő decemberi, spanyolországi világbajnokságra, amelynek a házigazdák, valamint a címvédő hollandok biztosan résztvevői lesznek.

NŐI KÉZILABDA, EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT (HERNING)
Oroszország–Spanyolország 31–22 (13–11)

D-CSOPORT (KOLDING)
Románia–Németország 19–22 (10–13)

KÉSŐBB
B-CSOPORT (HERNING)

Svédország–Csehország 27–24(13–13)
D-CSOPORT (KOLDING)
Norvégia–Lengyelország 35–22(17–13)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik