Női kézi Eb: Nem szeretem kimondani, hogy kulcsember vagyok – Háfra Noémi

NEDELYKOV TAMÁS (Monbéliard)NEDELYKOV TAMÁS (Monbéliard)
Vágólapra másolva!
2018.12.04. 15:58
null
Háfra Noémi a horvátok elleni mérkőzésen (Fotó: MTI/NSO)
A tavalyi világbajnokságon még mindenkit kicsit meglepett Háfra Noémi beválogatása, a jelenleg is zajló franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság esetében már nem volt kérdés, hogy a Ferencváros balátlövőjének helye van a magyar válogatott keretében. A még mindig csak 20 éves játékos nem tud magára vezéregyéniségként tekinteni, a rá jellemző szerénységgel csak annyit mond erről, ő teszi a dolgát, és megpróbálja a legjobb tudása szerint segíteni a csapatot. Kim Rasmussen szövetségi kapitány arról is beszélt, miért lehet Háfra remek példakép a többi fiatalnak.

Amikor a közelmúltban a Sportkrém magazinunk kapcsán felkerestük Háfra Noémit, az FTC balátlövője elmondta, a hazai rendezésű junior-világbajnokság előtt is nagyon tudott örülni a meghívónak, ezúttal pedig már második felnőtt világversenyén vehet részt.

Most is az utolsó pillanatig izgatottan vártam, hogy megkapom-e a behívómat, de azért számítottam rá, mert úgy éreztem, jól ment a játék az ősszel a Fradiban – kezdte Háfra a Nemzeti Sport Online-nak a magyar csapat szállásán Sochaux-ban. – Ha mégsem érkezett volna meg, akkor viszont annak örültem volna, hogy jut egy kis időm a pihenésre, mert kemény hónapok vannak mögöttem.”

Bizony a még mindig csak 20 éves átlövő igen hamar fontos láncszeme lett a Ferencvárosnak, amelyben – részben a sérülések miatt is – rendre sokat volt a pályán a fontos mérkőzéseken. A Bajnokok Ligájában a csoportkör után 39 találatával az ötödik helyen áll a góllövőlistán.

A népligeti játékosok esetében nagy kérdés, mennyire bírják a sorozatterhelést a megterhelő őszt követően: Mi, fradisták éreztük is magunkon már a Möbelringen-kupán, hogy kicsit fáradtabbak vagyunk a kelleténél, ezért tényleg oda kell figyelni a terhelésre az Eb-n. De ez persze nem lehet kifogás, mert mások is kemény meccseket játszottak.”

Háfra teljesítményére az európai szövetségnél is felfigyeltek, és az Eb-t felvezető egyik cikkükben a közé a három tehetség közé sorolták, akikre érdemes lesz figyelni a tornán.

Nagyon meglepődtem, de örültem is a cikknek. Még soha nem történt velem korábban olyan, hogy külön kiemeltek volna egy nagy torna előtt, főleg nem egy felnőtt világversenyt megelőzően. Amikor elkezdtem kézilabdázni, láttam, hogy Görbéékre mindig felhívták a figyelmet, és már akkor elképzeltem, milyen lesz, ha egyszer én is eljutok erre a szintre. Most még ugyan a fiatal tehetségek között említettek, de remélem, idővel a felnőttek között is ott tudok lenni a legjobbak között.”

TUDNI KELL, MIKOR SZABAD ÖRÜLNI

Aranyos sztori volt Háfra Noémi kapcsán a tavalyi vb-n, amikor Kim Rasmussen azt szemléltette, hogy az FTC átlövője annyira látványosan örült az egyik góljának, hogy elfelejtett idejében visszafutni, és egyszer csak rémülten vette tudomásul, hogy az ellenfél már szinte a kapunknál van.

Még mindig látványosan tudok örülni egy-egy gólomnak, a hollandok ellen is volt rá példa, hogy egyszer emiatt a kelleténél később futottam csak le cserére – reagált felvetésünkre Háfra. – Még ezt is meg kell tanulnom, hogy csak akkor örüljek, ha egy gól után kivédekeztük a következő támadást vagy lefutottam és leültem a kispadra.”

Az ismert hiányzók miatt Háfrára egyértelműen kulcsszerep hárul a válogatottban a mostani Eb-n, de ő igyekszik nem sokat foglalkozni ezzel. „Nem szeretem magamról kimondani, hogy kulcsember vagyok. Csak mindig teszem a dolgomat, úgy megyek fel a pályára, hogy ki akarom magamból adni a maximumot a győzelemért. Szerintem nem illik rám ez a vezéregyéniség-típus, inkább egy visszahúzódó alkat vagyok. Lehet, hogy néhány év múlva ez megváltozik, ha majd valamit leteszek az asztalra, és nyerünk valamit a csapatommal.”

A játékával kapcsolatban szembeötlő, hogy egy-egy rossz kísérlet nem tudja elbizonytalanítani, legközelebb is bátran vállalkozik. A hollandok ellen nem igazán jöttek be a megoldásai az első félidőben, de a szünetben tudott váltani, és több fontos gólt lőtt a folytatásban. A horvátok ellen is volt pár sikertelen kísérlete az elején, de végül déli szomszédunk ellen is ugyanúgy öt találattal zárt, mint az első körben.

A nyári junior-világbajnokság jut erről eszembe, ahol a döntőben a szünetben kétgólos hátrányban voltunk, és az öltözőben azon gondolkodtunk, mi lehet a hiba, miért nem vezetünk. Megbeszéltük, hogy nem számít, mi történt, lőni kell, fel kell vállalni a helyzeteket. Ha nem így teszünk, és meg sem próbáljuk, akkor biztos nem lesz belőle gól. Azóta is mindig ezt tartom szem előtt. Ráadásul a második félidőre mindig okosabb leszel, hogy miben kell javulnod, hogyan tudsz túljárni a kapus eszén.”

A mostani Eb-re visszatérve, főleg az első meccsen mutatott játékunkat emelte ki: „Örültem, hogy az első meccsen meg tudtunk szorongatni egy nálunk jóval tapasztaltabb holland válogatottat. A horvátok elleni kötelező győzelem volt, de nem volt egyszerű, mert nagyon durva ellenféllel találkoztunk. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de az biztos, hogy ők is hagyták, hogy keményebb legyen a mérkőzés.”

Háfra azzal lenne elégedett, ha a legjobb nyolcba kerülnénk, ehhez a középdöntőben is meccset kellene nyernünk. „Ez nem lehetetlen küldetés” – mondta végezetül.

Rasmussen szerint Háfra bátor játéka igazán kivételes (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Rasmussen szerint Háfra bátor játéka igazán kivételes (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

RASMUSSEN: HÁFRA BÁTORSÁGA IGEN RITKA, REMÉLEM, IGAZI PÉLDAKÉPE LESZ A FIATALOKNAK

Háfra játékáról és szerepéről megkérdeztük Kim Rasmussen szövetségi kapitány is, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy óvatosan kell bánnia a terhelésével, és oda kell tartalékolni az erejét, ahol nagyobb szükség van rá.

RASMUSSEN SZERINT EZ VOLT A LEGNAGYOBB BÍRÓI HIBA, AMIT AZ UTÓBBI ÉVEKBEN LÁTOTT

Bár a magyar válogatott már javában a szerdai, Spanyolország elleni csoportmérkőzésre készül, Kim Rasmussen a mai sajtófélórán még hangsúlyosan visszatért a horvát meccsen tapasztalt durva jelenetekre, amikor az ellenfél részéről kétszer is odanyúltak Kovacsics Anikó lövő kezére.

Ez skandalum! Ez volt a legnagyobb bírói hiba, amit az utóbbi években láttam” mondta még mindig látható felháborodással a hangjában a kapitány.

Ráadásul nem is egyszer, hanem kétszer szabálytalankodtak így Kovacsiccsal szemben. Ez egyértelmű piros lapos megmozdulás volt, nem tudnék mondani olyan esetet, amelyik jobban megérné a büntetést. Ha már az elsőt megfelelően szankcionálják, talán a második nem is történik meg.”

A játékvezetők azért vannak itt, hogy megvédjék a játékosokat, márpedig egy ilyen durvaság könnyen egy karrier végét is jelentheti. Miért van ott a videobíró is, ha nem használják egy ilyen esetben?”

Szerencsére Kovacsics megúszta súlyos sérülés nélkül, bár a vállát jegelni kellett az eset után.

Szeretném a legjobbat kihozni belőle, és ott kihasználni a képességeit, ahol a legnagyobb hasznára tud lenni a csapatnak. És ez most a támadás. Azon kevés játékos közé tartozik a jelenlegi keretben, aki átlövésből is veszélyes tud lenni. Nem lenne bölcs tőlem, ha teljesen lefárasztanám, és védekezésben is sok feladatot adnék neki. Az eddigi két meccsen kapott játékpercei bőven elegek neki” – mondta Rasmussen az NSO-nak, majd arra is kitért, mit tart a legnagyobb erényének, miért lehet példakép a fiatalok előtt.

A tavalyi vébé óta sokat fejlődött, köszönhetően annak, hogy a Fradiban sokat van a pályán. Persze még bőven vannak olyan elemei a játékának, amelyben előre kell lépnie – például a passzok időzítésében vagy védekezésben. De még csak húszéves, így van elég ideje. A legnagyobb pozitívum, hogy mindig bátran, gólra törően játszik, nem számít, mi történik a meccsen – ez igazán kivételes. Ha hibázik is, nem szegi a kedvét, hanem megy előre, és legközelebb is vállalkozik. Mindig veszélyt jelent az ellenfelekre egy az egyben, mindig figyelni kell a lövéseire. Senki nem képes arra, hogy mindig magas színvonalon játsszon, Neagu például tegnap tizenkét lövésből ért el öt gólt.”

Az a feladatunk, hogy megteremtsük neki azokat a helyzeteket, amikor ösztönösen játszhat, és nem kell sokat gondolkodnia. A fizikai tesztek azt mutatták, még bőven tud javulni, de így sem férhet hozzá kétség, hogy ő a jövő egyik legígéretesebb játékosa. Amit még szeretek benne, hogy két lábbal a földön jár, alázatos és keményen dolgozik. Nem kell senkinek noszogatnia, mindig a legjobbját akarja nyújtani. Sok tehetség van Magyarországon, de néhányuknak időre van szüksége, hogy megértsék, milyen munka kell, hogy felérjenek a csúcsra. Háfrában megvan a szükséges mentalitás, remélem, igazi példaképe lesz a fiataloknak, akik látni fogják, bármit elérhetnek, de keményen kell dolgozniuk érte.”

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
– A SZERDAI PROGRAM
C-CSOPORT (MONTBÉLIARD)
18.00:
Hollandia–Horvátország (Tv:Sport1)
21.00:
MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
D-CSOPORT (BREST)
18.00:
Németország–Csehország
21.00: Norvégia–Románia (Tv:Sport1)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 2 2 56–52 +4 4
2. Spanyolország 2 1 1 52–46 +6 2
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 49–46 +3 2
4. Horvátország 2 2 36–49 –13 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 2 60–52 +8 4
2. Norvégia 2 1 1 63–50 +13 2
3. Németország 2 1 1 57–61 –4 2
4. Csehország 2 2 45–62 –17 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS EB-KERETE NÉVJEGYEK ÉS SZUBJEKTÍV JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők:
Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: Kovács Anna (DVSC Schaeffler), Planéta Szimonetta (Chambray Touraine Handball – Franciaország)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálos-Bognár Barbara (Moyra Budaörs), Tóth Gabriella (Érd), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Szalai Babett (Dunaújvárosi KKA)
Beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövő: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Tartalékok: Janurik Kinga (k, Érd), Szabó Laura (Érd)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

AZ EB CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT (Nantes):
Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-CSOPORT (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-CSOPORT (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-CSOPORT (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország

KÖZÉPDÖNTŐ
I. CSOPORT (Nantes):
az A- és B-csoport első három helyezettje kvalifikál
II. CSOPORT (Nancy): a C- és D-csoport első három helyezettje kvalifikál
A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon: december 7., 9., 11., 12.

Elődöntők, az 5. helyért: december 14.
Döntő, a 3. helyért: december 16.
A helyosztókra a párizsi AccorHotels Arénában kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik