Női kézi Eb: Az első félidő jobban nézett ki, mint eddig bármi – Szikora Melinda

Vágólapra másolva!
2022.11.08. 23:23
null
Golovin Vlagyimir szerint sikerült előrelépnünk (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint ismert, a magyar válogatott a jól sikerült első félidő után végül 32–22-es vereséget szenvedett a címvédő norvégoktól a női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így a harmadik helyen jutott tovább a középdöntőbe, amelyet nulla ponttal kezd csütörtökön a dánok ellen. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány és a válogatottunk kapusa, Szikora Melinda értékelte a találkozót. 

A szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir úgy látja, a magyar válogatott nagyjából 35 percig bírta azt a tempót, ahogy a norvégok kézilabdáztak, és bízik benne, hogy legközelebb ez az időszak tovább fog tartani.

– A hétfő délutáni edzést egy sorversenyre cserélték a játékosok között. Ezzel is próbálták oldani a hangulatot?
– Igen, és szerintem sikerült is. Ma volt egy átmozgató edzésünk, de a kézilabdáról nem nagyon beszéltünk – válaszolta Golovin a mérkőzés után a magyar újságíróknak.

HA ELHISSZÜK, HOGY KÉPESEK VAGYUNK RÁ, MÉG SZEREZHETÜNK PONTOT

A csapatkapitány Hornyák Dóra is elismerte, hogy fejben elfáradtak a második félidőben.

Eksztázisban jöttünk ki a pályára, nyilván mindannyiunkban benne volt a bizonyítási vágy, meg akartuk mutatni, hogy sokkal többre vagyunk képesek annál, mint amit a horvátok ellen mutattunk. Ez sikerült, de az eredmény és a második félidő alapján azt sem mondhatom, hogy ez a teljesítmény az, amire képesek vagyunk. Ennél mi sokkal jobbak vagyunk. Még tovább kell dolgoznunk, és még többet beszélni egymással. Mindannyian tudtuk, hogy a norvég csapat nagyon nagy tempóban játszik, szerintem fejben fáradtunk el, már nem gondolkodtunk olyan gyorsan, hogy mi fog következni. És ezért nem pörgött úgy a lábunk, és nem tudtunk egymásnak hatékonyan segíteni. Ekkor nyílt ki az olló.”

Vajon mire lehetünk képesek a középdöntőben?

Ha úgy állunk hozzá, hogy eleve nincs esélyünk, akkor nem is fogunk pontot szerezni. Inkább szedjük össze a cuccunkat, és menjünk haza. Ha hiszünk magunkban, akkor képesek lehetünk egy-két győzelemre. Azt gondolom, hogy most jövünk felfelé, és ha elhisszük, hogy képesek vagyunk pontokat szerezni, akkor sikerülhet” – jelentette ki a DVSC átlövője.

– A kapitány mennyire tud elégedett lenni egy tízgólos vereség után?
– Amíg volt elég oxigénünk, sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a másodikban aztán elfáradtunk. Ebben az is szerepet játszott a nagy iram mellett, hogy rendkívül kellett koncentrálnunk. Arra kell törekednünk, hogy minél tovább kitoljuk a jó periódust. Talán a következő mérkőzésen nem 35 lesz, hanem 45 perc, és folyamatosan fejlődni fogunk A norvég válogatott nagyon komoly tempót ment, a különbség annak köszönhető, hogy a második játékészben már könnyű gólokat tudtak lőni. Kellett volna még küzdeni négy-öt passzig, de már nem ment, Reistad meg két passz után a kapunk előtt volt.

– A beálló körüli védekezés megint okozott kellemetlen pillanatokat.
– Akkor szórta meg magát igazán, amikor már nem volt oxigénünk. A meccs elején a belső hármas megoldotta a feladatot, tudtunk labdákat szerezni. Ahogy elfáradtunk, akkor jöttek a hibák. Lehetett látni, mást nem is nagyon akarnak, csak a beállót keresik. Amikor fáradt vagy, és kilépsz, nagyon gyorsan kell zárnia a társadnak a vonalon, ha ez nincs meg, a beálló üresen kapja a labdát. Amíg friss a játékos agya, működik a megbeszélt védekezés, és végrehajtják a rájuk bízott feladatot. Ha ez már reflexszerűn megvan, magától megy, de amikor gondolkodni kell rajta, gyorsan elfáradsz benn. A játékosaink többsége ritkán találkozik olyan sebességgel, mint amit a norvégok tudnak.

– Támadójátékban azért léptünk előre?
– Igen, de most is sok ziccert hagytunk ki, és a keresztből szerzett előnyöket kevésbé tudtuk érvényesíteni. Ezzel együtt meglepő akciókat is vezettünk, mindig legalább így kellene játszanunk.

– Nem viszünk pontot a középdöntőbe, míg a másik csoportból minden csapat kettőt. Mi lehet az újabb három meccsel a célunk?
– Ha az első két fordulóban is ugyanígy játszottunk volna, akkor biztos nem pont nélkül kezdenénk a következő kört. Három nehéz ellenfél vár ránk, de mindent megteszünk, hogy a mostani teljesítményünkre alapozva ne pont nélkül zárjunk.

Szikora az első félidőben jól védett (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Szikora az első félidőben jól védett (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

A hét védésig és egy egész pályás gólig jutó kapusunk, Szikora Melinda szerint reális a tízgólos különbség, miközben az elején sikerült összefogva, csapatként játszani.

– Mi kellett ahhoz, hogy most ilyen jól kezdjünk?
– Az elmúlt két meccs után próbáltuk rendezni a sorainkat. Eddig sokszor inkább egyedül próbálkoztunk, ezért most igyekeztünk még jobban összefogni, végig csapatként játszani, ami sikerült is. Foggal-körömmel küzdöttünk, de a végén kijött a különbség, de lássuk be, ez a tízgólos különbség reális – mondta Szikora a Nemzeti Sportnak.

NEM AZT ÉREZTÉK, HOGY TÍZ GÓLLAL KIKAPTAK

Debreczeni-Klivinyi Kinga elmondta, a végén nem olyan érzéssel jöttek le a pályáról, mint akik tíz góllal kikaptak: „Felszabadultabban tudtunk játszani. Tisztában voltunk vele, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de azt beszéltük meg az öltözőben, hogy nincs veszítenivalónk, és próbáljuk meg azt az arcunkat mutatni, amit eddig nem tudtunk. Azt gondolom, ez az első félidőben jól is sikerült. A végeredmény nem azt tükrözi, ahogy valójában játszottunk. Nem úgy érezzük, hogy tíz góllal kikaptunk.”

Úgy mentünk be a szünetben az öltözőbe, mintha mi vezetnénk, és azt is beszéltük, úgy kell kijönnünk a folytatásra, hogy nem hagyjuk a norvégokat ellépni. Egymás között meg is jegyeztük, kár, hogy nem így játszottuk az első két mérkőzést, mert akkor nem lett volna gondunk. Védekezésben együtt voltunk, küzdöttünk, persze voltak hibák, de ezt nehéz is elkerülni egy norvég válogatott ellen. Sok pozitívum van, amit továbbvihetünk” – jelentette ki a Siófok irányítója, aki szerint a középdöntőben mind a három meccsre úgy kell kimenniük, ahogy a norvég találkozón tették.

– Sokáig vezettünk. Mi volt a fordulópont?
– A norvég fizikailag jobban felkészült csapat, de amíg tudtuk tartani a lépést, tartottuk is, harcoltunk az utolsó leheletünkig – ám a végén már nem értünk oda, védekezésben szétcincáltak bennünket, a beálló körüli védekezésünk pedig akárcsak eddig, most is folyamatos probléma volt. Bosszant is mindenkit, hogy nem tudjuk megoldani, de ezen fogunk dolgozni, mert ha sikerül megoldást találni, hosszabb ideig tudunk pariban maradni az erősebb csapatok ellen is.

– Mi volt a leginkább biztató?
– Próbáltuk megvalósítani, amit Vova mondott nekünk, és szerintem az első félidő jobban nézett ki, mint eddig bármi. Éreztem a lányokban az energiát, talán én is többet tudtam segíteni, tüzeltem, biztattam őket, még ha hibáztunk is.

– A középdöntőben milyen céljaink lehetnek?
– Erős csapatokkal találkozunk, fél szemmel néztük a másik csoportot is, hogy képben legyünk. A dánok és a svédek hasonló stílusú kézilabdát játszanak, mint a norvégok, gyorsan jönnek ránk, de még egyszer mondom, nekünk a leváltásokat és a beálló körüli védekezést kell megoldani.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR , 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 32–22 (14–12)
Ljubljana, 1088
néző. V: Metalari, Nikolovski (macedónok)
Norvégia: SILJE SOLBERG – Skogrand 1, N. Mörk 4 (3), S. OFTEDAL 5, INGSTAD 8, REISTAD 5, Naes Andersen 2. Csere: Aardahl 1, Breistol 2, Larsen 2, Deila, Novak 1, Wollik 1. Szövetségi kapitány: Thórir Hergeirsson
Magyarország: Szikora 1 – Győri-Lukács V. 2, KLUJBER 6 (2), Füzi-Tóvizi 1, Hornyák D., Vámos P. 3, Márton G. 3. Csere: Szemerey (kapus), Kuczora 4 (1), Debreczeni-Klivinyi 1, Pásztor N., Kácsor 1, Albek, Korsós, Töpfner. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása.
5. p.: 0–3. 12. p.: 3–6. 15. p.: 6–6. 18. p.: 6–9. 18. p.: 9–9. 23. p.: 10–11. 36. p.: 17–14. 44. p.: 21–15. 50. p.: 25–17. 57. p.: 30–20
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Thórir Hergeirsson:
– A magyar válogatottnak több fiatal, sokra hivatott játékosa van a jövőre nézve. Az első félidőben kiválóan játszottak, sok problémát okoztak nekünk. A kapuban Silje Solberg a védéseivel feltüzelte a társait, és a második játékrészben látszott, több energiánk maradt, tudtunk futni, és ezzel nyertünk.
Golovin Vlagyimir: – Amíg volt elég oxigénünk, sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a másodikban aztán elfáradtunk. Ebben az is szerepet játszott a nagy iram mellett, hogy rendkívül kellett koncentrálnunk. Arra kell törekednünk, hogy minél tovább kitoljuk a jó periódust. Talán a következő mérkőzésen nem 35 lesz, hanem 45 perc, és folyamatosan fejlődni fogunk A norvég válogatott nagyon komoly tempót ment, a különbség annak köszönhető, hogy a második játékészben már könnyű gólokat tudtak lőni.

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Norvégia 3 3 102–66 +36 6
2. Horvátország 3 1 1 1 70–76 –6 3
3. Magyarország 3 1 2 73–81 –8 2
4. Svájc 3 1 2 75–97 –22 1
INNEN FOLYTATJÁK A KÖZÉPDÖNTŐ I. CSOPORTJÁBAN
1. Norvégia 2 2 64–45 +19 4
2. Svédország 2 1 1 56–47 +9 2
3. Dánia 2 1 1 51–51 0 2
4. Horvátország 2 1 1 44–50 –6 2
5. Szlovénia 2 1 1 50–59 –9 2
6. Magyarország 2 2 40–53 –13 0
AZ I. CSOPORT (LJUBLJANA) PROGRAMJA
2022. november 10., csütörtök
18.00: Horvátország–Szlovénia
20.30: Magyarország–Dánia
2022. november 12., szombat
18.00: Horvátország–Dánia
20.30: Norvégia–Svédország
2022. november 14., hétfő
18.00: Norvégia–Szlovénia
20.30: Magyarország–Svédország
2022. november 16., szerda
15.30: Magyarország–Szlovénia
18.00: Horvátország–Svédország
20.30: Norvégia–Dánia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik