Női kézi: Danyi Gábor magyar házidöntőt remél a BL-ben

Vágólapra másolva!
2023.06.02. 06:37
null
Danyi Gábor magyar házidöntőt remél a BL-ben (Fotó: Török Attila)
Danyi Gábor az eddigi utolsó, de nem az első magyar edző, aki csapatával megnyerte a női kézilabda legrangosabb klubtrófeáját, a Bajnokok Ligáját. A szakembert a négyes döntő előtt két kollégájáról, Ambros Martínról és Elek Gáborról is kérdeztük.

 

– Eddig három magyar edző nyert Bajnokok Ligáját, vagy ahogy korábban hívták, Bajnokcsapatok Európa-kupáját: 1982-ben Mocsai Lajos a Vasassal, 1999-ben Zsiga Gyula a Dunaferrel, míg 2019-ben Danyi Gábor a Győri ETO-val ért fel a csúcsra. Milyen emlékei vannak arról a fináléról?
– Szerencsés vagyok, hogy részese lehettem annak a sikernek, a mai napig fontosnak tartom, hogy harmadik magyar edzőként felértem a csúcsra. Ez mindenféleképp nagy megtiszteltetés, emellett hatalmas elismerés a magyar kézilabdának – idézte fel a négy évvel ezelőtt történteket Danyi Gábor. – Ilyenkor annyira egybefolyik minden, hogy nem is nagyon emlékszem a lefújás pillanataira. Az megvan, hogy az utolsó tizenöt másodpercben időt kértem, próbáltam elmondani valamit a lányoknak, amiből aztán semmi sem lett, így a Rosztovnak még maradt ideje egy gyors támadásra, de Kiss Éva védésének köszönhetően mi örülhettünk. Néha apróságokon múlik a siker, és tehetetlennek érzi magát az ember a vonal mellett. Ez is egy ilyen pillanat volt, de az évad során megdolgoztunk azért a sikerért.

– Az ETO-nál korábban együtt dolgozott Ambros Martínnal, a válogatottnál pedig Elek Gáborral. Abban az évadban mindkettejüket legyőzte – Martín akkor a Rosztov-Dont irányította –, és triplázott: hibátlan mérleggel nyert BL-t, bajnokságot és Magyar Kupát, amire azóta sem volt példa. Mi lehetett annak a csapatnak az erőssége?
– Kiváló kollégákkal, jó stábbal dolgozhattam együtt, kitűnően megértettük egymást a pályán és azon kívül is. Ha a szakmát kell említenem, nagy lépést tettünk a férfi kézilabda felé, néha megközelítettük a hetvenes támadásszámot meccsenként. Támadó taktikával játszottunk, ami utólag eredményesnek bizonyult, ez akkor újdonságnak számított. A veretlenségünk ellenére persze akkor is kaptunk kritikát, mert több gólt kaptunk, mint korábban. Hozzáteszem, a védekezést akkor sem tettük félre, csak a játék lett sokkal dinamikusabb, és a magasabb támadásszám miatt nyilván több gólt szedtünk be.

Danyi Gábor (Fotó: Török Attila)
Danyi Gábor (Fotó: Török Attila)

– Mivel mindkét edzővel dolgozott együtt, jól ismeri őket, a taktikai felfogásukat, az erősségeiket, gyengeségeiket. Ez alapján mi szól a Martín vezette ETO, és az Elek vezette Fradi sikere mellett és ellen?
– Az Ambros vezette Győr mellett a rutin, az évek alatt megszerzett tapasztalat szól, ami a csapatban és a stábban is megvan, hiszen sok négyes döntőn vettek már részt, többször végső győztesként. Az újoncoknak speciális a helyzetük, mert többfajta nyomással kell egyszerre megbirkózniuk. A Fradinak a tétnélküliség lehet a kulcs, azonban ha rágörcsölnek a játékosok, nem jönnek ki jól belőle. Ha meg tudják lovagolni az újoncok „esélytelenségét”, meglepetést szerezhetnek. Úgy gondolom, a két edző csaknem azonos szinten áll, nemzetközi tapasztalatokkal is felvértezve. Rengetegszer találkoztak, nyertek egymás ellen, sok újat nem tudnak mutatni. Meggyőződésem, hogy mindkét meccsen az lesz a sikeres, aki higgadtabban kezeli a döntő helyzeteket.

– Miben változott az európai kézilabda az elmúlt négy-öt évben? Ezek alapján van esélye a magyar házidöntőnek?
– Az elmúlt jó egy évtizedben jellemző ETO-dominancia megszűnt: a Vipers az előző két kiírásban megnyerte a BL-t, de felzárkózott a Metz, az Esbjerg és a két bukaresti csapat is, ami jó az európai kézilabdának. A győriek korábban annyira kiemelkedtek a mezőnyből, hogy az hosszú távon nem volt tartható, a jelenlegi helyzet pedig arra készteti a klubot, hogy próbáljon megfelelni az új kihívásoknak. Ami a Ferencvárost illeti, a metzi produkció után miért ne juthatna be a döntőbe?! Nagyon remélem, hogy mindkét csapatunk ott lesz a fináléban, az lenne a hab a tortán. Mindenesetre aki győzni akar, huszonnégy órán belül kétszer is extrát kell nyújtania.

Nyitó buli a szurkolói zónábanyitó buli a szurkolói zónában
A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét megelőző napon már hagyománynak tekinthető a nyitó buli, amelyen a szervezők bemutatják a szurkolóknak a négy résztvevő csapat tagjait. Az eseményen a drukkerek a hivatalos bemutatást követően nemcsak találkozhatnak kedvenceikkel, hanem autogramokat is gyűjthetnek. A rendezvényt kísérő zenés program mellett kézilabdás játékok és büfé is várja a kilátogatókat az MVM Dome mellett. A nyitó bulira jegyek 1000 forintért válthatók, 14 éves kor alatt a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A final four hétvégi programja
Júúnius 2., péntek:
15.00:
Szurkolói zóna, kapunyitás
16.30: F4 Band fúvós­zenekari koncert
16.30–17.30: MVM Dome csarnokbejárás (maximum 40 fő, helyszíni regisztrációval)
17.30: Face Team akrobatikus kézilabdashow
18.00: A Győri Audi ETO KC csapatbemutatója
18.30: A Vipers Kristiansand csapatbemutatója
19.00: A Team Esbjerg csapatbemutatója
19.30: Az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatbemutatója
20.00: F4 DJ-Party Lotfi Begivel
22.30: A szurkolói zóna zárása
Június 3.,szombat
Elődöntők
15.15:
Győri Audi ETO–Vipers Kristiansand (norvég) (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport 1) – élőben az NSO-n!
Június 4., vasárnap:
15.15:
a 3. helyért
18.00:
döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik