Női kézi BL: Neagut Belgiumban műtik; a románok ledöbbentek a vereségen

Vágólapra másolva!
2013.02.04. 17:55
A Valcea játékosai nem tudják, mi történt velük az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni Bajnokok Ligája középdöntős mérkőzésen, támadásban és védekezésben is túl sok hibát követtek el.

„Túl sok hibát követtünk el, különösen támadásban, még az emberelőnyöket sem tudtuk kihasználni. Védekezésben sokszor csak néztük, ahogy gólt dobnak nekünk. Nem tudom, mi történt velünk, remélem, a következő meccsen jobbak leszünk" – idézi a Digi Sport Adriana Nechitát.Adriana Nechitát.

„Megdöbbentem, szinte semmit sem tudtunk abból megvalósítani abból, amit edzésen gyakoroltunk. Hálásak lehetünk a szurkolóknak, hogy végig kitartottak mellettünk, és biztattak minket. Egyszerűen gyengék voltunk, ez bármelyik sportolóval megtörténhet. A következő napokban meg kell találnunk a válaszokat" – mondta Iulia Curea.

Nagyon hiányzott a Valceából Cristina Neagu, aki az FTC elleni meccset megelőzően szenvedett keresztszalag-szakadást. Azóta az is kiderült, Belgiumban kerül sor a közeljövőben a szükséges műtétre, amelyet a több ismert labdarúgót (például Ronaldo, Kaká, Van Basten) is kezelő Marc Martens professzor végez el.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
10 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
13 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31
Ezek is érdekelhetik