Női kézi BL: március 14-ig minden nyolcaddöntőt le kell játszani

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 11:27
null
A női kézi BL-ben március 14. a határidő (Fotó: Imago)
Az Európai Kézilabda-szövetség a hivatalos honlapján ismertette, hogy milyen következményekkel járhat, ha a női Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a koronavírus-járvány miatt egy csapat nem tudja lejátszani a tervezett időpontban a mérkőzését.

 

Az egyenes kieséses szakasz első körében az első meccseket a március 6-i hétvégén rendezik meg, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

Az EHF hangsúlyozta, hogy a március 19-én kezdődő olimpiai selejtezők miatt minden BL-nyolcaddöntőt legkésőbb március 14-ig, vasárnapig le kell játszani.

Ha az első hétvégén (március 6–7.) egy csapat halasztást kér, akkor a párharcának mindkét meccsét a március 13-i hétvégén kell megvívnia. Ez esetben mindkét találkozónak az a csapat ad otthont, amelynél nem volt Covid-eset.

Ha egy csapat március második hétvégéjén nem tud kiállni a járvány miatt, az EHF az első mérkőzés végeredményétől függetlenül kizárja a sorozatból, az ellenfele pedig továbbjut a negyeddöntőbe. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha valamelyik együttes a hatósági szigorítások miatt nem tud elutazni az összecsapására.

NŐI KÉZI BL, NYOLCADDÖNTŐ
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA március 7., 16.00 március 13., 18.00
BBM Bietigheim (német)–GYŐRI AUDI ETO KC március 7., 14.00 március 13., 16.00
Vipers Kristiansand (norvég)–Odense Handbold (dán) március 6., 18.00 március 14., 16.00
Podravka Koprivnica (horvát)–Rosztov-Don (orosz) március 6., 16.00 március 14., 16.00
SCM Ramnicu Valcea (román)–CSM Bucuresti (román) március 6., 17.00 március 13., 17.00
Krim Ljubljana (szlovén)–CSZKA Moszkva (orosz) március 7., 14.00 március 13., 18.00
Team Esbjerg (dán)–Brest (francia) március 7., 16.00 március 14., 14.00
Borussia Dortmund (német)–Metz Handball (francia) elmarad március 13., 18.00
Az első mérkőzésen az elöl álló csapat játszik otthon, a visszavágót fordított pályaválasztással rendezik meg.
NEGYEDDÖNTŐ
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)/FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–BBM Bietigheim (német)/GYŐRI AUDI ETO KC
Vipers Kristiansand (norvég)/Odense Handbold (dán)–Podravka Koprivnica (horvát)/Rosztov-Don (orosz)
SCM Ramnicu Valcea (román)/CSM Bucuresti (román)–Krim Ljubljana (szlovén)/CSZKA Moszkva (orosz)
Team Esbjerg (dán)/Brest (francia)–Borussia Dortmund (német)/Metz Handball (francia)
Az első mérkőzéseket április 3-án és 4-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

„Úgy pakolnak fel minket a buszra, mint a fagyasztott csirkéket” – kifakadt a horvát kéziválogatott szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.01.29. 20:30

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24
Ezek is érdekelhetik