Női kézi BL: Magunk mögött hagytuk a rossz periódust – Kukely Anna

Vágólapra másolva!
2022.10.24. 09:46
null
Kukely Anna boldog, hogy lehetőséget kapott a Baník Most ellen és élni tudott vele (Fotó: Árvai Károly)
Fölényes győzelmet aratott a hétvégén az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, és a fiatal irányító, Kukely Anna úgy érzi, élt a lehetőséggel, négy góllal segített az FTC-nek a Baník Most elleni, rekordgyőzelemmel végződő meccsen.

A Ferencváros az A-csoport 6. körében a még pont nélkül álló, sereghajtó Baník Most otthonában vendégszerepelt. A fővárosi zöld-fehérek a játék minden elemében felülmúlták, és ahogy előzetesen szerették volna, gólkülönbséget javítva ütötték ki cseh ellenfelüket az Európa-bajnokság előtti utolsó mérkőzésen. Elek Gábor csapata nagyot ment Chomutovban, ahol Klujber Katrin 11 gólig jutott, míg a kapuban Janurik Kinga csaknem ötven százalékkal védett, de kivette részét a sikerből a fiatal Kukely Anna is, aki négyszer talált be az ellenfél kapujába.

„A győzelem volt az elsődleges célunk, az, hogy a gólkülönbséget javítani tudjuk, és akár pozitívra fordítsuk, másodlagos volt – kezdte Kukely Anna, a ferencvárosiak nyáron szerződtetett fiatal irányítója. – Nagyon futós csapatra készültünk, az első félidőben szerintem megoldottuk a feladatot. A második játékrész vége felé volt egy kis zökkenő, alábbhagyott a koncentrációnk, úgy éreztem, akkor talán kicsit többet is közé tudtunk volna tenni. Ettől függetlenül természetesen elégedettek vagyunk az eredménnyel.”

A Fradinak jól sikerült az ellenfél feltérképezése, amit az eredmény mellett a statisztikák is alátámasztanak, Elek Gábor csapata ugyanis éppen a Baník Most egyik legerősebb fegyverét, a gyors indításos gólokat tudta hatástalanítani.

„Gábor arra hívta fel a figyelmünket, hogy rengeteg átlövéssel és talajról elengedett közbelövéssel játszik a Most, és mivel sokat fut, visszafelé gyorsnak kell lennünk, mert nagy fegyvere a lerohanás” – folytatta Kukely.

A fiatal, 19 éves játékos már bemutatkozhatott az európai elitsorozatban, de most sokkal több időt kapott a pályán, amit gólokra is váltott.

„Nagyon jól éreztem magam a mérkőzésen. Habár már a Bietigheim ellen pályára léptem, és sikerült betalálnom, nagyon örültem, hogy most többet tudtam játszani, és ennyi gólt szereztem. Boldog vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget, és tudtam vele élni. Remélem, a folytatásban is így lesz” – tette hozzá.

A Ferencváros hat forduló elteltével – három győzelemmel, egy döntetlennel, két vereséggel – csoportja negyedik helyén mehet az Eb-szünetre, és láthatóan kezd kiegyenesedni a kezdeti bakik után.

„Összességében elégedett vagyok az eddigi szereplésünkkel. Sajnos volt egy-két botlásunk, de a végére szerintem magunk mögött hagytuk a rossz periódust.”

Ez alapján mondhatnánk, hogy a Fradinak nem jön jókor az egy hónapos leállás, hiszen ki tudja, hogy a kontinenstornát követően milyen formában folytatja a csapat.

„Azt nem mondanám, hogy rosszkor jön a szünet, de valóban kezdünk játékba lendülni. Szerintem ezt a formát át tudjuk menteni a szünet utánra is. Ha pozitív élményekkel térnek vissza válogatott játékosaink az Európa-bajnokságról, még motiváltabban vághatunk neki a folytatásnak” – mondta bizakodva Kukely Anna.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT

DHK BANÍK MOST (cseh)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 27–46

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bietigheim (német) 6 4 1 1 200–154 +46 9
2. Vipers Kristiansand (norvég) 6 4 1 1 183–159 +24 9
3. CSM Bucuresti (román) 6 4 1 1 191–169 +22 9
4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 6 3 1 2 171–167 +4 7
5. Odense Handbold (dán) 6 3 3 174–159 +15 6
6. Krim Ljubljana (szlovén) 6 2 4 167–170 –3 4
7. Brest Bretagne (francia) 6 2 4 145–159 –14 4
8. Baník Most (cseh) 6 6 152–246 –94 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik