Női kézi BL: az FTC után a Siófok is pályázik szabadkártyára

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.06.12. 16:23
null
A siófoki közönség ősztől BL-meccseken szurkolna (Fotó: Németh András)
A Ferencváros után a Siófok női kézilabdacsapata is jelezte, hogy megpályázza a szabadkártyát a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírására.

A bajnoki bronzérmes és EHF-kupa-győztes Siófok KC ügyvezető elnöke, Fodor János korábban úgy fogalmazott, ha lesz lehetőségük ősztől a Bajnokok Ligájában szerepelni, akkor ezért mindent megtesz a klub.

A második számú európai sorozat, az EHF-kupa 2018-as győztese, a román Craiova tavaly szabadkártyát kért és kapott a BL-re, ugyanezt most a magyar csapat is megpróbálja.

„Ha erre egy százalék esély van, mi ezt megtesszük, természetesen szeretnénk ezt az elképzelést valóra váltani. Bízom benne, hogy sikerülhet. Mindent meg fogunk tenni, kérvényezzük az EHF-nél ezt a lehetőséget” – nyilatkozta Fodor János.

A szabadkártyákat illetően az EHF várhatóan június 25-én hozza nyilvánosságra a döntését, majd június 26-án kisorsolja a BL-selejtezők, 27-én pedig a főtábla csoportjait.

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Életveszélyben volt a felesége – a leendő FTC-edző és neje először beszélt a történtekről

Kézilabda
2025.06.24. 10:50

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19
Ezek is érdekelhetik