Női kézi BL: a Vipers lesz a Győr ellenfele a döntőben

V. Sz., N, T.V. Sz., N, T.
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 19:34
null
Mörk hét gólt lőtt a Metznek (Fotó: Dömötör Csaba)
A címvédő Vipers Kristiansand lesz a Győri ETO ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő vasárnapi fináléjában. A Tomori Zsuzsannát is foglalkoztató norvég csapat Markéta Jerábková és Nora Mörk gólerős játékának, valamint a kapuban Katrine Lunde újabb meghatározó teljesítményének köszönhetően a második félidőben felőrölte a Metzet. 

 

Igen fordulatosan alakult az első félidő a Metz–Vipers összecsapáson. Jobban kezdtek a franciák, de az első tíz perc után a norvégok vették át a meccs irányítását, egyben esélyt kaptak arra, hogy megnyugtató előnyt szerezzenek. Már öt góllal is elhúztak, mégsem tudtak élni a lehetőséggel, egyre idegesebben kezdtek játszani, aminek köszönhetően a Metz nemcsak visszajött a mérkőzésbe, de a félidei szünetre újra egygólos vezetést szerzett.

A második játékrészre mindkét együttes összekapta magát, és az első tíz percben vagy döntetlen volt az állás, vagy valamelyik csapat egy góllal vezetett. Miközben a Vipers kapusa, a 42 évesen is szenzációsan védő Katrine Lunde közel negyven százalékkal hárította a lövéseket (még az sem befolyásolta, amikor a jobb szélről beugró Debbie Bont fejbe lőtte), a norvégok támadásban is sokkal hatékonyabbak voltak az ellenfelüknél, aminek az lett a vége, hogy a horvát beálló, Ana Debelic találatával a félidő felére öt góllal elhúztak.

A balátlövő Markéta Jerábková tizenkettő, a norvég jobbátlövő Nora Mörk hét gólt rámolt be a franciáknak, akik az utolsó tíz percben már nem tudtak újra rákapcsolni, így a címvédő Vipers Kristiansand, Tomori Zsuzsannával a soraiban simán jutott a vasárnapi döntőbe, amelyben a Győr lesz az ellenfele.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (BUDAPEST)
ELŐDÖNTŐ

VIPERS KRISTANSAND (norvég)–METZ HANDBALL (francia)
33–27 (14–15)
MVM Dome,
14 800 néző. Vezette: Vujacsics, Kazanegra (montenegróiak)
VIPERS:
LUNDE – Knedlíková 2, JERÁBKOVÁ 12, Tomori, DEBELIC 4, GULLDÉN 2, Naes Andersen 5. Csere: Eriksson (kapus) MÖRK 7 (5), Tchaptchet Defo, Tomac, Dahl 1, Waade, Hoeve. Edző: Ole Gustav Gjekstad
METZ:
Kapitanovic – Bont 1, Burgaard, Nocandy 2, N'Gouan 1, KANOR O. 4, Valentini 1. Csere: Halter (kapus), Horacek 4 (4), Zaadi Deuna 1, ALMEIDA DE PAULA 5, Buouktit 3, Kanor L. 3, Cardosa De Castro 2. Edző: Emmanuel Mayonnade
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 11. p.: 7–5. 18. p.: 12–7. 28. p.: 14–13. 37. p.: 18–19. 41. p.: 21–20. 45. p.: 25–20. 53. p.: 29–25
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG

Ole Gustav Gjekstad:
– Az egész meccs alatt nyugodtak voltunk, még akkor is, amikor nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna. Az első félidő első részében átvettük az irányítást, az utolsó tíz percében viszont elveszítettük, ez idő alatt egyetlen gólt sem szereztünk. De a szünetben megnyugodtunk, ellazultunk, és a második félidőben már nagyon jól játszottunk.
Emmanuel Mayonnade:
– Nem tudom megmondani, mi történt velünk a második félidőben, egy biztos, az ellenfél kapusa, Katrine Lunde tizenhat lövést védett, hihetetlen teljesítményt nyújtott. Sok lövést hibáztunk, nagyon szomorú vagyok. Egyrészt mert meg akartuk nyerni az elődöntőt, másrészt mert legutóbb három évvel ezelőtt jutottunk el a négyes döntőig. Nem baj, talán három év múlva újra sikerül…

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
GYŐRI AUDI ETO KCTEAM ESBJERG (dán) 32–27 (15–15)

A VASÁRNAPI PROGRAM
BRONZMÉRKŐZÉS
15.15:
Team Esbjerg (dán)–Metz HB (francia) (Tv: Sport1)
Vezeti:Maike Merz, Tanja Kuttler (németek)

DÖNTŐ
18.00:
Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég) (Tv:Sport1) –élőben az NSO-n!
Vezeti:
Tatjana Prastalo, Vesna Balvan (bosnyákok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik