Női kézi: babát vár az MTK átlövője, kihagyja az idényt

Vágólapra másolva!
2022.06.24. 15:49
null
Bujdosó-Gerháth Fanni babát vár, ezért kihagyja a következő idényt (Fotó: Dömötör Csaba)
Bár korábban szerződést hosszabbított, mégsem marad az MTK Budapestnél a 2022–2023-as idényben Bujdosó-Gerháth Fanni, hiszen a 26 esztendős átlövő az FTC-ben kézilabdázó párjával, Bujdosó Bendegúzzal első gyermekét várja.

„Bár közhelyesen hangzik, de tényleg nem lehet leírni azt a boldogságot, amit akkor éreztünk, amikor megtudtuk a nagy hírt, illetve ez az önfeledt érzés azóta is tart mindkettőnknél. Nagyon várjuk már a pici érkezését, izgatottak vagyunk az új kaland miatt. Az első trimesztert viszonylag könnyen viseltem, most kezdem el már érezni, hogy mocorog a kis pocaklakó. A baba nemét még nem tudjuk, mert nagyon kis titokzatos a pici, nem mutatta meg magát idáig” – mondta az MTK honlapján Bujdosó-Gerháth Fanni.

A fővárosi kék-fehérek bejelentették továbbá, hogy szerződést hosszabbítottak a januárban, a másodosztályú Csurgói NKC-tól megszerzett irányító-átlövővel, Román Dorinával, aki a következő idényben is a csapatot erősíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik