Mátéfi Eszter bejelentette lemondását

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.12. 14:49
null
Mátéfi Eszter aludt egyet a történtekre, majd lemondott (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Lemondott tisztéről Mátéfi Eszter, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető döntését közleményben jelentette be vasárnap azt követően, hogy az általa irányított nemzeti együttesaz idegenbeli kétgólos vereség után a szombat esti győri visszavágón is kikapott a németektől, méghozzá 27–22-re, minek következtében a magyar válogatott nélkül rendezik a következő két világversenyt, a decemberi brazíliai világbajnokságot és a jövő évi londoni olimpiát.

„A Németországgal szemben sikertelenül megvívott világbajnoki selejtező miatt, a mai nappal, 2011. június 12-ével a szövetségi kapitányi tisztségről lemondok. A kudarcból rám eső felelősséget természetesen vállalom, nagyon sajnálom, hogy így alakult. Mindenkinek köszönöm, aki segítette a munkánkat, egyúttal sikereket kívánok utódomnak, a női válogatottnak és a magyar kézilabdázásnak” – áll a közleményben.

Mátéfi már a tegnapi meccs után is elmondta, váltásra van szükség:

„Ha itt sikerrel járunk, akkor is el kellett volna gondolkozni, mert ezeknek a mérkőzéseknek voltak előzményei is – mondta tegnap a Nemzeti Sportnak Mátéfi Eszter a németektől elszenvedett 27–22-es vereség után. – Ami egy hónappal ezelőtt megjelent a sajtóban, azt fel kell dolgozni, félre kell tenni. Márpedig az vetődött fel, hogy esetleg megkeresték Mocsai Lajost. Biztos, hogy ezeket az előzményeket nem tudtuk teljesen lezárni, és olyanokkal kellett még az utolsó pillanatokban foglalkozni, hogy egy klub elengedi-e a játékosait vagy sem. Majd az elnökségnek elmondom, amit szeretnék. Még egyet szeretnék rá aludni, de biztos, hogy váltásra van szükség.”

Mátéfi Esztert a szövetségi kapitányi posztra 2009. július 22-én nevezték ki. Megbízatása 2012. augusztus 31-ig szólt ugyan, de minden évben – így most is – július 1. és 15. között jogkövetkezmények nélkül akár a szövetség, akár Mátéfi felbonthatta azt. A játékosként olimpiai bronzérmes (1996, Atlanta) trénert az elmúlt időszakban megerősítették posztján, jóllehet a tavalyi Eb nem sikerült jól (10. lett a csapat), ráadásul a felkészülés sem volt zavartalan.

Áprilisi hír szerint Mocsai Lajost, a férfiak szövetség kapitányát néhány – meg nem nevezett – női játékos felkérte, vegye át a női válogatott irányítását, majd a vb-selejtező előtti Batta Kupán utolsó lett az együttes, ami szintén nem tett jót sem az önbizalomnak, sem a csapategységnek, miközben a németek – akiknél kapitányt váltottak – egyre jobb eredményeket produkáltak.

Az biztos, hogy a magyar nők a 2014-es Eb-n ott lesznek, lévén a horvátokkal közösen rendezzük meg ezt a tornát. A válogatott legközelebb októberben vív tétmérkőzést, amikor is megkezdi a 2012-es hollandiai Európa-bajnokság selejtezősorozatát. A riválisok között van a most vele szemben vb-továbbjutó német együttes, valamint a fehérorosz és az azeri alakulat is. A kvartettből az első két helyezett jut ki a kontinensviadalra.

MÁTÉFI NYILATKOZATA A VISSZAVÁGÓ UTÁN

Legfrissebb hírek

A száz éve született Gellér Sándorra emlékezett az Aranycsapat Testület Keszthelyen

Magyar válogatott mobil
13 perce

Az NB I-be igazolhat a Nagyszeben játékosa – sajtóhír

Minden más foci
15 perce

18 évet vártak Karcagon a másodosztályra, s nem átszállójegyet vennének – NB II-es felvezetés, 2. rész

Labdarúgó NB II
29 perce

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
29 perce

Montenegró nyerte meg a játéknap rangadóját

Vizes vb 2025
30 perce

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
38 perce

Sakk: Szjugirov Szanan is indul a Karpov-tornán

Egyéb egyéni
52 perce

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik