Magabiztos sikerével nyolcaddöntős a Szeged

Vágólapra másolva!
2011.02.26. 19:34
Címkék
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája C-csoportjában a Pick-Szeged sima, 30–25-ös győzelmet aratott a spanyol Valladolid ellen, ezzel biztossá tette továbbjutását a csoportból.

A szegedi meccsnek csak az eleje volt igazán küzdelmes (Fotó: Korponai Tamás)
A szegedi meccsnek csak az eleje volt igazán küzdelmes (Fotó: Korponai Tamás)
A szegedi meccsnek csak az eleje volt igazán küzdelmes (Fotó: Korponai Tamás)
A szegedi meccsnek csak az eleje volt igazán küzdelmes (Fotó: Korponai Tamás)
A szegedi meccsnek csak az eleje volt igazán küzdelmes (Fotó: Korponai Tamás)

 

A Szeged a biztos továbbjutás kiharcolásának reményében lépett pályára a Valladolid ellen. A C-csoport magyar együttesére küzdelmes mérkőzés várt, ráadásul Skaliczki László vezetőedzőnek sok fejtörést okozott, kit is küldhet majd pályára.

A legutóbbi svájci BL-találkozón bordasérülést szenvedő Tomás Stranovsky, akinek a felépülése öt-hat hétig is eltarthat. A vállműtét után lábadozó Dusan Beocsanin sem gyakorolhatott együtt a társaival, az ő visszatérése a tavasszal várható. A Schaffhausen ellen Tatai Péter bokája is megsérült, és Nagy Norbert könyöke is fájt a héten.

Törő Szabolcs lába sem volt még tökéletes, a Schaffhausen elleni meccs még túl nagy kockázat lett volna, a Valladolid ellen viszont már bevethető volt a szélső.

A mérkőzés elején fej fej mellett haladtak a csapatok, a 12. percre viszont a Szegednek sikerült Frantisek Sulc és Zubai Szabolcs vezetésével háromgólos előnyre szert tennie. 8–5

Ezután sajnos sorozatban három Valladolid-találat született, megint egyenlő lett az állás. Eduard Fernandez révén már a vezetést is átvette a spanyol csapat, Skaliczki László ekkor úgy döntött, ideje időt kérni.

A taktikai szünet után felkapaszkodott a Szeged, majd Katzirz Dávid 11–10-re alakította az állást. Amikor Herbert Gábor ziccerével már 12–10 állt az eredményjelzőn, a spanyolok is kikérték idejüket. Az előbbi gólszerzőt két percre kiállította a játékvezető, emberelőnyben viszont csak egyszer tudtak túljárni Mikler Roland eszén a spanyolok. Vadkerti Attila parádés ejtésével és Lékai Máté találatával pedig már három góllal vezetett a hazai alakulat. 15–12

Herbert újabb kiállításakor a Valladolid egy gólt sem tudott lőni, a Szeged viszont kettőt is. 17–12

A félidő végül 17–13-as szegedi vezetéssel zárult, ami mindenképp bizakodásra adhatott okot a második játékrész előtt.

A második félidőben növelni tudta előnyét a Szeged, Maxim Butenko ötödik góljával öt gól lett a különbség, majd a moldovai a hatodikat is belőtte. 20–14

A 44. percben Herbert Gábor más a harmadik kiállítását kapta, így a mérkőzés hátralévő részét csak a lelátóról nézhette.

Lékai Máté nagyszerű góljával már 24–18-ra vezetett a Pick, s a 48. percben Törő Szabolcs is megszerezte az első találatát.

Közben Mikler Rolandot Tatai Péter váltotta a szegedi kapuban, aki rögtön egy szép védést mutatott be, Törő pedig egy remek bejátszás után szerzett szép gólt. 28–22

29–22-nél megpróbálta megragadni az utolsó szalmaszálat a Valladolid, Juán Carlos Pastor hét perccel a meccs vége előtt időt kért, sokkal közelebb azonban nem sikerült kerülnie a Valladolidnak a Szegedhez. Skaliczki László együttesének már csak arra kellett figyelnie, hogy három gólnál többel nyerjen, októberben ugyanis 26–23-as spanyol győzelemmel zárult a két együttes összecsapása.

Most 30–25 lett a végeredmény, ezzel a Szeged biztos továbbjutónak számít a C-csoportban.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT
Pick-Szeged–Valladolid (spanyol) 30–25 (17–13)
Szeged, 4000 néző. V: Hankansson, Nilsson (svédek)
SZEGED: MIKLER, BUTENKO 7, Baláz1, SULC 4, ZUBAI SZ. 4, Katzirz 3, Vadkerti 2
Csere: TATAI (kapus), Herbert 1, Bajorhegyi, LÉKAI 6, Teimel, Grünfelder, Törő 2
VALLADOLID: Sierra, JOLI 6 (2), Delgado, Antonio, Marko Krivokapics, Fernández 3, Tvedten 2
Csere: SVENSSON (kapus), Rambo, Csutura 2, Bilbija 4, PERALES 5, Romero, Gurbindo 2, Alonso 1
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–3. 11. p.: 8–5. 15. p.: 8–10. 19. p.: 12–10. 27. p.: 17–12. 37. p.: 20–14. 45. p.: 24–17. 53. p.: 27–22. 57. p.: 29–23
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: –, ill. 2/2

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehovszki Medvegyi9612287–25413
2. Valladolid9432265–25811
3. Pick-Szeged9504260–25710
4. Kadetten Schaffhausen9414278–2809
5. Dinamo Minszk8214246–2575
6. AaB Handball8125246–2764
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
11 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
32 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
36 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
59 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik