Kézilabda: Ilyés Ferenc bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 17:42
null
Ilyés Ferenc (18) bejelentette a visszavonulását (Fotó: Török Attila, archív)
Ilyés Ferenc 229-szeres válogatott kézilabdázó már tavaly tavasszal arról beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjúban, hogy még egy évet játszik, az egy év a jelenlegi idénnyel letelik, az átlövő szombaton bejelentette visszavonulását.

 

A Grundfos Tatabánya 39 éves védekező-specialistájának, Ilyés Ferencnek szerdán a Veszprémi KKFT elleni győztes bajnoki mérkőzésen megsérült a térde, így az idény hajrájában már nem léphet pályára.

„Nem lehetek elégedetlen, mert nagyon szép húsz évet töltöttem a pályán. Bár a sérülésem nem súlyos, de a sors úgy hozta, hogy egy picivel előbb jön el a búcsú, mint terveztem. Köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos két évtizedet" – nyilatkozta az MTI-nek a székelyudvarhelyi születésű kézilabdázó.

Ilyés 2000-ben igazolt Magyarországra a szülővárosából. A Pick Szeged és a Veszprém csapatát is két időszakban erősítette, megfordult Makón, illetve a német TBV Lemgo és a lengyel Wisla Plock együttesénél. Tatabányán 2016 óta szerepel.

A bajnokságot háromszor, a Magyar Kupát és az EHF Kupát kétszer, a KEK-et egyszer nyerte meg. A válogatottal 2004-ben Athénban és 2012-ben Londonban is olimpiai negyedik volt, világbajnokságon a 2009-es ötödik helyezés a legjobb eredménye. A magyar örökranglistán 229 szereplésével a hetedik, a mezőnyjátékosok között a negyedik helyen áll.

A Magyar Kézilabda Szövetségben 2018 óta a határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottként, tavaly óta pedig a határon túli magyar utánpótlás kézilabdázást támogató Együtt növünk fel! alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedik.

A tatabányai klub a közösségi oldalán bejelentette, hogy nem az utolsó hazai mérkőzésen köszönnek el Ilyéstől, mert a járványhelyzet miatt ezt jelenleg nem tudnák a sikereihez méltó módon megtenni, ezért a búcsúztatására később kerül sor. Hozzátették, a balátlövő új szerepkörben a jövőben is a klub kötelékében marad és továbbra is segíti a csapat munkáját, és tiszteletére a 18-as mezszámot visszavonultatják.

 

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09

Kézilabda: vezér nélkül maradt a vb-re az U21-es férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.07.01. 16:40

Kézi: a junior leányválogatott Eb, az ifjúsági dupla megméretés előtt

Utánpótlássport
2025.06.29. 09:05
Ezek is érdekelhetik