Kézi-vb: fontos változás a keretekben és a meccsprogramban

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 08:10
null
A decemberi, női vb-n még a régi szabályok érvényesek, a franciák címvédőként érkeznek Japánba
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) tanácsa júliusi, göteborgi ülésén több módosításról is döntött a világbajnokságokat illetően, ezek 2020. január 1-jétől lépnek érvénybe.

A vb-re nevezhető keretek 16-ról 18 fősre nőnek, ezzel párhuzamosan a bő keretek létszáma 28-ról 35 játékosra emelkedik, és elég kettő helyett csak egy hónappal a torna rajtja előtt leadni a listát. A vb-k alatt az eddigi három helyett már öt cserére lesz mód.

Úgy tűnik, meghallgatásra talált a játékosok, edzők azon kérése, hogy módosítsanak a nagy tornák időbeosztásán is. Az IHF tanácsa úgy döntött, a felnőtt világbajnokságokon egyik csapat sem léphet pályára két egymást követő napon, (legalább) egy pihenőnapot közbe kell iktatni.

Ha egy nap 4 és fél óránál kevesebb ideig utazik a csapat két versenyhelyszín között, az még pihenőnapnak számít, ha viszont ennél többet van úton egy válogatott, úgy a rá következő napon sem léphet még pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik