Férfi kézi: a gyöngyösi játékosok szimbolikus bronzérmet kapnak

Vágólapra másolva!
2020.04.11. 14:26
null
Szimbolikus bronzérmet kapnak a gyöngyösi játékosok (Fotó: Gyöngyösi Kézilabda Klub/Facebook)
Mint ismert, a Magyar Kézilabda-szövetség csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel berekeszti a bajnokságokat, nem hirdet bajnokokat, feljutók és kiesők sem lesznek, csak a nemzetközi kupaindulókat határozza meg mind a két nem esetében, s itt az előző kiírásban elért eredmény lesz a mérvadó. A döntéssel kapcsolatban Nagy Attila, a Gyöngyös férfi kézilabdacsapatának elnöke is elmondta a véleményét.

 

Nagy Attila az M4 Sportnak elmondta, nem érte meglepetésként a döntés, de az online csapatmegbeszélésen látottak alapján nagyon nehezen élték meg ezt.

„Régen láttam már ennyi kiégett szemű embert a monitor túloldalán. Nagyon nehezen vették tudomásul, hogy egy egész év munkája semmissé vált” – mondta a videointerjúban Nagy Attila, a Gyöngyös elnöke, aki azt is elmondta, szerinte nem volt elhamarkodott a döntés, de a feljutók és a kiesők tekintetében másképp járt volna el.

A Gyöngyös az eddigi kiváló szereplésének köszönhetően a bajnokság 3. helyén állt, az elnök szerint némi bravúrral az első ötben végezhettek volna, s ezzel a nemzetközi kupaindulás is összejöhetett volna.

Továbbá az elnök azt is elmondta, hogy a klub vezetősége úgy érzi, a játékosok megérdemlik a bronzérmet, ezért augusztusban ezzel szimbolikusan meg is jutalmazzák őket.

A teljes interjút ide kattintva hallgathatják meg.

Legfrissebb hírek

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

Kézilabda
2025.07.22. 10:10

Ivan Martinovic: Remélem, sikerül megadni a klubnak, ami már régóta jár neki

Kézilabda
2025.07.21. 18:02

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.19. 11:18

A Veszprém bejelentette a Löwentől távozó két klasszist, és 2026-ban érkeznek a beígért világsztárok is

Kézilabda
2025.07.17. 11:03

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.07. 19:41

Fiatal kézilabdázók szerződtetéséről számolt be a Szeged és az FTC

Kézilabda
2025.07.02. 17:36
Ezek is érdekelhetik