Férfi kézi-vb: több ismert játékvezetői páros is érintett lehet fogadási csalásban – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 12:05
null
A Boris Milosevic, Matija Gubica páros is szerepel a jelentésben (Fotó: Imago, archív)
A Sportradar nevű, fogadásokat ellenőrző cég eddig nyilvánosságra nem kerülő jelentése szerint nyolc ismert játékvezetői páros is befolyásolhatott mérkőzéseket – közülük több duó jelenleg is ott van a lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon.

A Sportradar 2016 szeptembere és 2017 novembere között összesen 26 gyanús mérkőzést rögzített – volt köztük Bajnokok Ligája-találkozó és válogatott meccs is. Hét, sportfogadással foglalkozó cég is azzal fordult hozzájuk, hogy gyanúsan nagy összegeket tettek fel bizonyos kimenetelekre, például hogy a szünetben döntetlen az állás vagy kevés gól esik a mérkőzésen. A Sportradar szerint mind a 26 találkozón bevonták a játékvezetőket a meccs manipulálásába.

Maga a jelentés 2018-ban készült, de eddig nem kapott nyilvánosságot, a dán TV2 azonban most ismertette az abban szereplő állításokat. A Sportradar ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jelentés nem tekinthető bizonyítéknak, így az európai szövetséghez (EHF) fordult, hogy további vizsgálatokat folytasson le az érintett játékvezetőkkel szemben.

A nyolc páros közül többen jelenleg is ott vannak a világbajnokságon. Közéjük tartozik a horvát Matija Gubica, Boris Milosevic (ők vezették a Németország–Katar meccset) és az északmacedón Gjorgji Nacsevszki, Szlave Nikolov (ők vezették a Bahrein–Tunézia találkozót) kettős. A TV2 cikke szerint aggasztó, hogy a jelek alapján az EHF túl passzívnak mutatkozott az ügyben. Thomas Schöneich sajtófőnök írásbeli válasza szerint a fogadási csalás bűncselekmény, ezért minden információt továbbítottak a hatóságoknak, ugyanakkor a saját belső vizsgálatuk alapján arra jutottak, semmi okuk nincs arra, hogy eltiltsák a gyanúba keveredett játékvezetőket.

A horvát páros pedig úgy reagált a mostani vb helyszínén, hogy nem volt tudomásuk a jelentésről, és őket sem az EHF, sem a rendőrség nem kereste az ügyben, míg az északmacedónok nem kívánták kommentálni az értesülést.

Az IHF röviden úgy reagált, hogy tájékoztatták a helyzetről, és szoros kapcsolatban van az európai szövetséggel. Teljes mértékben megbízik a játékvezetőiben, de természetesen közelről figyeli a teljesítményüket.

A dán TV2 négy érintett meccset sorolt fel a 26-ból, mindkét párostól kettőt-kettőt. Az egyik a Veszprém–Vardar SEHA-liga-találkozó 2016. december 6-ról, amely a félidőben (12–12) és a végén (28–28) is döntetlen volt, előbbi állásra különösen sok fogadás érkezett. Ezt a meccset Gubicáék vezették. A televízió által felkért szakértők szerint az utolsó percben egy véleményes belemenést ítéltek Andreas Nilsson ellen, majd egy hasonlóan erős fújásnak tűnő hetest a Vardarnak, amiből az északmacedónok egyenlíteni tudtak.

Szintén megemlítik a Kielce–Veszprém BL-mérkőzést 2017. október 15-ről, amely 16–15-ös félidő után 32–32-es iksszel zárult, utóbbira rengeteg fogadás érkezett. Ezt a meccset Nacsevszkiék fújták, és a TV2 szakértői szerint több véleményes ítélettel tartották szorosan az állást, majd az utolsó fél percen belül nem ítéltek hetest a hazai csapat javára, amikor a kezdőkörnél akadályozták a játékosukat, hogy elvégezze a középkezdést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik