N. T.
2023.01.26 11:29 Frissítve: 2023.01.26 11:44

Férfi kézi-vb: nagy veszteség érte a svédeket az elődöntő előtt

A Svéd Kézilabda-szövetség közlése szerint véget ért a részben hazai rendezésű világbajnokság a férfiválogatott kulcsembere, Jim Gottfridsson számára, a Flensburg 30 éves irányítója ugyanis kéztörést szenvedett az Egyiptom elleni negyeddöntőben.

 

Gottfridsson (a labdával) kéztörést szenvedett az Egyiptom elleni negyeddöntőben (Fotó: AFP)

Nagyon nehéz most nekem, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a pályán kívülről támogassam a csapatot az elődöntőben” – mondta Gottfridsson, akit a tavalyi Európa-bajnokság legértékesebb játékosának választottak.

Az Egyiptom ellen megnyert vb-negyeddöntő során már az első félidőben ki kellett állnia a játékból, a meccs után pedig kórházba vitték, ahol a röntgen megállapította, eltört a keze, így nagyjából két hónapig tartó kihagyással számolhat.

Azt hiszem, beakadt a kezem az ellenfelem mezébe, amely után azonnal fájdalmat éreztem. Rendkívül bosszantó, mert én és a csapat is kiváló tornát futott eddig, és arról álmodtam, hogy hazai közönség előtt vb-döntőt játszhatunk” – kesergett a klasszis irányító.

Glenn Solberg szövetségi kapitány szerint a világ egyik legjobbját veszítették el az elődöntő előtt, de bízik a csapatában, hogy így is megoldják a feladatot.

Gottfridsson a 7 meccs során 25 lövésből 20 gólt ért el, valamint kiosztott 37 gólpasszt is.

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
 DÖNTŐ
1. 29. 20.30
Stockholm    
 A HARMADIK HELYÉRT
1. 29. 18.00
Stockholm    
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29. 15.30
Stockholm    
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29. 13.00
Stockholm    
 ELŐDÖNTŐ
1. 27.  21.00 Stockholm
Franciaország–Svédország  
1. 27.  18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia  
 AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27.  15.30 Stockholm Németország–Egyiptom  
1. 27.  18.00 Stockholm Norvégia–MAGYARORSZÁG  
 NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország 35–28
1. 25. 18.00
Gdansk Norvégia–Spanyolország 34–35
1. 25. 20.30 Stockholm Svédország–Egyiptom 26–22
1. 25. 18.00
Stockholm Dánia–MAGYARORSZÁG 40–23

 

2023.06.05 18:18:30

Kézilabda nemzetisport.hu

A bajnoki döntő második felvonását is a házigazda nyerte, jöhet az igazi finálé – Szegeden.

2023.06.04 23:24:10

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Rengeteg gátlás, kishitűség, félelem levetkőzésére alkalmas lehetett ennek az évadnak a második fele Márton Grétáék számára.

2023.06.04 12:22:11

Kézilabda nemzetisport.hu

A Vipers megismételte a Győr bravúrját, és egymás után harmadszor is aranyérmes a Bajnokok Ligájában.

2023.06.04 12:03:09

Kézilabda nemzetisport.hu

Remekül kezdett a magyar csapat, Toft zseniálisan védett, és bár a végén izgulni kellett, megérdemelt a harmadik hely.

2023.06.03 22:40:01

Kézilabda nemzetisport.hu

Nincs olyan regény, amely drámaibb, fordulatosabb, meghatóbb lenne, mint egy ferencvárosi BL-győzelemmel záruló évad leírása.