N. T. 2017.01.18 16:45 Frissítve: 2017.01.19 12:58

Férfi kézi-vb: Nagy szükségem volt erre a pozitív lökésre – Császár

A Szaúd-Arábia elleni fölényes győzelemből kilenc góllal vette ki a részét Császár Gábor, akit a mérkőzés legjobb játékosának is megválasztottak. A magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója a találkozó után arról beszélt, hogy neki és a csapatnak is nagy szüksége volt a felszabadult játékkal elért sikerre, így pozitív lökéssel készülhetnek a csoportkör záró meccsére.

 

Császár Gábor örül, hogy végre felszabadult játékkal nyert a válogatott (Fotó: AFP)

 

„Teljesen elfelejtettük a Chile ellen látott görcsösséget – mondta a találkozó után Császár Gábor a Nemzeti Sport Online-nak. – Határozottabb, élvezetesebb kézilabdát játszottunk, és ez részemről is így volt. Mindenki tudta, hogy csak veszíthetünk ezzel a meccsel, mert győztesen kellett lehoznunk. Személy szerint nekem nagyon kellett, hogy jó érzéssel jöhessek le a pályáról, mert itt vagyunk a csoportkör finisében, az utolsó körben már a pozícióért fog menni a harc. Kicsit elkezdtem túlgondolni a játékot, de mind a feleségemmel, mind Csernus Imrével megbeszéltem a helyzetet, és sikerült rajta változtatnom. Erre nagy szükségem volt, mert így magabiztosabban tudtam játszani. Most ezzel a pozitív lökéssel készülhetek a pénteki találkozóra.”



A KÉPRE KATTINTVA részletes program és menetrend – a 2017-es franciaországi férfi kézilabda-világbajnokság adatbankja

„Nagyon kemény meccsre számítok, mert ha valaki az életéért küzd, bármire képes lehet. Márpedig a fehéroroszok biztosan mindent meg fognak tenni a sikerért. Azonban szükségünk van a hasonló találkozókra, ezekből tudunk épülni a kieséses szakaszra.”

„Közel hasonló a szaúdiak stílusa a chileiekéhez – kezdte Zubai Szabolcs. – Nyitott, Európában szokatlan kézilabdát játszanak, nem túl magasak, ez a védőinknek sok nehézséget okozott. Azt beszéltük, ha a termetüknél fogva lecsúsznának, inkább engedjük el őket, nehogy két percet kapjunk. Fontos volt, hogy ne lépjünk ki tíz-tizenegy méterre, közel legyünk egymáshoz, inkább sáncokkal segítsük a kapust. Folyamatosan lehozták a kapusukat, mert látták, hogy hat a hat ellen nem tudnak helyzetig vagy gólig jutni. Ezt is többnyire jól megoldottuk, támadásban pedig arra figyeltünk, hogy ha kijönnek ránk, akkor meglegyenek azok a mozgások, amelyekből eredményesek lehetünk. Felszabadult játékkal nyertünk, ez már ráfért a csapatra.”

A két gólig jutó Zubainak felvetettük a bal szélről elért találatát:

„Persze, az a posztom – felelte nevetve a szegedi játékos. – Megbeszéltük, ha Ádinak szüksége van pihenőre, akkor én vagy Szöllősi Szabi fog kimenni a szélre. Csaszi észrevett, nekem pedig sikerült belőnöm.”

„Hátul könnyebb volt a dolgunk, mint Chile ellen. Tudtunk tanulni abból a meccsből és fel bírtuk venni a gyors ellenfél ritmusát. Végig sikerült vinnünk a kontrákat, ebből pedig fölényes győzelem született. A következő meccset is meg kell nyernünk” – mondta a védekezésben megint nagyot harcoló, emellett egyszer betaláló Ligetvári Patrik.

Az irányítóként a bal szélen szereplő Juhász Ádám ezúttal három gólt szerzett, és ő is kellemetlen ellenfélről beszélt.

„Nagyjából fél órát voltam ma a pályán. Kellemetlen ellenféllel találkoztunk, mert a mi magas embereinknek fejmagasságban volt a karjuk hozzájuk képest. Próbáltuk összerakni a védekezést, hatan a hét ellen nem volt könnyű. A második félidőben Gulyás Peti a szélen nagyon jól tette a dolgát, és talán a szaúdiak is elbizonytalanodtak. Úgy érzem, hogy lőhettünk volna még több gólt, de összességében jól játszottunk, örülünk a két pontnak.”

„Először is, elégedett voltam a védekezésünkkel, ami az elmúlt két találkozón nem annyira működött. Jó teszt volt számunkra a hét a hat elleni játék, amiből az elején még eredményesek tudtak lenni a szaúdiak, de utána azt is megoldottuk. Mindenki tudott pihenni és játszani, ez is cél volt, hogy olyan frissek maradjunk, amennyire csak lehetséges. Továbbra sem tudjuk, hogy Nagy László játszhat-e a folytatásban, ezért ma több taktikai variációt kipróbáltunk. Lesz még egy nagyon kemény mérkőzésünk a fehéroroszok ellen, amit meg akarunk nyerni, mert a csoport harmadik helyére hajtunk. A nyolcaddöntőből is szeretnénk továbbjutni, egy meccs alatt bármi megtörténhet, bárkit legyőzhetünk” – értékelt Xavier Sabaté szövetségi kapitány.  

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁGC-CSOPORT, 4. FORDULÓ
SZAÚD-ARÁBIA–MAGYARORSZÁG 24–37
(10–17)
Rouen, 1500 néző. V: Licis, Sondors (lettek)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Gulyás P. 4, Balogh Zs. 1, LÉKAI 4, Szöllősi Sz. 2, Bodó 2, Juhász Á. 3
Csere: FAZEKAS (kapus), Schuch, Ligetvári 1, CSÁSZÁR 9 (4), Harsányi 1, Dzsamali 2, Ancsin G. 2, Zubai Sz. 2, BÁNHIDI 4
SZAÚD-ARÁBIA: Szajed – Abdulali 3, Alabasz 1, Mahdi Szalem 2, Dzsanabi 2, Obaidi, Abu al-Rahi 1
Csere: MOHAMMAD SZALEM, Mutairi (kapusok), Mojtaba Szalem 2, MOSIN 7, KARDAVI 4, Zaer 1, Szajed, Abbasz 1
Az eredmény alakulása. 8. p.: 7–1. 15. p.: 8–5. 21. p.: 12–6. 26. p.: 15–8. 37. p.: 23–12. 45. p.: 28–16. 51. p.: 30–20. 58. p.: 34–21.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/0

Fehéroroszország–Németország 25–31 (16–16)
Horvátország–Chile 37–22 (17–9)


 A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 4 4 131–86 45 8
2. Horvátország 4 4 127–98 29 8
3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 122–111 11 4
4. Chile 4 1 3 97–134 –37  2
5. Fehéroroszország 4 1 3 107–120 –13  2
6. Szaúd-Arábia 4 4 97–132 –35  0


A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE
A JÁTÉKOSOK NÉVJEGYEIT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG
Kapusok:
FAZEKAS Nándor (Balatonfüredi KSE), MIKLER Roland (Telekom Veszprém)
Jobbszélső: GULYÁS Péter (Telekom Veszprém), HARSÁNYI Gergely (Grundfos Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), ZUBAI Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), DZSAMALI Iman (Meskov Breszt, fehérorosz), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső: JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya KC),
Szövetségi kapitány:
Xavier SABATÉ
Edző:
DEBRE Viktor

Tartalékok: IVÁNCSIK Gergő (Telekom Veszprém), *NAGY László (Telekom Veszprém)
*Bokasérülés miatt a harmadik csoportmeccsünk előtt Gulyás Péter váltotta a keretben

A MAGYAR VÁLOGATOTT UTOLSÓ CSOPORTMÉRKŐZÉSE
Január 20., péntek, 20.45: Fehéroroszország–Magyarország (Tv: Sport1)

2022.11.30 20:07:21

Kézilabda nemzetisport.hu

Először kapott ki a magyar csapat a BL mostani idényében, harmadszorra nem sikerült megverni a horvátokat.

2022.11.30 18:26:34

Kézilabda nemzetisport.hu

A hazai kilencgólos győzelem után egy héttel idegenben nyolccal nyertek a Tisza-partiak.

2022.11.23 18:20:57

Kézilabda nemzetisport.hu

Megvalósult a szegediek célja a Celje ellen és simán nyertek, megszerezve ezzel második győzelmüket a BL-ben.

2022.11.20 15:18:53

Kézilabda nemzetisport.hu

Dánia szinte végig vezetett, de az utolsó percekben a norvégok jobbak voltak, ezzel nyertek.