P. V.
2023.01.20 20:21 Frissítve: 2023.01.21 17:36

Férfi kézi-vb: szalagszakadással védett Mikler a brazilok ellen

Mint beszámoltunk róla, a magyar férfi kézilabda-válogatott izgalmas végjátékot hozó mérkőzésen 28–25-re legyőzte Brazíliát. A mérkőzésen sérülten védő, a végjátékban fontos ziccert hárító Mikler Roland és az utolsó percekben három gólt szerző Lékai Máté adott gyorsértékelést.

Mikler Roland szalagszakadással védett a brazilok ellen (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

 

Mikler Roland az M4 Sportnak elmondta, az elmúlt 48 óra nagyon kemény volt számára, miután a svédek elleni meccsen megsérült az az ujja, amely korábban ugyanilyen szituációban tört el, s műtve is volt.

 
Chema Rodríguez: Mikler ziccert védett, akkor dőlt el a meccs 

„Szerencsére most nem tört el a csont, csak a szalag szakadt el. Ezúttal is köszönöm az orvosi stábnak, emberfeletti, amit tettek azért, hogy ma pályára tudjak lépni. Most álltam először kapuba, a tegnapi edzésen próbáltuk óvni a kezemet. Úgy voltam vele, hogy fáj, fáj, de csináljuk, és az adrenalin dolgozott az utolsó pillanatig. Lehet, hogy este már fájni fog.”

A brazilokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a portugálok ellen is nagyon jó mérkőzést játszottak, tudták, hogy nem lesz velük könnyű dolguk.

„Ezt éreztük a mérkőzésen is, amely nagyon hullámzó volt. Nagyon jól kezdtünk, aztán a félidőre visszajöttek ikszre. Akkor azt mondtam, hogy nem érdekel, ha ilyen hullámzó a teljesítmény, de valahogy vezessünk a végén. Szerencsére a végén nekünk jött egy jobb szakaszunk, s ezzel nyertünk. Boldog vagyok, s nagyon büszke a vagyok a csapatra! Nem is kérdés, hogy szeretnénk továbbmenni a középdöntőből, de egyre fáradtabbak vagyunk, ezért egyre több lesz a rosszabbul sikerülő szakasz. Jó lenne sokkal kiegyenlítettebb teljesítményt nyújtani, de ez benne van a fiatalságunkban, a rutintalanságunkban, hogy vannak olyan szakaszok, amikor a szív dönt, s nem a fej.”

A végjátékban nagyon fontos gólokat szerző Lékai Máté szerint csapatmunka volt a győzelem, végig küzdöttek, még ha nyilván sok hiba is csúszott a játékba.

„Mindkét félidőben elmentünk négy-öt góllal, de ilyenkor mindig kihagytuk azokat a ziccereket, amellyel még jobban elléphettünk volna. Ezzel megadtuk nekik az esélyt, hogy visszajöjjenek, és éltek is vele. Kicsit sok volt a kiállításunk is, emberhátrányban pedig sem védekezni, sem gólt lőni nem egyszerű. Persze lehetett volna jobb a játék minősége, de az ilyen tétmeccseken az a lényeg, hogy nyertünk – ha a brazilok nyernek, akkor lehet, hogy ők mennek a nyolcba. Nyerjük meg az utolsó meccsünket is a középdöntőben, aztán meglátjuk, az mire lesz elég. Nem becsüljük le a zöld-fokiakat, hiszen minden mérkőzésük viszonylag szoros volt, csak a végén tudták a saját javukra fordítani az eredményt az ellenfelek” – értékelt Lékai Máté az M4 Sporton.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
II. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 28–25
(14–14)
Göteborg, 7317 néző. V: Pavicsevics, Raznatovics (montenegróiak)
MAGYARORSZÁG: MIKLER R. – P. Rodríguez 1, ANCSIN G. 6, LÉKAI 7 (1), Bánhidi 2, BODÓ 5, BÓKA 5. Csere: Székely M. (kapus), Sipos A., Ilic Z. 1, Hanusz, Szita, Rosta M. 1, Ligetvári. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
BRAZÍLIA: Da Rosa – Hackbarth, Rodrigues 4, Petrus 1, Moraes, P. Silva 1, DUPOUX 5 (2). Csere: TERCAIROL (kapus), Nantes 2, Abrahao Silveria 1, CHIUFFA 4, MONTA 6, Torriani, Ponciano 1, M. Silva. Szövetségi kapitány: Marcus de Oliveira
Az eredmény alakulása. 7. p.: 6–2. 12. p.: 9–3. 19. p.: 9–6. 23. p.: 13–9. 29. p.: 13–13. 37. p.: 18–16. 42. p.: 21–19. 46. p.: 24–19. 50. p.: 25–21. 53. p.: 25–24
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Marcus Oliveira:
– A magyarok jól játszottak, végig kemény volt a védekezésük, meg tudták fogni a támadásainkat. A különbséget két játékosuk jelentette, az irányító Lékai Máté pontosan tudta, mit kell tennie, Mikler Roland pedig parádésan védett, még a kézsérülése ellenére is. Szoros meccs volt, alakulhatott volna fordítva is, de ilyen a sport.

AZ ÁLLÁS
   1. Svédország 4 4 132–103 +29  8  
   2. Portugália 4 2 1 1 116–101 +15  5  
   3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 106–117 –11  4  
   4. Izland 4 2 2 128–121 +7  4  
   5. Brazília 4 1 1 2 101–110 –9  3  
   6. Zöld-foki-szigetek 4 4 108–139 –31  0 

 

2023.10.01 10:32:38

Kézilabda nemzetisport.hu

Történelmi vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC otthonában a montenegrói csapat, remekeltek a zöld-fehérek.

2023.09.30 15:31:37

Kézilabda nemzetisport.hu

Sokáig vezetett a Fradi a Rapid ellen, a hajrában aztán Böde-Bíró bravúrjai kellettek az egy ponthoz – mi lesz Albertsennel?

2023.09.30 15:51:08

Kézilabda nemzetisport.hu

A mérkőzés elején és a hajrában is sokkal jobb volt a dán Odense, háromgólos siker lett a jutalma.

2023.09.28 14:38:54

Kézilabda nemzetisport.hu

A sok hibával játszó bakonyiak idénybeli első vereségüket szenvedték el a sorozatban.

2023.09.27 16:45:09

Kézilabda nemzetisport.hu

A Tisza-partiak remek teljesítménnyel állították meg az eddig hibátlan Aalborgot.