Férfi kézi-vb: Császár Gábor hazautazik, szerinte méltatlan helyzetbe került

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 22:48
null
Császár Gábor nem érezte a bizalmat (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Mint korábban beszámoltunk róla, Császár Gábor helyére Szita Zoltánt cseréljük be a dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság folytatására, a balátlövőről Csoknyai István elmondta, a sérülések miatt kellett benevezni.

 

„Irányítóként Lékai Máté mellett Juhász Ádám is bevethető – mondta a szövetségi kapitány. – Császár kevesebb lehetőséget kapott, és a csapat érdekét szolgáló, nehéz döntést kellett hozni.”

Császár szombaton hazautazik, szerinte méltatlan helyzetbe került, mert annak ellenére sem érzett és kapott bizalmat, hogy jó formában, örömmel érkezett:

„Már a felkészülési meccseken sem mutathattam meg, hogy sokat tudnék segíteni, majd a vébén is csak perceket kaptam, pedig néha tehermentesíthettem volna a hatvan perceket, jól játszó Lékai Mátét. Nem jó szájízzel hagyom itt a keretet” – mondta Császár a Nemzeti Sportnak.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE DÁNIA ELLEN – NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: NAGY László (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányító: LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León – Spanyolország), SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: CSOKNYAI István és Vladan MATICS
Kapusedző:
SZATHMÁRI János

A KÖZÉPDÖNTŐ II. CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 66–48 +18 4
2. Svédország 2 2 60–54 +6 4
3. Norvégia 2 1 1 60–54 +6 2
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 60–63 –3 1
5. Egyiptom 2 1 1 54–57 –3 1
6. Tunézia 2 2 46–70 –24 0
II. CSOPORT (HERNING – Dánia, Norvégia, Tunézia, Svédország, MAGYARORSZÁG, Egyiptom)
01. 19. 18.00 Tunézia–Svédország
01. 19. 20.30 Dánia–MAGYARORSZÁG
Tv: M4 Sport
01. 20. 18.00 MAGYARORSZÁG–Tunézia Tv: M4 Sport
01. 20. 20.30 Norvégia–Egyiptom
01. 21. 18.00 Svédország–Norvégia
01. 21. 20.30 Egyiptom–Dánia
01. 23. 15.30 Tunézia–Egyiptom
01. 23. 18.00 Norvégia–MAGYARORSZÁG
Tv: M4 Sport
01. 23. 20.30 Dánia–Svédország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik