Férfi kézi-vb: A legnehezebb, hogy nem csak a mi kezünkben van a sorsunk – Bánhidi Bence

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 15:48
null
Bánhidi Bence úgy érezte, folyamatosan két ember lohol rajta (Fotó MTI/Kovács Tamás)
Mint beszámoltunk róla, a férfi kézilabda-világbajnokság középdöntős csoportjában a magyar válogatott 28–25-re győzött Brazília ellen. A találkozó után Bánhidi Bence és Ilic Zoran nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Nagyon kemények voltak, védekezésben én is éreztem, hogy folyamatosan két ember lohol rajtam. De örülök neki hogy így volt, mert kint a lövőinknek így megnyílt a terület, úgyhogy most egész jó százalékkal tudtunk puffogtatni kívülről is. Ez a szív diadala volt, hiszen végig teljes erőbedobással játszottunk. Chema nem is nagyon cserélt bele, ez egy olyan meccs volt, amit végig kellett bírni és hajtani” – mondta Bánhidi Bence.

A mérkőzésen felmerülő nyomásról így nyilatkozott: „jól kezdtük a mérkőzést, mindenki megnyugodott, talán túlságosan is, így visszajöttek a mérkőzésbe és ki is egyenlítettek a félidőre. Lélektanilag nehéz mérkőzés volt, de csapatként meg tudtuk csinálni és ez összekovácsolt minket.”

Bánhidi szerint a fáradtság nem lehet probléma, hisz ez mindenkit érint és minden csapat fáradt.

„Eggyel beljebb vagyunk. Az a legnehezebb, hogy nem csak a mi kezünkben van a sorsunk. Nyernünk kell, aztán valahogy ki kell izgulnunk a svédeknek – mondta a válogatott beállósa, aki szerint a svédek elleni vereség is más megvilágításba került – egy kilencgólos vereség mindig nagy, de negyvenöt percig ott voltunk két-három-négy gólon. Tegnap Izland megtett mindent és öt góllal kapott ki. A svédek nagyon jó erőt képviselnek és a hazai pálya is segít nekik.”

Ilic Zoran szeretné kihasználni a kapott játékperceket. „Első meccsen nagyon izgultam, de aztán ez elmúlt. Meccsről-meccsre több játéklehetőséget kapok és én próbálok élni ezzel – mondta a veszprémi játékos, hozzátette – remélhetőleg a vasárnapi meccset is megnyerjük, aztán szurkolhatunk a svédeknek.”

„Az első félidőben hattal elmentünk, de nem tudtuk tovább vinni, visszajöttek döntetlenre. A végjátékban Roli védése nyugtatott meg minket” – emlékezett vissza a mérkőzésre Ilic.

Mint ismert, elérhető közelségbe került a nyolc közé jutás a magyar válogatott számára a világbajnokságon, azonban ehhez a mieink Zöld-foki-szigetek elleni sikere mellett arra is szükség van, hogy a társházigazda svédek legyőzzék az egy ponttal előttünk álló portugálokat a középdöntő utolsó fordulójában.

FÉRFI KÉZILABDA-VB, A KÖZÉPDÖNTŐ II. CSOPORTJÁNAK (GÖTEBORG) PROGRAMJA
1. 18. 15.30 Portugália–Brazília 28–28
1. 18. 18.00 Zöld-foki-szigetek–Izland 30–40
1. 18. 20.30 Svédország–MAGYARORSZÁG 37–28
1. 20. 15.30 Zöld-foki-szigetek–Portugália 23–35
1. 20. 18.00 Brazília–MAGYARORSZÁG 25–28
1. 20. 20.30 Izland–Svédország 30–35
1. 22. 15.30 Zöld-foki-szigetek–MAGYARORSZÁG
1. 22. 18.00 Brazília–Izland
1. 22.
20.30Svédország–Portugália
AZ ÁLLÁS
1. Svédország 4 4 132–103 +29 8
2. Portugália 4 2 1 1 116–101 +15 5
3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 106–117 –11 4
4. Izland 4 2 2 128–121 +7 4
5. Brazília 4 1 1 2 101–110 –9 3
6. Zöld-foki-szigetek44108–139–310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik