Férfi kézi: számunkra keserédes, másoknak meseszerű volt az Eb

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 10:47
null
A hollandok a nyakunkra szorították a kést az Eb nyitómeccsén (Fotó: Szabó Miklós)
Hogy milyen volt a 2022-es, részben magyar rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság? Vincent Gérard szavaival élve: zaklatott. Annak, aki olvassa ezt a cikket, meg kellene fogadnia a franciák klasszis kapusának tanácsát, azaz igyanak meg közben néhány sört. Nem valószínű, hogy ettől megszépül a magyar válogatott szereplése, de talán halványul az emlék. De nem is az a cél, hogy sebeket tépjünk fel, és nem is az, hogy mélységeiben elemezzük az Eb-t, inkább az érdekességekre fókuszálunk.  


A hollandok megmutatták, mit tudnak

Nyilván nem bántuk volna, ha a hollandok nem most mutatják meg, mit tudnak, hiszen ennek a magyar válogatott itta meg a levét. Egy német kollégától tudjuk, Németországban, jó értelembe véve, megmosolyogták Kay Smits teljesítményét, aki akár még gólkirály is lehetett volna, ha nem kapja el a koronavírust, miközben a Bundesligát vezető SC Magdeburgban a harmadik számú jobbátlövőként számolnak vele.

Ha a torna felfedezettjének is osztanának díjat, akkor a jelöltek között nagy eséllyel ott lett volna több holland is: irányítóposzton Luc Steins be is került az All Star-csapatba (megelőzve például Sander Sagosent), Kay Smits jelölt volt a legjobb jobbátlövő címre, továbbáDani Baijens és Samir Benghanem nevét is előkelő helyen találhatjuk a különböző statisztikai rangsorokban. A holland kulcsemberek igen jó százalékkal használták ki a helyzeteiket, de összességében igaz ez a csapat lövőteljesítményére is.

A hollandok önbizalommal telve érkeztek Budapestre, és azzal a tapasztalattal távoztak, hogyjól működik az a játék, amit évek óta építenek, s a megszokottól eltérő stílusukkal a következő években stabilan ott lehetnek az európai élvonalban.A vb-selejtező sorsolásakor ugyanakkor nem volt velük kegyes a sors, hiszen áprilisban a Portugália–Svájc párharc győztesével kell megmérkőzniük a részvételért.

AZ NSO TV LUC STEINSSZEL ÉS DANI BAIJENSSZEL BESZÉLGETETT A KÖZÉPDÖNTŐ UTÁN


A jobbátlövők döntik el a következő évek világversenyeit?

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a következő tíz évben kik lehetnek akkora korszakos klasszisok, mint például a svédek irányítója, az Eb MVP-jének választott Jim Gottfridsson, a dánok világsztár balátlövője, Mikkel Hansen, vagy az elvesztett labdát 37 évesen sem ismerő francia irányító, Nikola Karabatic, akkor a jobbátlövők között kell körülnézni.Ezen a ponton nagyon szeretnénk Máthé Dominikot méltatni, ám egy évvel ezelőtt,a vb-t lezáró cikkünkben hiába vizionáltuk, hogy ez az ő Eb-je lehet,ez a lehetőség azzal elszállt, hogy a magyar válogatott nem jutott tovább a csoportjából.

Ahhoz viszont kétség sem férhetett, hogy a 2021-es világbajnokság felfedezettjének, Mathias Gidselnek ott van a helye az All Star-csapatban. Hihetetlen sikertörténet az övé, hiszen miután tavaly, az első felnőttvilágversenyén beválasztották a legjobbak közé, a tokiói olimpia legértékesebb játékosa lett, és az Eb-n is elképesztő teljesítményt nyújtott. A csoportkört százszázalékos helyzetkihasználással zárta, az elődöntőig csupán egyetlen lövést hibázott el, s végül 90 százalékos mutatóval zárt. Emellett a gólpasszok kiosztásában is jeleskedett, ebben toronymagasan csapata legjobbja volt.

Mathias Gidsel elképesztő! Alig rontott lövést az Európa-bajnokságon és a gólpasszokkal sem fukarkodott (Fotó: Török Attila)
Mathias Gidsel elképesztő! Alig rontott lövést az Európa-bajnokságon és a gólpasszokkal sem fukarkodott (Fotó: Török Attila)

Mégis azt kell mondanunk, ezen a poszton óriási volt a harc az All Star-gárdába kerülésért. Ha az 59 találatával gólkirályi címet szerző Ómar Ingi Magnússont választják be, az sem lett volna meglepetés. De a kiélezett pillanatokban fontos gólokat szerző Dika Mem, a horvátok legeredményesebb játékosa, Ivan Martinovic,a vb-t érő győztes gólt szerző Harald Reinkindvagy a már említett Kay Smits is megérdemelte volna az elismerést.

Érdekesség, hogy a 29 esztendős Reinkind kivételével mindannyian 25 év alattiak, így abszolút meghatározó alakjai lehetnek a következő évek világversenyeinek. Szeretnénk, ha a jövő évi, svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokság után a még mindig csak 22 esztendős Máthé Dominik is bekerülne ebbe a körbe. A következő diagram segítségével szemléltetnénk, hogy hová kell eljutnia a következő idénytől a PSG színeiben játszó jobbátlövőnknek.

Hogy egy klasszikussal éljünk, nem jó, de nem is tragikus az Elverum magyarjának mérlege, és ki tudja, mi lett volna, ha… Gidsel mutatóit már említettük, ő a többiekhez képest viszonylag kevesebbszer lőtt át – a spanyolok dicsérete, hogy remekül levédekezték az elődöntőben –, viszont csupán négyszer hibázott. Emellettne felejtsük el, a dánoknak balátlövőben van egy Mikkel Hansenjük, aki 47 találatával a góllövőlista második helyén zárt, a helyzeteit 69 százalékkal értékesítette.

Magdeburgban dörzsölhették a tenyerüket, hiszen a Bundesligában szárnyaló Ómar Ingi Magnússon az Eb-n is kiemelkedően játszott, az izlandi válogatott vezéregyénisége volt. Meglehet, ha Aron Pálmarsson nem kerül karanténba a koronavírus miatt, majd a visszatérése után nem sérül meg azonnal, akkor jobban eloszlottak volna a gólok az átlövők között, de így a 24 éves jobbátlövő 59 találatával az Eb gólkirálya lett.

Szívükbe zárták Izlandot a magyar szurkolók

A magyar szurkolók többsége úgy kalkulált, válogatottunk biztosan érdekelt lesz a budapesti középdöntőben. Ezért akinek nem jutott már jegy a csoportmeccsekre, de mindenképpen át akarta élni a szurkolás élményét a 20 022 férőhelyes Budapesti Kézilabda Arénában, befizetett a középdöntő szombati játéknapjára. Legalábbis az érdeklődés azon a napon volt a legnagyobb –rekordszámú, ami a házigazda nélküli küzdelmeket illeti.

Amit aznap nem adhatott meg a magyar válogatott, megadta az izlandi. Ki hitte volna, hogy a csoportkörben magabiztosan menetelő franciák ellen nyolcgólos győzelmet arat, ráadásul Pálmarsson és Elisson nélkül? Ez volt az a meccs, amikor az északiaknak minden, Karabaticéknak semmi sem jött be. A két jobbátlövő, Magnússon és Viggó Kristjánsson a 29-ből 19 gólt vállalt magára, míg a kapuban Viktor Hallgrímsson nagyon elkapta a fonalat, 44 százalékkal védett, és slusszpoénként megfogta a franciák időn túli hetesét.



„Sztár született”
írta Twitter-oldalánszállodai karanténjából Björgvin Gústavsson, de a 21 éves játékos – aki jelenleg a GOG-ban, jövőre már a HBC Nantes-ban véd – azt mondta, rutinos kapustársa csak viccelt, a sztársághoz neki még sokat kell fejlődnie. Ne felejtsük el azért, hogy Hallgrímsson már a két évvel ezelőtti Eb-n is megmutatta, klasszis kapus válhat belőle – kezdésként be is került az idei kontinensviadal álomcsapatába.

Ami pedig a fentebb említett élményt és az izlandiakkal szembeni rokonszenvet illeti: a franciák elleni mérkőzés utolsó perceiben állva tapsolt nekik a közönség, szurkolóik pedig ezt a „Ria, Ria, Hungária!” rigmusokkal köszönték meg. A folytatásban is sokan drukkoltak annak, hogy Izland bejusson az elődöntőbe, ez azonban elúszott a horvátok elleni vereség, no meg a dánok franciák elleni, utolsó tíz percbeli rövidzárlata miatt. Végül Izland egy végletekig kiélezett meccsen maradt alul a norvégokkal szemben az 5. helyért folytatott csatában, így a világbajnokságért áprilisban az Ausztria–Észtország párharc győztesével össze kell még csapnia.

Utolsó másodperces győzelmek svéd módra

Vitathatatlan, hogy a svédek megérdemelték az Európa-bajnoki címet. Pedig tizenöt másodpercen múlt, hogy egyáltalán bejutottak ez elődöntőbe. Mint ismert, a pozsonyi középdöntő utolsó játéknapján ehhez a norvégoknak elég lett volna a döntetlen is, s ők már hattal is vezettek, míg a svédeknél csupán kétszer volt az előny: 2–1-nél, majd a lefújáskor, 24–23-nál. Hasonló volt a forgatókönyv a spanyolok elleni döntőhöz. A svédek az 58. percben tudtak csak egyenlíteni, ezt követően jött egy norvég támadás, Sagosen kihagyta a helyzetet, a svédek hetest harcoltak ki, Valter Chrintz meg belőtte. Volt még hátra tíz másodperc, a norvégok át is beszélték, hogy mit fognak játszani, de világklasszis irányítójuk ezt a lövést is elhibázta.

Ezután jött a franciák elleni elődöntő, amelynek utolsó tíz percében Dika Memék ötgólos hátrányból – ne felejtsük el, a dánok ellen fordítottak is vert helyzetből – tették szorossá a találkozót. A végén kétszer is lehetőségük nyílt az egyenlítésre, de Ludovic Fabregas egyszerűen nem tudott túljárni Andrea Palicka eszén. Az utolsó helyzetnél a franciák hetest szerettek volna kapni, ám a visszajátszásból kiderült, a játékvezetők tökéletes döntést hoztak, amikor néma maradt a sípjuk.

A svédek mentális erejét jól mutatja, hogy a spanyolok elleni döntőt is a végén nyerték meg. A mérkőzésen hol az egyik, hol a másik fél vezetett, semmi meglepő nem volt abban, hogy ez a meccs egyetlen találaton dőlt el. Ezt szerezhették volna a spanyolok is, hiszen az utolsó percben ők támadhattak 26–26-os állásnál, azonban Joan Canellas lövése után nem fújtak faultot a bírók. Így a svédeknek is lehetőségük volt arra, hogyaz időkérés alatt a torna MVP-je kiadja a csapatnak az utasítást:„A rohadt életbe is, Európa-bajnokok leszünk!”

Ekkor a Bundesliga góllövőlistáját vezető, az Eb-n azonban sérüléssel bajlódó Niclas Ekberg már érezte a zsigereiben, hogy hetest fognak kapni. Így amikor ez valóban megtörtént, készen állt arra, hogy belője az Európa-bajnoki címet jelentő győztes gólt.

Ha visszagondolunk a 2022-es Európa-bajnokságra és valami pozitívumot szeretnénk felidézni a magyar válogatott szerepléséből – az elképesztő, telt házas hangulaton kívül –, akkor Máthé Dominik utolsó másodpercekben a portugáloknak lőtt, győzelmet (és életben maradást) érő találatát kell elővennünk. Lám, mi is tudunk ilyet, nemcsak a svédek – a jövőben ebből kell több, ha hasonlóan szoros mérkőzéseken dől el a sorsunk, mint most a csoportkörben.

Röviden a szélsőjátékról

Sok szó esett erről a magyar válogatott kapcsán, miszerint nem használjuk eleget a szélsőinket. Gulyás István szövetségi kapitány ezt azzal indokolta, hogy nekünk nem ez a játékunk, nálunk a beálló nyit teret az irányítóknak, leszorítja a falat az átlövőknek.

Ha ránézünk a góllövőlistára, az első tíz helyezett között hat szélsőt találunk,ott van az álomcsapatba bekerülő, montenegrói Milos Vujovics (41 gól) és a spanyol Aleix Gómez (40 gól) is. De ne felejtsük el, hogy miként a 46 góljával a góllövőlista harmadik helyét elcsípő lengyel Arkadiusz Moryto, úgy a svéd Hampus Wanne (45 gól), a francia Hugo Descat (43 gól), a norvég Sebastian Barthold (42 gól) és a két All Star-játékos is csapata büntető-végrehajtója. Azaz számos góljuk egy részét a hetesekből szerzik – bár ez a fentebb említett jobbátlövők közül négyre is igaz, így Máthé Dominikra is.

Bjarki Már Elíssont csak a koronavírus volt képes megállítani az Eb-n (Fotó: Török Attila)
Bjarki Már Elíssont csak a koronavírus volt képes megállítani az Eb-n (Fotó: Török Attila)

Ha külön-külön is megnézzük a szélsők lövőhatékonyságát, akkor ebben az élen jár Bjarki Már Elísson, akit a mieink sem tudtak megállítani, kilenc góllal vette ki a részét az izlandiak ellenünk aratott győzelméből. Montenegró ellen nyolcszor próbálkozott góllövéssel, mindannyiszor sikerrel. Összességében 84 százalékos hatékonysággal értékesítette a helyzeteit – kár, hogy a koronavírus csak öt mérkőzést engedélyezett neki, és abból egyet ellenünk.

Ha megkapod a lehetőséget, élj úgy vele, mint Aymeric Minne!

Aymeric Minne kivárta a sorát, és amikor eljött a lehetőség, élt vele (Fotó: Török Attila)
Aymeric Minne kivárta a sorát, és amikor eljött a lehetőség, élt vele (Fotó: Török Attila)

Ha bekerülsz az olimpiai bajnok Franciaország Eb-keretébe és 24 évesen részt vehetsz életed első felnőttvilágversenyén, akkor élned kell a lehetőséggel! Valószínűleg hasonló célokkal vágott neki Aymeric Minne a 2022-es kontinenstornának, habár tudta, irányítóposzton Nikola Karabatic és Kentin Mahé mellett ehhez kevés játékidő jut majd neki. Aztán úgy alakult, hogy a Veszprém légiósát napokra karanténba zárta a koronavírus. A Nantes kézilabdázója már a hollandok ellen is bizonyította, lehet rá számítani. A teljesítménye még hullámzó volt, a svédek elleni elődöntőben viszont oroszlánrészt vállalt abból, hogy a franciák csaknem kicsikarták a döntetlent a rendes játékidőben.

HÉT FRANCIA, EGY MAGYAR

A magyar férfi kézilabda az utóbbi éveilegnagyobb sikerét a 2014-es U18-as Európa-bajnokságon érte el, amelyen egyetlen meccset, a döntőt elvesztve ezüstérmes lett. Az aranyérmet a franciák szerezték meg – akiket a csoportkörben legyőztünk –,miután 33–30-ra nyertek ellenünk a fináléban.Abból az „aranycsapatból” heten szerepeltek a 2022-es Eb-n – Ludovic Fabregas, Romain Lagarde, Dika Mem, Melvyn Richardson, Yanis Lenne, Aymeric Minne, Benoit Kounkoud –, sőt közülük az első négy olimpiai bajnoknak mondhatja magát.

Az akkori ezüstérmes magyar válogatottból egyetlen játékos, Ligetvári Patrik volt nevezve a részben hazai rendezésű Eb-re, míg Győri Mátyás a bő keret tagja volt, s miután a portugálok elleni meccs előtt pozitív lett a koronavírustesztje, nem is volt lehetőség a játékára a csoportkörben. A tatabányai irányító egyébként Minne mellett a 2014-es döntő legeredményesebb játékosa volt, mindkét irányító nyolc gólt szerzett.

Munkahelyről a kapuba – ez volt az Eb legnagyobb sztorija

A 2022-es Eb-n nemcsak egymással kellett megküzdeniük a csapatoknak, hanem a koronavírussal is.Erre utalt Vincent Gérard, amikor a zaklatott jelzőt aggatta az idei kontinensviadalra.A sokat tapasztalt, 35 éves kapus nem titkolta, nagyon belefáradt abba, hogy naponta tesztelték őket, és nem lehetett tudni, ki játszhat a következő meccsen, kire kell készülni az ellenfél csapatából.

A hollandok last minute behívott kapusára, Thijs van Leeuwenre biztosan nem tudtak készülni a montenegróiak, hiszen a belga bajnokságban védő játékos sem úgy készült, hogy szombaton ő áll ellenük a kapuban a Budapesti Kézilabda Arénában. Az történt ugyanis, hogy a hollandok egyszerűen elfogytak kapusposzton, a franciák ellen már a kapusedző védett, de másnap neki is pozitív lett a Covid-tesztje. A 34 éves Van Leeuwen péntek 11 órakor éppen a munkahelyén volt, amikor felhívták a válogatottól.

Az edző mondta, hogy pakoljak és utazzak Budapestre. Egyből az ugrott be, hogy gyorsan szólnom kell a főnökömnek. Nagyon sok a munka, úgyhogy elhoztam magammal a laptopomat, két meccs között majd befejezem, amit elkezdtem. Az egészségügyben dolgozom, koponyaimplantátumokat tervezek”– mondta az interjúfolyosón,miután őt választották a Montenegró elleni meccs emberének, amit alig akart elhinni.

Ilyen volt ez az Eb. Számunkra keserédes, másoknak meseszerű.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik