Férfi kézi NB I: Veszprémben kerülhet új polcra az FTC

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 10:05
null
Az FTC második legjobb góllövője volt a szezonban a jobbszélső Bujdosó Bendegúz (Fotó: Tumbász Hédi)
A válogatott jobbszélső, Bujdosó Bendegúz szerint az eddigi legjobb szezonján van túl klubja, a Ferencváros, de nagyon kemény dolguk lesz a férfi kézilabda NB I utolsó fordulójában akkor is, ha a papírforma mellettük szól.

 

 

A Ferencváros egy lépésre került az európai kupaszerepléstől, miután szombaton, hazai pályán 34–30-ra legyőzte a Komlót, így egy fordulóval a bajnokság vége előtt a 4. helyen áll a tabellán, ami már nemzetközi indulást ér. Az utolsó bajnokin vasárnap a Fejér-B.Á.L. Veszprém otthonába látogat, míg az eddig ugyanannyi pontot szerző Tatabánya a Telekom Veszprémhez, így az esélyek is az FTC mellett szólnak.

„A tét miatt az idény legkeményebb meccse elé nézünk, szoros lesz és kevésen fog múlni, ebben a Tatabányában pedig benne van, hogy meglepetést okoz az alapszakaszt már megnyerő Veszprém ellen – mondta a Nemzeti Sportnak Bujdosó Bendegúz, az FTC válogatott jobbszélsője. – Van két jó sorunk, egy fiatal és egy még fiatalabb, a vezetőség nem rakott terhet ránk, de mi kitűztünk magunk elé egy célt az évad előtt, hogy európai kupaindulást érő helyen végzünk. A Balatonfüred elleni hazai siker után úgy nézett ki, meglesz az ehhez szükséges ötödik hely, de közben a kisebbik Veszprém kupaezüstöt szerzett, így át kellett tervezni a szezonhajrát, mert már csak az első négy hely ért európai indulást.”

A 27 éves játékos szerint éppen a tavaly decemberi, bajnoki bronzérmes Füred elleni idegenbeli meccsen hitték el, hogy jó idényük lehet, és már nem csak otthon tudnak nagy meccseket nyerni. A nemzetközi kupaindulással szintet lépne a Ferencváros, s ez – Bujdosó szerint – teljesen új fejezetet nyitna a klub életében.

„Magasabb polcra kerülnénk, ez egy lehetőség a fiataloknak és a válogatott játékosoknak is, mert nem mindegy, hogy a világbajnokságra vagy az Európa-bajnokságra nemzetközi tapasztalattal felvértezve megyünk-e, mennyire ismerünk más játékstílusokat, mennyire tudunk felvenni más tempót– tette hozzá a nyolcszoros válogatott játékos. – Az NB I-re megvan a keretünk, ami remélem, a nemzetközi küzdelmekre is elegendő lesz, és nem megy majd a bajnokság rovására.”

Ami már biztos, hogy a következő szezonra az új edző, Pásztor István mellett érkezik a válogatott kapus,Borbély Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), a fiatal irányító,Török Ádám (Dabas) és a rutinos jobbátlövő,Balogh Zsolt (Tatabánya), ugyanakkor távozik a szlovák kapus,Marián Zernovic, valamint a Vardarhoz igazol a montenegrói irányító,Bozso Andjelics.

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSA*
1. Veszprém25232894–660+23448
2. Szeged25221 2875–637+23845
3. Balatonfüred25162 7771–700 +7134
4. FTC2516 9794–748 +4632
5. Tatabánya25152 8746–713 +3332
6. Gyöngyös2513111721–734 –1327
7. Komló2511311720–736 –1625
8. Budakalász25 9412668–731 –6322
9. Csurgó2510114628–694 –6621
10. Fejér-B.Á.L. Veszprém25 7216698–757 –5916
11. Dabas25 6316666–724 –5815
12. NEKA25 7117669–747 –7815
13. Eger25 4219693–816–12310
14. Kecskemét25 421647–793–146 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik