Férfi kézi NB I: szoros meccsen egri siker a veszprémi fiatalok ellen

Vágólapra másolva!
2021.02.18. 19:45
Az Eger 27–26-ra legyőzte a Veszprémi KKFT-t a férfi kézilabda NB I csütörtöki játéknapján.

Nem sikerült sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzését megnyernie a férfibajnokságban újonc Veszprémi KKFT-nek, amely legutóbb Orosházán tudott nyerni, előtte pedig hazai pályán ütötte ki a Csurgót. Tombor Csaba együttese hatalmas harcot vívott az Egerrel, az utolsó percben Éles Benedek góljával egyenlített, mégsem tudta megmenteni az egy pontot. A vendégek Lezák Áron találatával kilenc másodperccel a meccs vége előtt visszavették a vezetést, Fazekas Gergő még megpróbált kiegyenlíteni – sikertelenül.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
VESZPRÉMI KKFT– SBS–Eger 26–27 (8–11)
Veszprém, zárt kapuk mögött. V:
Bócz, Wiedemann
VESZPRÉM: BORBÉLY – Tóth P., Tóth A. 1, FAZEKAS G. 7, Vajda 2, ÉLES B. 6, Hári. Csere: Miklós G. (kapus), Szeitl, Szmetán 3, KRISTÓF M. 4, Seregi 3 (1), Tóth M., Bugyáki. Edző: Tombor Csaba
EGER: BALOGH T. – Lezák 3, SZUHAREV 7, TÓTH R. 5 (1), Kiss G., Kovács M., Schmid 3. Csere: Holdosi, MACHÁC 5, Tóvizi, Szepesi N., Száva 2, Bernatonis 2. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása: 7. perc: 3–3. 13. p.: 5–3. 17. p.: 6–6. 21. p.: 6–8. 30. p.: 8–11. 35. p.: 10–15. 43. p.: 12–18. 47. p.: 16–20. 53. p.: 20–24. 57. p.: 25–25
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Tombor Csaba: – Igazi hullámvasút volt a meccs, nem érdemeltünk pontot, fejben nagyon nem volt ott a csapatunk, ezt a rengeteg kihagyott helyzet is bizonyítja. A játékosok talán elhitték, hogy magától működni fog a dolog, pedig nem. Nem véletlenül sulykolom, hogy dolgozni, dolgozni, dolgozni, kellő alázattal. Belehibáztunk döntetlennél kétszer, az egriek pedig kihasználták kíméletlenül. Remélem, ez lesz az utolsó tanulópénz, amit megfizettünk, és Füreden már jobb teljesítményt nyújtunk.
Tóth Edmond: – Hatalmas sikernek értékelem a mai győzelmet. Magabiztos vezetést építettünk fel 52 perc alatt, majd védekezést váltott a Veszprém, és elszerencsétlenkedtük a végjátékot. Óriási fegyvertény, hogy döntetlen állásról nyerni tudtunk, nagyon komolyan vettük a találkozót, mert láttuk, hogy a veszprémieket nem szabad lebecsülni. Bízom benne, hogy a továbbiakban is bírjuk ezt a tempót és gyűjtögetjük a sikereket.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 14 13 1 504–309 +195 27
2. Szeged 11 9 2 375–282 +93 18
3. FTC 14 9 5 402–375 +27 18
4. Csurgó 14 6 2 6 377–380 –3 14
5. Gyöngyös 14 6 1 7 380–383 –3 13
6. Tatabánya 7 5 1 1 189–174 +15 11
7. Balatonfüred 9 4 3 2 228–244 –16 11
8. Eger 12 5 1 6 329–376 –47 11
9. Veszprémi KKFT 13 5 8 347–365 –18 10
10. Budakalász 12 4 2 6 319–338 –19 10
11. Komló 12 4 1 7 318–336 –18 9
12. Cegléd 12 2 1 9 263–367 –104 5
13. Orosháza 9 1 2 6 197–264 –67 4
14. Dabas 9 1 8 202–237 –35 1
Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik