Férfi kézi NB I: az FTC nyert, a Gyöngyös ikszelt az Egerrel

D. Á., V. Sz.D. Á., V. Sz.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 19:54
A férfi kézilabda NB I 19. fordulójában a Ferencváros 29–28-ra legyőzte a Veszprémi KKFT-t. A Gyöngyös hazai pályán 30–30-at játszott az Egerrel.

A Ferencváros férficsapatának volt miért visszavágnia az NB I-es újonc Veszprémi KKFT ellen, amely november végén meglepetésre kilenc góllal legyőzte a zöld-fehéreket. A bajnoki visszavágót sem kezdte jól Horváth Attila együttese, mely az első tíz perc után kezdett leszakadni, és a szünet előtt már hétgólos hátrányban is játszott, amiben főszerepet játszott Borbély Ádám, a vendégek kapusa, aki a szünetig hét lövés fogott ki.

 

A második félidőben aztán nyolc perc alatt visszajött a Fradi, és hét góllal többet szerzett, mint az első harminc percben, de így is csak nagy küzdelemben tudta behúzni a meccset. A vendégeknek még az utolsó percben is lett volna lehetőségük az egyenlítésre, a hazai csapat végül egy góllal nyert, és visszatért a dobogóra a tabellán.  

Szintén izgalmas csatát vívott a Gyöngyös és az Eger, s 30–30-as döntetlen született a mérkőzésen.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
FERENCVÁROSI TC–VESZPRÉMI KKFT 29–28 (11–16)
Elek Gyula aréna, zárt kapuk mögött.  V: 
  Paska, Vastag
FERENCVÁROS:  ZERNOVIC – BUJDOSÓ  6 (1), Schäffer 1,  Andjelics  3,  FÜZI  6, NAGY B.  5,  Kovacsics 4. Csere:   GYŐRI K. (kapus), Schuch 1, Mikita, Pordán, Ónodi-Jánoskúti 3, Bohács. Edző: Horváth Attila
VESZPRÉM:  BORBÉLY – Szmetán 2, Tóth A. 1, Bugyáki, Vajda  2, FAZEKAS G. 7 (1),  HÁRI 5. Csere: Ágoston (kapus), Kristóf M. 4, Tóth M., SZEITL 5, Seregi 2 (2), Tóth P. Edző: Tombor Csaba
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–2. 13. p.:  3–7. 22. p.:  6–13.  40. p.: 16–16. 46. p.:  20–18. 50. p.:      23–22. 56. p.: 27–25
Kiállítások: 14, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila: –
Odaadóan küzdött a csapatom, harminc perc kellett ahhoz, hogy felálljunk a veszprémi mérkőzésünk emlékeiből. A második félidőben kemény védekezésünknek, lerohanásainknak és a felállt fal elleni pontos támadójátékunknak köszönhetően tudtunk eredményesek lenni.
Tombor Csaba: – Az a csapat nyerte meg a mérkőzést, amelyik jobban akarta. Megnyugodtunk a félidei vezetésünk tudatában. Fel is hívtam a srácok figyelmét arra, hogy még nincs vége. A második játékrészben védekezésünk nem jól működött, és a támadásaink is pontatlanok voltak, amin csak a hét a hat elleni játékunk javított.

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–SBS-EGER 30–30 (17–15)
Gyöngyös, zárt kapuk mögött. V:   Bócz, Wiedemann
GYÖNGYÖS:   Merkovszki – Urbán 1,    Markez 5 (2),   Vilovszki 1,   Gerdán, Varsandán  6, Duris
Csere:  TÓTH M. (kapus), Herceg 2,  UBORNYÁK 4,  HALÁSZ 3, Gábori 2,   HEGEDŰS 3,  Németh T. 2,      Gráf 1
Edző:      Konkoly Csaba
EGER:      BALOGH T. 1 – LEZÁK      5, Szuharev 2,   SCHMID 3,  MACHÁC 6, BERNATONIS 6,  HOLDOSI  4
Csere:    KISS G., Kovács M. 1,  Tóth R., Rédei 2,   Szepesi N.
Edző:  Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 6. perc:      3–4.      12. p.:      4–8.      18. p.:      8–11.
24. p.:  14–14.      36. p.:      19–18.      42. p.:      24–21.      48. p.:      25–24.      54. p.:      26–27
Kiállítások: 10, ill. –
Hétméteresek:  2/2, ill. 3/0

MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba:    – A rossz kezdés után többször is felálltunk, de végig nagyon hullámzóan teljesítettünk. Sajnálom a végjátékot és a pontvesztést.
Tóth Edmond: –  Nagyon keményen megdolgoztunk ezért a pontért, ami a két csapat egri mérkőzése után járt is nekünk. Tipikus utolsó fordulós mérkőzés volt, amelyen fejben többen már karácsonyoztak. Ez a szerzett pont önbizalmat adhat tavaszra.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 12 12 435–252 +183 24
2. Szeged 8 7 1 268–204 +64 14
3. FTC 11 7 4 313–288 +25 14
4. Gyöngyös 11 6 1 4 304–296 +8 13
5. Csurgó 11 6 1 4 301–293 +8 13
6. Tatabánya 6 4 1 1 164–151 +13 9
7. Komló 9 3 1 5 240–254 –14 7
8. Veszprémi KKFT 9 3 6 234–260 –26 6
9. Budakalász 10 2 2 6 256–292 –36 6
10. Eger 7 2 1 4 197–234 –37 5
11. Cegléd 11 2 1 8 242–325 –83 5
12. Balatonfüred 5 3 2 112–143 –31 3
13. Orosháza 7 1 1 5 155–214 –59 3
14. Dabas 5 5 121–136 –15 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik