Férfi kézi: Konkoly Csaba hosszabbított a Gyöngyössel

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 11:53
null
Konkoly Csaba marad a gyöngyösi kispadon (Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap)
A Gyöngyösi Kézilabda Klub a hivatalos honlapján bejelentette, Konkoly Csaba vezetőedző, valamint Ubornyák Dávid, Lubomir Duris és Mitar Markez hosszabbított az NB I-es egyesülettel.

A 49 esztendős Konkoly Csaba 2017 nyarán lett a Gyöngyös vezetőedzője, ez pályafutása első férficsapata trénerként. A korábban a Győri ETO női együttesével Bajnokok Ligája-döntős szakember irányításával a gyöngyösiek 2019-ben Ligakupa-győztesek lettek, s a 6. helyen végeztek az élvonalban.

Konkoly három évre szóló megállapodást kötött klubjával, amely jelenleg a 4. helyen áll az NB I-ben.

A gyöngyösiek három játékossal megállapodtak a folytatásról: a magyar válogatottal az Európa-bajnokságot megjárt Ubornyák Dávid és a szlovák Lubomir Duris egyaránt két évvel hosszabbított. A szerb Mitar Markez pedig egy évre írt alá.

A napokban tisztújító közgyűlést tartott a heves megyei klub, amelyen Nagy Attilát újabb öt évre megválasztották elnöknek. Az egyesület vezetője elmondta, a mostani bajnokságban az 5. helyet tűzték ki célul.

Legfrissebb hírek

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
18 órája

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36

Bánhidi Bence: Hetven százalék esélyt adok arra, hogy játszom az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.07. 21:06

Kézilabda: tornákkal kezdik 2026-ot a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.01.05. 19:52

Kézilabda: száz találat fölött az ifjú gólvadászok

Utánpótlássport
2025.12.28. 11:53

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2025.12.21. 14:50
Ezek is érdekelhetik