Férfi kézi: kiakadtak a korábbi veszprémire, már nem „legenda”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 08:43
A THW Kiel férfi kézilabdacsapata „törölte” Christian Zeitzet a klub legendái közül.

A 2007-ben világbajnok német és a klub viharos körülmények között vált el még februárban, miután a Kiel tájékoztatása szerint a 37 éves jobbátlövő 2016 nyarán kétéves, 2018. június 30-ig szóló szerződést kötött.viharos körülmények között vált el még februárban, miután a Kiel tájékoztatása szerint a 37 éves jobbátlövő 2016 nyarán kétéves, 2018. június 30-ig szóló szerződést kötött.

Ezt ugyanakkor a 166-szoros német válogatott játékos vitatta – Christian Zeitz maradni akart a csapatnál, szerinte idén nyáron még nem járt le a szerződése, és hogy igazát bizonyítsa, be is perelte a Kielt. A felek a bírósági eljárás során közös megegyezésre jutottak: az egyesület ennek értelmében 75 ezer eurót fizetett Zeitznek.

A Kielnél azonban nem nézték jó szemmel az ikon viselkedését, s most úgy döntöttek, hogy a korábban a Sparkassen-Arénába felfüggesztett, klublegendák neveivel ellátott zászlók közül leszedik a Zeitz nevével ellátott lobogót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik