Férfi kézi: két különleges gesztussal emlékszik a Porto Quintanára

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 10:05
null
A klub gesztusának köszönhetően Quintana kicsit minden Porto-kapussal ott lesz a jövőben (Fotó: AFP)
A Porto a hivatalos honlapján jelentette be, hogy visszavonultatja a pénteken elhunyt Alfredo Quintana mezszámát, így a jövőben más már nem viselheti az 1-es dresszt a klubnál.

 

A gesztusértékű döntésről a klub elnöke, Joge Nuno Pinto da Costa javaslatára határoztak. A Porto az „Örök 1-es Quintana" – felirattal osztotta meg a hírt.

 

Quintana a Porto hétfői edzésén kapott szívrohamot, majd az állapotának stabilizálása után a portói Szent János Kórházba szállították. A kapust az intenzív osztályon kezelték, mesterséges kómában. APrimeira Hora csütörtökön arról írt, Quintana agya 50 percig nem jutott oxigénhez és beállt nála az agyhalál. Pénteken klubja tette közzé a tragikus hírt, hogy nem sikerült megmenteni a játékos életét.

A Porto szerdán a fehérorosz Meskov Breszt otthonában lépett volna pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében, a történtek után elhalasztották az összecsapást. A Breszt honlapján megjelent közlemény szerint a portugál együttes a hátramaradt három BL-meccsének egyikét sem játssza már le.

Quintana, aki március 20-án töltötte volna be a 33. életévét, Havannában született, 2009-ben költözött Portóba. 2010-ben igazolt a Portóhoz, ahol az évek során a csapat meghatározó játékosa lett. Hatszor volt bajnok a klubbal (2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2019), 2019-ben a Portugál Kupát és Szuperkupát is elhódította (utóbbi trófeát 2014-ben is begyűjtötte). A 201 cm magas kapus 2014-ben kapta meg a portugál állampolgárságot és került be a portugál válogatottba, amelyben 67 mérkőzésen szerepelt, és 10 gólt is szerzett.

Szerepelt a 2020-as Európa-bajnokságon, ő kezdett a végül hatodik helyen záró portugálok kapujában a mieink elleni utolsó középdöntős mérkőzésen, a 34–26-ra megnyert találkozón csapata egyik legjobbja volt. Quintana, aki egy kétéves kislányt hagyott hátra, az idén januárban, Egyiptomban rendezett világbajnokságon is tagja volt a 10. pozícióban végző válogatottnak.

A Porto emellett egy másik, a drukkerek számára szívszorító gesztust is tett, a csarnokában a kapura kifeszítve Quintana mezét búcsúztatták a játékost. Egyúttal a kapu mögötti széksorokra Quintana nevét és mezszámát írták ki.

 

 

A kézilabdázót világszerte gyászolják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik