Férfi kézi El: hét meccs után sincs pontja a Tatabányának

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.02.16. 22:29
null
Ancsin (a labdával) hét gólt lőtt a Löwennek (Fotó: Imago)
A Grundfos Tatabánya 37–30-ra kikapott a német Rhein-Neckar Löwen otthonában a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének nyolcadik fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll.

A vendégek közül a lengyel kapus Piotr Wyszomirski csuklósérülés, a válogatott jobbátlövő Balogh Zsolt pedig lágyékhúzódás miatt hiányzott. A hazaiaknál Mikael Appelgren, Andreas Palicka, Romain Lagarde és Ilija Abutovics nem játszott.

Három és fél perc után már 3–0-ra vezetett a német csapat, ezért Vladan Matics tatabányai vezetőedző időt kért. Ezt követően Bartucz László védéseire alapozva egyenlítettek a vendégek, ám ismét egyre többet hibáztak támadásban, így nem sokáig tudták tartani a lépést a gyors ellenakciókat vezető Rhein-Neckar Löwennel. A magyar együttes csaknem tíz percig nem talált be, ezalatt 11–5-ös hátrányba került. Öt perccel az első félidő vége előtt már 15–7-re vezettek a házigazdák, és bár a folytatásban felváltva estek a gólok, a szünetig eldőlt a mérkőzés.

A második felvonás elején már tíz találat volt a különbség, Matics ismét időt kért. A Löwen a megnyugtató vezetés tudatában egyre többet cserélt, ám játékát egyre több hiba tarkította, ezt kihasználva a Tatabánya némileg felzárkózott (29–23). A hajrában a németek stabilizálták a különbséget, és a várt magabiztossággal győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Ancsin Gábor volt hét góllal, Hornyák Bence hatszor talált be, Bartucz László 12 lövést védett.

A hét mérkőzés után is pont nélkül álló Tatabánya csütörtökön Császár Gábor és Bartók Donát csapata, a svájci Kadetten Schaffhausen otthonában lép pályára, ahol az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójából elhalasztott mérkőzést pótolja.

FÉRFI EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
D-CSOPORT, 8. FORDULÓ
RHEIN-NECKAR LÖWEN–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 37–30 (20–13)
Mannheim, zárt kapuk mögött. Vezette:
Bolic, Hurich (osztrákok)
LÖWEN: Katsigiannis – GROETZKI 6, Lagergren, GÍSLASON 5, J. Nielsen 3, L. NILSSON 5, TOLLBRING 6. Csere: Gierse (kapus), A. Schmid 2 (2), Kohlbacher 1, Ahouansou 5, KIRKELÖKKE 4, Patrail. Edző: Martin Schwalb
TATABÁNYA: Bartucz – Hornyák P. 2, ANCSIN 7, Győri M. 3, Sipos A., Zdolik 1, Molnár B. Csere: Konecny (kapus), Ilyés, Bozsovics 1, JUHÁSZ Á. 5, Sunajko S. 2, Debreczeni 3, HORNYÁK B. 6 (2). Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–1. 10. p.: 5–5. 17. p.: 11–5. 25. p.: 15–7. 35. p.: 23–13. 40. p.: 25–18. 47. p.: 29–23. 52. p.: 33–27
Kiállítások: 0, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics: –A Löwen nagy falat volt nekünk, az első félidőben sokat hibáztunk, a két hetes mellett öt ziccert hagytunk ki, Katsigiannisszal szemben nem oldottuk meg elég rutinosan a feladatot. A szünet utáni teljesítményünk szerintem teljesen korrekt volt, ha az első félidőt nem szúrjuk el, ez a meccs jóval szorosabb lett volna. A lőtt gólokkal még nincs is probléma, de a kapottak száma sok, a Löwen ellen ennyi ment, már a svájci meccsre készülünk, két napunk van.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
RK Eurofarm Peliszter (északmacedón)–GOG (dán) 32–31 (15–16)
Kadetten Schaffhausen (svájci)–RK Trimo Trebnje (szlovén) 24–21 (10–12)

AZ ÁLLÁS
1. Rhein-Neckar Löwen (német) 7 6 1 233–194 13
2. Eurofarm (északmacedón) 8 4 1 3 208–208 9
3. GOG (dán) 7 4 3 220–215 8
4. Kadetten (svájci) 6 2 2 2 163–172 6
5. Trebnje (szlovén) 5 2 3 132–142 4
6. Tatabánya 7 7 182–207 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik