Férfi kézi Eb: Petar Nenadics kihagyja a tornát – hivatalos

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 20:50
null
Nenadics kihagyja az Eb-t (Fotó: AFP)
Biztossá vált, amit sejteni lehetett, a szerb férfi kézilabda-válogatott sztárja, Petar Nenadics sérülése miatt kihagyja a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságot – írja a szerb szövetség honlapja.

 

A Veszprém december elején közölte, hogy Nenadics combsérülése miatt már nem lép pályára 2021-ben, felépülése pedig hat hetet vehet igénybe. A klasszis irányító-átlövő ennek ellenére ott volt a szerbek bő keretében, de bizonytalan volt, hogy tud bekapcsolódni a felkészülésbe.

A szerb szövetség friss közleménye szerint a 35 éves Nenadics sérülése olyan mértékű, hogy nem vehet részt az Eb-n. A felkészülés második szakaszát Danilo Radovics, Davor Basarics és Mihajlo Radovanovics sem folytatja.

A szerbek a C-csoportban szerepelnek az Eb-n, ahol először Ukrajnával játszanak Szegeden, majd Horvátország és Franciaország következik.

2022-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Debrecen): Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B-csoport (Budapest): Portugália, MAGYARORSZÁG, Izland, Hollandia
C-csoport (Szeged): Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D-csoport (Pozsony): Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E-csoport (Pozsony): Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F-csoport (Kassa): Norvégia, Oroszország, Szlovákia, Litvánia

C-CSOPORT (SZEGED)
1.13.18.00Szerbia–Ukrajna
1.13.20.30Horvátország–Franciaország
1.15.18.00Franciaország–Ukrajna

1.15.20.30Horvátország–Szerbia
1.17.18.00Ukrajna–Horvátország
1.17.20.30Franciaország–Szerbia

A 2022-es férfi kézi Eb-t január 13. és 30. között rendezik meg Magyarországon és Szlovákiában. Tizennyolc nap alatt 24 csapat 65 találkozót játszik. A csoportmeccseknek Budapest (a multifunkcionális csarnok), Debrecen (Főnix-csarnok), Szeged (Pick Aréna), Pozsony (2 csoport) és Kassa ad otthont, a középdöntőben Budapest és Pozsony rendez mérkőzéseket, a záró hétvége a magyar fővárosban lesz. A magyar válogatott a továbbjutása esetén a középdöntőben is Budapesten lép pályára.

Legfrissebb hírek

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14

Nincs újabb finálé a horvátoknak, a németek tíz év után ismét Eb-döntőt játszhatnak

Kézilabda
2026.01.30. 19:24

Utolsó másodpercben szerzett góllal története legjobb helyezését érte el Portugália a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.30. 16:52

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21
Ezek is érdekelhetik