Férfi kézi Eb: hajnal háromig bömbölt a zene a cseheknél

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 11:35
Meglepő, de teljesen megérdemelt, 28–27-es győzelmet aratott a cseh válogatott az olimpiai bajnok Dánia ellen a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság D-csoportjában. A csehek szerdán a mieink ellen a továbbjutásért játszanak, kérdés, milyen állapotban lesznek, mert csak sokára tértek nyugovóra a nagy siker után.

„Pont végeztünk a vacsorával, amikor vége lett a csehek meccsének, akkor tudtuk meg, hogy legyőzték a dánokat. Mi is tudjuk tavalyról, milyen jó érzés legyőzni az olimpiai bajnokot. Még hajnali háromkor is hallottuk a cseheket, ahogy ünnepeltek, dübörgött a zene a hotelben alattunk. Egytől háromig olyan hangzavar volt, mintha lakodalomban lennénk. Beszéltük is Ancsin Gabival, hogy szólunk valakinek, mert már szerettünk volna pihenni. Nyilván ennyire örültek a történelmi sikernek, hátha ez nekünk jól fog elsülni, hogy most már arra számítanak, hogy ellenünk meglesz a továbbjutás. Mindent meg fogunk tenni, hogy ne így legyen, és és mi nyerjünk, és biztos vagyok benne, hogy be is fogjuk húzni a meccset” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Szöllősi Szabolcs, a Tatabánya beállója. Szöllősi Szabolcs, a Tatabánya beállója.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 2 59–40 +19 4
2. Dánia 2 1 1 59–53 +6 2
3. Csehország 2 1 1 43–59 –16 2
4. MAGYARORSZÁG 2 2 50–59 –9 0

A SZERDAI PROGRAM
18.15: Csehország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
20.30: Spanyolország–Dánia (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: megvan a magyar válogatott kísérleti kerete a decemberi összetartásra

Kézilabda
2025.12.03. 08:58

Férfi kézi Eb: itt a mieink bő kerete, Mikler nem lesz ott a tornán

Kézilabda
2025.12.01. 15:48

Ez is sima volt, ismét 40 gól fölé jutott a Veszprém a Kolstad ellen

Kézilabda
2025.11.19. 20:17

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
2025.11.11. 14:19

Játékvezetői kamerával készül a januári kézilabda Eb-re az EHF – videó

Kézilabda
2025.11.06. 09:13

Szita Zoltán szerint nincs nagy titok a jól működő csapat mögött

Kézilabda
2025.11.04. 10:58

Legyőzte Ausztriát felkészülési mérkőzésen a magyar férfi kézilabda-válogatott

Kézilabda
2025.11.01. 19:47

Csaknem fél év után ismét pályán a magyar férfi kézilabda-válogatott  

Kézilabda
2025.11.01. 08:06
Ezek is érdekelhetik