Férfi kézi BL: szoros meccsen jutott a négyes döntőbe a Magdeburg

L. M.L. M.
2023.05.17. 20:31
null
A Magdeburgnak szüksége volt Mike Jensen (balra) védéseire a hajrában (Fotó: Getty Images)
A Magdeburg hazai pályán 30–28-ra legyőzte a Wisla Plockot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében és bejutott a sorozat négyes döntőjébe.

 

Az első meccset még sikerült döntetlenre mentenie a Wisla Plocknak, a visszavágón azonban a Magdeburg akarata érvényesült a hajrában.

A hazaiak ragadták magukhoz az előnyt a találkozó elején, de az első félidőben kétgólos vezetést nem tudtak kiharcolni, a lengyelek minden alkalommal egyenlítettek. A második játékrész közepén bírt először meglépni a német csapat, ám a vendégek ismét egyenlítettek. Hét perccel a vége előtt feljebb kapcsolt a Magdeburg, sorozatban háromszor is betalált és ezt az előnyt már nem adta le, 30–28-ra legyőzte a Wisla Plockot és története során először lehet ott a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

A korábbi formátumban viszont a BL-t és elődjét 1978 és 2002 között háromszor, az Európa-ligát és elődjét pedig négyszer nyerte meg a patinás német csapat, ráadásul utóbbi sorozatot a legutóbbi alkalommal, 2021-ben már final four keretében.

A lengyeleknél Fazekas Gergő is ott volt a meccskeretben, az irányító nem szerzett gólt.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Magdeburg (német)–Wisla Plock (lengyel) 30–28
(13–13)
A párharc első mérkőzésén: 22–22
Továbbjutott: a Magdeburg,52–50-es összesítéssel

KÉSŐBB
20.30:
PSG (francia)–THW Kiel (német) (Tv:Sport1)

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: Plockban kezdi a második csoportkört a Veszprém

Kézilabda
2026.10.30. 16:39

Ha ez volt az utolsó BL-meccse, igazán parádésra sikerült Mikler búcsúja – videó

Kézilabda
2026.10.30. 09:50

Kikapott a Barcától az Aarhus, a Dinamo Bucuresti jutott tovább a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.29. 23:22

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

Sipos Adriánék és Fazekas Gergőék is kiharcolták a továbbjutást a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.28. 23:02

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Sokáig szenvedett, de Portóban is megőrizte veretlenségét a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 20:25

A továbbjutás már zsebben, mégis nyerni megy Portóba a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 10:49