Férfi kézi BL: megvannak a final four kezdési időpontjai

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 18:16
null
A Veszprém a Kiel ellen harcolhatja ki a fináléban való részvételt (Fotó: Török Attila)
Az Európai Kézilabda-szövetség a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy megvannak a december végén rendezendő férfi Bajnokok Ligája final four kezdési időpontjai.

 

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt az európai szövetség májusról előbb az augusztus 22–23-i hétvégére, majd december 28–29-re halasztotta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája előző kiírásának négyes döntőjét, amelyen az A- és a B-csoport első két helyén végző csapat, vagyis az FC Barcelona és a PSG, valamint a THW Kiel és a Telekom Veszprém küzdhet meg. A final fournak idén is a kölni Lanxess Aréna ad otthont.

A négyes döntő résztvevői közül a Veszprém, a Kiel és a Barca azonos csoportban szerepel a BL mostani idényében. Kölnben eddig háromszor csapott össze egymással a Veszprém és a Kiel, kétszer – 2015-ben és 2016-ban – a bakonyi alakulat nyert, a kellemesebb emlékek mégis a THW-t kötik a Rajna-parti városhoz, hiszen kétszer – 2010-ben és 2012-ben – is elhódította már itt a Bajnokok Ligája trófeáját.

A Barcelona és a PSG a hetedik egymás elleni meccsére készülhet, Kölnben azonban még egyszer sem találkoztak. Ha a párizsi alakulat 2017 után szeretne ismét döntőbe jutni a Bajnokok Ligájában, akkor meg kellene szakítania a négyéves nyeretlenségi sorozatát a katalánokkal szemben.

A mérkőzéseken – jelen állás szerint – csak virtuálisan lehetnek jelen nézők (bővebben itt!), a már megvásárolt jegyek árát az EHF visszatéríti, ám a tikett-tulajdonosok előzetesen regisztrálhatnak majd a 2021-es négyes döntőre.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
FINAL FOUR (KÖLN)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
December 28. (hétfő)

18.00: Barcelona (spanyol)–Paris SG (francia)
20.30: THW Kiel (német)–TELEKOM VESZPRÉM (magyar)

December 29. (kedd)
18.00:
bronzmérkőzés
20.30: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik