Férfi kézi BL: Ilyet csak Hollywoodban találnak ki – Borbély Ádám

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2019.03.06. 13:02
A válogatott kapus Borbély Ádám klubját, a Plockot eltiltások, piros lapok sem tudták megakadályozni, hogy beverekedje magát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.

Mennyből a pokolba, ez történt a dán Silkeborggal. Pokolból a mennybe, ez meg a Plockkal?
– Messzemenően – vágta rá Borbély Ádám, a válogatott és a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre készülő lengyel Wisla Plock kapusa. – Bár én titokban bizakodtam, hogy le tudjuk dolgozni a csarnokunkban bután, rossz játékkal összeszedett négygólos hátrányt. Persze kisebb csoda, hogy így is lett, és a Szegeddel csatázhatunk március végén.Mennyből a pokolba, ez történt a dán Silkeborggal. Pokolból a mennybe, ez meg a Plockkal?
– Messzemenően – vágta rá Borbély Ádám, a válogatott és a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre készülő lengyel Wisla Plock kapusa. – Bár én titokban bizakodtam, hogy le tudjuk dolgozni a csarnokunkban bután, rossz játékkal összeszedett négygólos hátrányt. Persze kisebb csoda, hogy így is lett, és a Szegeddel csatázhatunk március végén.

BOLDOGSÁGBAN ÚSZTAK

Borbély Ádám szerint csak tökéletes játékkal
 juthatnak túl a Szegeden (Fotó: Imago)
Borbély Ádám szerint csak tökéletes játékkal juthatnak túl a Szegeden (Fotó: Imago)

Azt mondja, csoda. Hogy történhet ilyen?
– Mint az amerikai kalandfilmekben. Csak azokban látni annyi váratlan fordulatot, annyi drámai feszültséget, könnyet és mosolyt. A kicsi, elnyomott főszereplő kiharcolja az igazát, a legvégén pedig boldogságban úszik és megdicsőül. Mondom, ilyet csak Hollywoodban találnak ki.

Miként fordítottak a hazai pályán összeszedett mínusz négyből?
– A meccs nagyobb részét a kispadról figyeltem, mert ezúttal csak nagyon kevés szerepet kaptam Xavier Sabaté edzőtől, aki már Veszprémben is a trénerem volt. Így is agyonizgultam magam, mert a dánok uralták az első félidőt, összesítésben már nyolccal elhúztak.

Az nagyon sok...
– Sokan gondolták így, csak mi nem. Pedig a szünetig a román bírók is hatalmas hazai pályát fújtak a dánoknak.

Csaltak?
– Ezt nem mondtam, de minden kétes helyzetben a dánok javára döntöttek. Két perc alatt kiosztottak két piros lapot José Toledónak, akinek tényleg elborult az agya és durván szabálytalankodott, egyet pedig – nem csak szerintem jogtalanul – Emil Racoteának. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a volt veszprémi Renato Sulicot is eltiltották a plocki meccs után, már három kulcsjátékosunk nélkül maradtunk.

HETVEN SZÁZALÉK

A szünet után mi történt?
– Sabaté váratlant húzott. Ekkor értettük meg, mi miért történt Plockban az első meccsen. Otthon ugyanis végig hatos védőfallal igyekeztünk megállítani a dánokat, ezért a visszavágó előtt nem készültek a nyitott formációnkra. Pedig ez következett, és szenzációs döntésnek bizonyult.

OTT FOLYTATJÁK PASTORRAL, AHOL KÉT ÉVE ABBAHAGYTÁK

Xavier SABATÉ, a Plock edzője: „Még nem tervezek a Szeged elleni nyolcaddöntőre, addig sok más feladata lesz együttesemnek. Hogy mást ne mondjak, pénteken a Kielcével játszunk bajnoki rangadót, ami hatalmas presztízscsata, olyan, mint Magyarországon a Szeged–Veszprém. Ebből is volt részem a Veszprém edzőjeként, vagyis elég jól ismerem a Szegedet, ahogyan edzőjét, Carlos Pastort is – egymás ellen ott folytatjuk, ahol két éve abbahagytuk. Plockban az első idényemet töltöm, csapatom remekül edz, a teljesítménye fokozatosan javul, amihez kell Borbély nagyon jó formája: az eddigi BL-meccseink túlnyomó többségében ő állt a kapuban, és kiválóan védett. A Szegedet sokan a négyes döntőbe várják, de mi meglepetést szeretnénk szerezni.”

A második félidőben csak öt gólt lőtt a Silkeborg...
– Mi meg tizennégyet, nem lehetett megállítani bennünket. Erre mondom, hogy olyan volt, mint egy amerikai kalandfilm. A kezdeti mínusz nyolc után a hajrában már mi vezettünk nyolccal, és az utolsó pillanatokban már ünnepeltünk, táncoltunk. Ekkor lőttek a dánok üres kapus gólt, így lett huszonhét húsz a vége a javunkra.

Edzőjük, Sabaté szerint kapustársa, Adam Morawski nagyon jó napot fogott ki.
– Meg szinte minden lövést... Ezért nem is bántam, hogy nem jutottam több lehetőséghez. A második félidőben Morawski hetvenszázalékos hatékonysággal védett. Ez döbbenetes!

Lehet, hogy ezzel a produkcióval ráijesztettek a Szegedre?
– Ezen még nem gondolkoztam. Talán. A Szeged ugyanakkor nem olyan ijedős csapat. Megverte a PSG-t, hazai pályán szinte legyőzhetetlen, nem hiszem, hogy inába szállna a bátorsága a nyolcaddöntőben.

Otthon kezdenek. Ez hátrány?
– Nem az. Egyrészt a videók után testközelből is „megérezzük” a Szegedet, másrészt szerezhetünk akkora előnyt, amely elég lesz a visszavágón.

Szép terv.
– Inkább vágyálom, mert azt nem lehet tagadni, hogy a Szeged az esélyes. Kiválóan összerakott, igazi klasszis csapat. Ha nem tudjuk megállítani, ott lesz a kölni négyes döntőben.

VISSZATÉR A BEÁLLÓS

És a Plock?
– Ha a Szegeden túljutnánk, a negyeddöntőt hatalmas önbizalommal várhatnánk.

Erre mennyi az esélyük?
– Nem szeretnék százalékot mondani, csak két tökéletes produkcióval sikerülhet. Az viszont biztosan jót tesz majd, hogy első számú beállósunk, Sulic eltiltása lejár, Szegeden a visszavágón már szerepelhet.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
(március 20–24. és március 27–31. között)
Sporting (portugál)–TELEKOM VESZPRÉM
Wisla Plock (lengyel)–MOL-PICK SZEGED
Zagreb (horvát)–Vardar (északmacedón)
Breszt (fehérorosz)–Flensburg (német)
Zaporizzsja (ukrán)–Kielce (lengyel)
Rhein-Necklar Löwen (német)–Nantes (francia)

A Barcelona (spanyol) és a PSG (francia) már negyeddöntős. A Szeged a negyeddöntőben a Zagreb–Vardar párharc továbbjutójával találkozhat, a Veszprém pedig a Breszt–Flensburg továbbjutójával.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik