Férfi kézi BL: Ha rosszul játszunk, tízzel is kikaphatunk - Jícha

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 18:03
null
Az Iváncsik testvérek autogramot osztanak (Fotó: THW Kiel)
A délelőtti edzést és az ebédet követően sem tétlenkedtek az MKB-MVM Veszprém játékosai Kölnben, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszínén, hiszen számos média eseményen kellett megjelenniük. Volt itt minden, az autogramosztástól a golftornán keresztül a sajtófélóráig.

Pénteken már nagy volt a felhajtás a final four helyszínén, Antonio Carlos Ortega, a Veszprém edzője meg is jegyezte, nem tetszik neki, hogy ennyi helyre el kell engednie a játékosait, mert könnyen elveszhet a koncentráció, de persze eleget kell tenni az EHF, a média és a szponzorok igényeinek. A csapatoknak otthont adó szálloda színes kavalkádjában boldogan üdvözölték egymást a korábbi játszótársak, kedves ismerősök (persze holnap a pályán már nem lesz barátság), Ortega kedélyesen elbeszélgetett korábbi klubja, a Barcelona képviselőivel. Különösen pikáns lenne, ha vasárnap összejönne egy Veszprém–Barcelona párharc, de egyelőre a magyar csapat csak az elődöntőre és a Kielre koncentrál:

UGALDE SZERINT...
A sajtófélóra keretében minden csapatból egy-egy játékos élőben válaszolt az európai szövetséghez beérkezett szurkolói kérdésekre. A Veszprémet Cristian Ugalde képviselte, az alábbiakban a spanyol szélső legérdekesebb válaszait olvashatják.
...a legkeményebb játékos a csapatban: „A pályán Sulic, de ez szükséges. Ugyanúgy viselkedik az edzéseken is, ahogy játszik, mindig szá százalékot nyújt.”
…a legtechnikásabb: „Chema, ő legokosabb a csapatban, az edzésen is kiválóan tudja irányítani a társakat.”
...a legkevésbé technikás: „Erre nem tudok válaszolni, mindenkinek a saját feladatát kell jól végeznie. Talán Schuch, mert nem szokott támadni.”
...a legviccesebb: Momo [Momir Ilics – a szerk.] és Chema, mindig kitalálnak valamit, de a többirk is sokat viccelőd nek.”
... a legnehezebb magyar szó: „Elkelkáposztásítottalanítottátok. Nagy László tanította, vele könnyű a dolgom, mert beszél spanyolul. Nagyon nehéz nyelv a magyar, de szerintem már eleget tudok ahhoz, hogy elboldoguljak.”

„Boldogsággal tölt el, hogy itt vagyunk Kölnben, Európa négy legjobb együttese között, a szezon elején csak álmodhattunk erről. Nagy küzdelemre számítok holnap, mert bár tavaly legyőztük a Veszprémet a negyeddöntőben, de idén nagyon jól játszanak. Ha nem nyújtunk a legjobbunkat, tíz góllal is kikaphatunk. De bizakodó vagyok, mert az elmúlt hetekben kiváló formát mutattunk. Nem hiszem, hogy előnyt jelentene számunkra, hogy a Veszprém nem játszott tétmeccset az elmúlt időszakban" – fogalmazott Filip Jícha a sajtófélórán. A Kiel balátlövője arra is kitért, nem beszélt korábbi szobatársával, a jelenleg a Veszprémet erősítő Momir Iliccsel a mérkőzésről.

Cristian Ugalde, a Veszprém szélsője sem gondolja, hogy nagy problémát jelentene a három hétig tartó „tétlenség", mert így volt lehetőségük alaposan felkészülni:

„Jó formában érzem a csapatot, a három hét elég volt rá, hogy alaposan felkészüljünk, és a sérültek is rendbe tudtak jönni. A legfontosabb, hogy a védekezésünk kiegyensúlyozott legyen, és hogy támadásban ne szórjuk el a labdákat, mert akkor rohanni tudnak, és könnyű gólokat dobnak" – mondta Ugalde.

Közben visszaérkeztek a szállodába azok is, akik a belvárosban vettek részt a final four népszerűsítésében, és állták kitartóan az autogramvadászok rohamát. A Veszprémet az Iváncsik testvérek képviselték, de ott volt többek között a nyártól már a magyar bajnokot erősítő Christian Zeitz, vagy éppen a Barcelonából Sterbik Árpád. Mocsai Tamásnak már messzebb volt jelenése, miután a jobbátlövő részt vett egy jótékonysági golftornán Niklas Ekberg (THW Kiel), Lars Kaufman (Flensburg) és Michael Robin (Barcelona) társaságában, de Lars Christiansen, Staffan Olsson és Nicolaj Jacobsen is részt vett a jó hangulatú eseményen.

Készül a pálya a Lanxess Arénában (Fotó: EHF)
Készül a pálya a Lanxess Arénában (Fotó: EHF)

 

FÉRFI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR (LANXESS ARÉNA, KÖLN)
ELŐDÖNTŐ (május 31.)
MKB-MVM VESZPRÉM (magyar)–Kiel (német) 15.15 (Tv: Digi Sport, M1)
Vezeti: Nenad Krstic, Peter Ljubic (szlovénok)
Barcelona (spanyol)–Flensburg (német) 18.00 (Tv: Digi Sport)
V: Václav Horácek, Jirí Novotny (csehek)

DÖNTŐ (június 1.)
Barcelona (spanyol)/Flensburg (német)–MKB-MVM VESZPRÉM (magyar)/Kiel (német) 18.00 (Tv: Digi Sport, ha a Veszprém játszik, akkor M1 is)
V: Martin Gjeding, Mads Hansen (dánok)

A HARMADIK HELYÉRT (június 1.)
Barcelona (spanyol)/Flensburg (német)–MKB-MVM VESZPRÉM (magyar)/Kiel (német) 15.15 (Tv: Digi Sport, ha a Veszprém játszik, akkor M1 is)
V: Andrej Guszko, Sziarhej Repkin (fehéroroszok)

Persze a klubok kabalafigurái sem hiányozhatnak
Persze a klubok kabalafigurái sem hiányozhatnak
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik