Férfi kézi BL: „A Szeged a világ egyik legerősebb klubja; Így bejuthatunk a final fourba”

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 07:43
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a Pick Szeged a horvát PPD Zagreb csapatát fogadta hazai környezetben, és különösebb gond nélkül kilencgólos győzelmet aratott. A találkozó után a szegediek két új légiósával, a portugál Miguel Martinsszal és a spanyol Imanol Garciandíával beszélgetett az NSO Tv stábja, de videónkban a zágrábiak magyarja, Leimeter Csaba is megszólal.

Imanol Garciandía szerint a játék ritmusa volt a mérkőzés kulcsa.

„Az első húsz percben mindnyájan lassan játszottunk, ez egyértelműen a Zágrábnak kedvezett. A második félidőben sokkal nagyobb volt a sebességünk, gyorsabban játszottunk. Ettől lettünk jobbak, és szerintem ez döntötte el a mérkőzést.”

Miguel Martins szerint idegesen kezdték a találkozót.

„Mert ez volt az első hazai mérkőzésünk a BL-ben. A védelmünk nagyon jól működött, a kapusunk mindent védett, amit csak lehetett, de támadásban nem sikerült ugyanezt a teljesítményt nyújtanunk. Aztán megváltozott a játék képe, feljavultunk támadásban, továbbra is jól védekeztünk, összességében ezért tudtuk megnyerni a mérkőzést.”

Videónkban mesélnek még arról, hogyan érzik magukat Szegeden, mit szólnak a közönséghez, illetve határozott célként kijelentik: BL final fourba szeretnének jutni.

Bánhidi: Henigman a hatezredik gól miatt hozhatja az öltözőbe a sört

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
PICK SZEGED–PPD ZAGREB (horvát) 30–21 (10–7)
Szeged, 2500 néző. Vezette:
Schulze, Töniess (németek)
SZEGED: ALILOVIC – B. Radivojevics 1, Garciandía 2, Gaber 1, BÁNHIDI 3, Bodó 1, FRIMMEL 6 (4). Csere: Henigman 1, Bombac, Mackovsek, Tönnesen 3, MARTINS 4, SOSTARIC 7, ifj. Rosta M. 1, Rea. Edző: Juan Carlos Pastor
ZAGREB: Slavic – Cupic 1 (1), Leimeter 3, VISTOROP 4, Musa 2, Obranovic 2, Mandic. Csere: Ivic (kapus), Gojun, Grahovac 3, Klarica, Cavar 2 (1), KLIS 4, Sirotic, Matanovic. Edző: Ivica Obrvan
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 10. p.: 2–2. 13. p.: 2–3. 18. p.: 6–3. 22. p.: 7–6. 26. p.: 9–6. 33. p.: 13–9. 39. p.: 16–10. 43. p.: 19–12. 49. p.: 23–14. 53. p.: 24–18. 57. p.: 27–20.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor:
– Nagy nyomás volt csapatunkon, mert közönségünk előtt mindenképpen el kellett indulnunk a győzelem útján. Idegesen, szétszórtan kezdtük a mérkőzést, a tizedik percben még kettő-kettő állt az eredményjelzőn. Az első félidőben Mirko Alilovic tartott bennünket meccsben, a szünet után viszont gyorsan elhúztunk négy góllal, s utána elkaptuk a fonalat, végül magabiztos győzelmet arattunk.
Ivica Obrvan: – A Bajnokok Ligája első fordulójában, Zágrábban szenvedtünk tízgólos vereséget és Szegeden sem volt esélyünk a győzelemre. Ahhoz, hogy a következő játéknapon jó eredményt érjünk el az Elverum ellen, elsősorban a védekezésünkön kell javítanunk.

Legfrissebb hírek

A mérkőzés elején és a legvégén is jobb volt a Peliszter: kikapott a BL-ben a Szeged

Kézilabda
15 órája

A Veszprém 43 gólig meg sem állt Norvégiában

Kézilabda
17 órája

Férfi kézi BL: Balkáni katlanban javíthat a Szeged

Kézilabda
19 órája

Videó: amikor a barcelonai romantikát Lionel Messi zavarja meg...

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:22

A Veszprémnek minden esélye megvan a javításra Norvégiában

Kézilabda
Tegnap, 9:01

Férfi kézi BL: egymásnak esett a két korábbi veszprémi edző, megbüntette őket az EHF

Kézilabda
2025.11.07. 11:17

Hanusz Egon hét gólt lőtt a PSG-nek

Kézilabda
2025.10.26. 19:41

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.10.25. 22:04
Ezek is érdekelhetik