Férfi kézi BL: a 33 kapott gól is belefért a Barcának, ikszelt a Kielce

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 22:17
null
Aron Pálmarsson ötször vette be az Aalborg kapuját (Fotó: AFP, archív)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 6. fordulójában a Barcelona hazai pályán 42–33-ra legyőzte az Aalborgot.

 

A katalánok már a mérkőzés elején igyekeztek magukhoz ragadni a kezdeményezést, de az Aalborg eleinte még egyenlíteni tudott, sőt, a játékrész hajrájában mínusz hat (17–11) után is vissza tudott kapaszkodni (20–18).

A szünet után azonban ismét belehúzott a házigazda és gyorsan ismét hat volt közte (25–19), innentől kezdve pedig már nem volt visszaút és már 13-mal is vezetett a Barcelona (41–28).

Az ötödik meccsüket is megnyerő katalánoknál Blaz Janc és Dika Mem hatszor volt eredményes, Aron Pálmarsson, Luka Cindric és Casper Mortensen pedig öt gólt szerzett.

A másik csoportban a Kielce a meccs elején többször is vezetett négy góllal (2–6, 4–8, 5–9), de a szünetre így is a Porto mehetett előnnyel (19–17), a második félidő nagy részében pedig 2-3 gólos fórban van (28–25-ig), A lengyel gárda egy négygólos szériával fordított, ezt követően pedig fej fej mellett haladtak a felek egészen a lefújásig, így mindkét klub egy ponttal gazdagodott (32–32).


KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
Porto (portugál)–Vive Kielce (lengyel) 32–32 (19–17)
Mol-Pick Szeged–Flensburg-Handewitt (német) – elhalasztva

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kielce (lengyel) 6 4 1 1 188–168 +20 9
2. Flensburg (német) 5 4 1 159–153 +6 8
3. FC Porto Sofarma (portugál) 6 2 2 2 166–167 –1 6
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 5 3 2 134–138 –4 6
5. Vardar Szkopje (északmacedón) 3 1 1 1 78–75 +3 3
6. Paris SG (francia) 4 1 3 127–125 +2 2
7. Elverum Handball (norvég) 4 1 3 116–131 –15 2
8. MOL-PICK SZEGED 3 3 66–77 –11 0



B-CSOPORT
Barcelona (spanyol)–Aalborg (dán) 42–33
(20–18)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 5 5 194–140 +54 10
2. TELEKOM VESZPRÉM 5 4 1 172–138 +34 9
3. Aalborg Handbold (dán) 6 4 2 184–181 +3 8
4. THW Kiel (német) 5 3 1 1 155–134 +21 7
5. HBC Nantes (francia) 4 1 3 110–122 –12 2
6. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 4 1 3 120–136 –16 2
7. Celje PL (szlovén) 6 1 5 166–201 –35 2
8. PPD Zagreb (horvát) 5 5 121–170 –49 0

 

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
9 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37
Ezek is érdekelhetik