FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 16:47
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2020–2021-es idényének adatbankja. 
FÉRFI KÉZILABDA NEMZETKÖZI KUPÁK, 2020–2021
BAJNOKOK LIGÁJA EURÓPAI KÉZILABDALIGA
Veszprém Tatabánya
Szeged Balatonfüred
Gyöngyös
FÉRFI KÉZILABDA NEMZETKÖZI KUPÁK, 2020–2021
BAJNOKOK LIGÁJA EURÓPAI KÉZILABDALIGA
Veszprém Tatabánya
Szeged Balatonfüred
Gyöngyös

 

BAJNOKOK LIGÁJA

A lebonyolítás megváltozott, a férfiaknál és a nőknél is 16-16 csapat küzdött a főtáblán két nyolcas csoportban. Mindkét nemnél a csoportkörben oda-vissza vágós rendszerben zajlott a küzdelem. Az eredeti versenykiírás szerint a 14 fordulót követően a két csoport első két helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe jutott volna, míg a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik oda-visszavágós ki-ki mérkőzésen harcolhatta volna ki a legjobb nyolc közé jutást, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzott volna.

Mivel a csoportkörből több meccset sem tudtak határidőig lejátszani, az EHF döntőse szerint minden csapat továbbjutott és részt vesz a nyolcaddöntőben, a le nem játszott meccsek esetében pedig a vétlen fél kapta a meccsért járó két pontot 10–0-s gólkülönbséggel. A két csoportból keresztbe játszottak a csapatok az első kieséses szakaszban, az A-csoport első helyezettje a B-csoport nyolcadikjával, és így tovább.

Az oda-visszavágós negyeddöntőket májusban rendezték meg, majd a négyes döntőre június 12-én és 13-án a kölni Lanxess Arénában került sor.

A VÉGEREDMÉNY
Bajnok: Barca (Aitor Arino, Luka Cindric, Jure Dolenec, Raúl Entrerríos, Ludovic Fabregas, Luís Frade, Aleix Gómez, Jordi González, Blaz Janc, Haniel Langaro, Domen Makuc, Dika Mem, Casper Mortensen, Kevin Möller, Timothey N'Guessan, Aron Pálmarsson, Artur Parera, Alex Pascual, Thiagus Petrus, Gonzalo Pérez de Vargas, Cédric Sorhaindo, Mamadou Soumare, edző: Xavier Pascual)
2. Aalborg
3. PSG
4. Nantes

AZ IDÉNY ÁLOMCSAPATA
Kapus:
Niklas Landin (dán, THW Kiel)
Jobbszélső: Aleix Gómez (spanyol, Barca)
Jobbátlövő: Dika Mem (francia, Barca)
Irányító: Luka Cindric (horvát, Barca)
Beálló: Ludovic Fabregas (francia, Barca)
Balátlövő: Mikkel Hansen (dán, Paris Saint-Germain)
Balszélső: Valero Rivera (spanyol, Nantes)
Legjobb védekező játékos: Henrik Möllgaard (dán, Aalborg)
Legjobb fiatal játékos: Dylan Nahi (francia, Paris Saint-Germain)
Edző: Alberto Entrerríos (spanyol, Nantes)

A final four legértékesebb játékosa (MVP): Gonazlo Pérez de Vargas (spanyol, Barca)
Gólkirály: Valero Rivera (spanyol, Nantes) – 95 góllal

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ

NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
ELŐDÖNTŐ (június 12.)
PSG Handball (francia)–Aalborg Handbold (dán)
33–35
Barca (spanyol)–Nantes (francia)
31–26
A 3. HELYÉRT (június 13.)
PSG Handball (francia)–Nantes (francia)
31–28
DÖNTŐ (június 13.)
Aalborg Handbold (dán)–Barca (spanyol)
23–36
NEGYEDDÖNTŐ
Nantes (francia)–TELEKOM VESZPRÉM 32–28 30–32 62–60
THW Kiel (német)–PSG Handball (francia) 31–29
28–34 59–63
Aalborg Handbold (dán)–Flensburg (német) 26–21 29–33 55–54
Meskov Breszt (fehérorosz)–Barca (spanyol) 29–33 28–40 57–73
NYOLCADDÖNTŐ
Vardar Szkopje (északmacedón)–TELEKOM VESZPRÉM 27–41
30–39 57–80
MOL-PICK SZEGED–THW Kiel (német) 28–33
28–33 56–66
Elverum (norvég)–Barca (spanyol) 25–37
19–39 44–76
PPD Zagreb (horvát)–Flensburg (német) A Flensburg játék nélkül jutott tovább
Celje (szlovén)–PSG Handball (francia) 24–37
23–31 47–68
Nantes (francia)–Kielce (lengyel) 24–25 34–31 58–56
FC Porto (portugál)–Aalborg Handbold (dán) 32–29
24–27 56–56
Motor Zaporizzsja (ukrán)–Meskov Breszt (fehérorosz) 32–30
23–30 55–60

CSOPORTKÖR

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Flensburg (német) 14 10 1 3 341–336 +5 21
2. Paris SG (francia) 14 9 1 4 388–327 +61 19
3. Kielce (lengyel) 14 9 1 4 442–414 +28 19
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 14 7 1 6 383–380 +3 15
5. FC Porto Sofarma (portugál) 14 5 2 7 361–362 –1 12
6. MOL-PICK SZEGED 14 6 8 318–329 –11 12
7. Vardar Szkopje (északmacedón) 14 3 3 8 335–350 –15 9
8. Elverum Handball (norvég) 14 2 1 11 387–457 –70 5

 

A-CSOPORT
1. FORDULÓ
Meskov Breszt (fehérorosz)–RK Vardar 1961 (északmacedón) 24–22
SG Flensburg-Handewitt (német)–Kielce (lengyel)31–30
MOL-PICK SZEGED–PSG Handball (francia)29–32
FC Porto (portugál)–Elverum (norvég)28–30
2. FORDULÓ
Kielce (lengyel)–MOL-PICK SZEGED 26–23
PSG Handball (francia)–SG Flensburg-Handewitt (német) 28–29
FC Porto (portugál)–Meskov Breszt (fehérorosz) 27–25
RK Vardar 1961 (északmacedón)–Elverum (norvég) 34–34
3. FORDULÓ
Meskov Breszt (fehérorosz)–PSG Handball (francia) 32–31
SG Flensburg-Handewitt (német)–FC Porto (portugál)36–29
MOL-PICK SZEGED–RK Vardar 1961 (északmacedón)34–33
Elverum (norvég)–Kielce (lengyel)22–31
4. FORDULÓ
Kielce (lengyel)–Meskov Breszt (fehérorosz)34–27
FC Porto (portugál)–MOL-PICK SZEGED25–19
RK Vardar 1961 (északmacedón)–SG Flensburg-Handewitt (német)31–26
PSG Handball (francia)–Elverum (norvég)35–29
5. FORDULÓ
Kielce (lengyel)–PSG Handball (francia)35–33
Meskov Breszt (fehérorosz)–MOL-PICK SZEGED26–24
RK Vardar 1961 (északmacedón)–FC Porto (portugál)25–25
SG Flensburg-Handewitt (német)–Elverum (norvég)37–35
6. FORDULÓ
Elverum (norvég)–Meskov Breszt (fehérorosz)33–31
MOL-PICK SZEGED–SG Flensburg-Handewitt (német)0–10
FC Porto (portugál)–Kielce (lengyel)32–32
PSG Handball (francia)–RK Vardar 1961 (északmacedón)5–5
7. FORDULÓ
SG Flensburg-Handewitt (német)–Meskov Breszt (fehérorosz)29–29
RK Vardar 1961 (északmacedón)–Kielce (lengyel)29–33
Elverum (norvég)–MOL-PICK SZEGED0–10
FC Porto (portugál)–PSG Handball (francia)31–34
8. FORDULÓ
Kielce (lengyel)–RK Vardar 1961 (északmacedón)36–29
Meskov Breszt (fehérorosz)–SG Flensburg-Handewitt (német)26–28
MOL-PICK SZEGED–Elverum (norvég)36–27
PSG Handball (francia)–FC Porto (portugál)29–28
9. FORDULÓ
Meskov Breszt (fehérorosz)–Elverum (norvég)29–27
SG Flensburg-Handewitt (német)–MOL-PICK SZEGED26–24
PSG Handball (francia)–Kielce (lengyel)37–26
FC Porto (portugál)–RK Vardar 1961 (északmacedón)27–24
10. FORDULÓ
Kielce (lengyel)–FC Porto (portugál)32–30
MOL-PICK SZEGED–Meskov Breszt (fehérorosz)30–27
Elverum (norvég)–SG Flensburg-Handewitt (német)29–30
RK Vardar 1961 (északmacedón)–PSG Handball (francia)0–10
11. FORDULÓ (2021. február 10.)
Meskov Breszt (fehérorosz)–Kielce (lengyel)35–30
MOL-PICK SZEGED–FC Porto (portugál)35–31
SG Flensburg-Handewitt (német)–RK Vardar 1961 (északmacedón)0–10
Elverum (norvég)–PSG Handball (francia)29–44
12. FORDULÓ (2021. február 17.)
Kielce (lengyel)–Elverum (norvég)39–29
FC Porto (portugál)–SG Flensburg-Handewitt (német)10–0
RK Vardar 1961 (északmacedón)–MOL-PICK SZEGED26–28
PSG Handball (francia)–Meskov Breszt (fehérorosz)33–26
13. FORDULÓ (2021. február 24.)
MOL-PICK SZEGED–Kielce (lengyel)26–30
Meskov Breszt (fehérorosz)–FC Porto (portugál)elhalasztva
SG Flensburg-Handewitt (német)–PSG Handball (francia)28–27
Elverum (norvég)–RK Vardar 1961 (északmacedón)32–35
14. FORDULÓ (2021. március 3.)
Kielce (lengyel)–SG Flensburg-Handewitt (német)28–31
RK Vardar 1961 (északmacedón)–Meskov Breszt (fehérorosz)32–36
PSG Handball (francia)–MOL-PICK SZEGED10–0
Elverum (norvég)–FC Porto (portugál)31–38

 

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Barcelona (spanyol) 14 14 505–412 +93 28
2. TELEKOM VESZPRÉM 14 9 2 3 443–392 +51 20
3. THW Kiel (német) 14 7 2 5 394–378 +16 16
4. Aalborg Handbold (dán) 14 7 7 397–411 –14 14
5. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 14 7 7 389–411 –22 14
6. HBC Nantes (francia) 14 5 2 7 388–378 +10 12
7. Celje PL (szlovén) 14 4 10 372–413 –41 8
8. PPD Zagreb (horvát)1414369–462–930
B-CSOPORT
1. FORDULÓ
Celje (szlovén)–Aalborg Handbold (dán)29–31
HBC Nantes (francia)–TELEKOM VESZPRÉM24–28
Motor Zaporizzsja (ukrán)–Barca (spanyol)25–30
PPD Zagreb (horvát)–THW Kiel (német)21–31
2. FORDULÓ
Aalborg Handbold (dán)–Motor Zaporizzsja (ukrán)38–29
THW Kiel (német)–HBC Nantes (francia)37–25
TELEKOM VESZPRÉM–PPD Zagreb (horvát)35–27
Barca (spanyol)–Celje (szlovén)42–28
3. FORDULÓ
Motor Zaporizzsja (ukrán)–TELEKOM VESZPRÉM34–37
PPD Zagreb (horvát)–Aalborg Handbold (dán)26–27
HBC Nantes (francia)–Barca (spanyol)27–35
Celje (szlovén)–THW Kiel (német)24–35
4. FORDULÓ
THW Kiel (német)–Motor Zaporizzsja (ukrán)34–23
TELEKOM VESZPRÉM–Celje (szlovén)39–24
Aalborg Handbold (dán)–HBC Nantes (francia)32–24
Barca (spanyol)–PPD Zagreb (horvát)45–27
5. FORDULÓ
Aalborg Handbold (dán)–THW Kiel (német)23–31
Motor Zaporizzsja (ukrán)–HBC Nantes (francia)29–28
TELEKOM VESZPRÉM–Barca (spanyol)34–37
PPD Zagreb (horvát)–Celje (szlovén)22–30
6. FORDULÓ
THW Kiel (német)–TELEKOM VESZPRÉM31–31
Celje (szlovén)–Motor Zaporizzsja (ukrán)31–32
HBC Nantes (francia)–PPD Zagreb (horvát)30–28
Barca (spanyol)–Aalborg Handbold (dán)42–33
7. FORDULÓ
Aalborg Handbold (dán)–TELEKOM VESZPRÉM27–33
HBC Nantes (francia)–Celje (szlovén)28–30
PPD Zagreb (horvát)–Motor Zaporizzsja (ukrán)23–24
THW Kiel (német)–Barca (spanyol)26–32
8. FORDULÓ
TELEKOM VESZPRÉM–Aalborg Handbold (dán)30–32
Celje (szlovén)–HBC Nantes (francia)25–31
Motor Zaporizzsja (ukrán)–PPD Zagreb (horvát)29–25
Barca (spanyol)–THW Kiel (német)29–25
9. FORDULÓ
Aalborg Handbold (dán)–Barca (spanyol)32–35
TELEKOM VESZPRÉM–THW Kiel (német)41–33
PPD Zagreb (horvát)–HBC Nantes (francia)24–34
Motor Zaporizzsja (ukrán)–Celje (szlovén)31–29
10. FORDULÓ
THW Kiel (német)–Aalborg Handbold (dán)28–26
HBC Nantes (francia)–Motor Zaporizzsja (ukrán)31–32
Celje (szlovén)–PPD Zagreb (horvát)29–28
Barca (spanyol)–TELEKOM VESZPRÉM37–30
11. FORDULÓ (2021. február 10.)
PPD Zagreb (horvát)–Barca (spanyol)33–37
Celje (szlovén)–TELEKOM VESZPRÉM25–29
Motor Zaporizzsja (ukrán)–THW Kiel (német)10–0
HBC Nantes (francia)–Aalborg Handbold (dán)38–29
12. FORDULÓ (2021. február 17.)
TELEKOM VESZPRÉM–Motor Zaporizzsja (ukrán)34–30
Aalborg Handbold (dán)–PPD Zagreb (horvát)38–29
THW Kiel (német)–Celje (szlovén)33–29
Barca (spanyol)–HBC Nantes (francia)30–29
13. FORDULÓ (2021. február 24.)
Motor Zaporizzsja (ukrán)–Aalborg Handbold (dán)27–29
PPD Zagreb (horvát)–TELEKOM VESZPRÉM28–35
Celje (szlovén)–Barca (spanyol)29–32
HBC Nantes (francia)–THW Kiel (német)24–24
14. FORDULÓ (2021. március 3.)
TELEKOM VESZPRÉM–HBC Nantes (francia)5–5
Aalborg Handbold (dán)–Celje (szlovén)0–10
THW Kiel (német)–PPD Zagreb (horvát)36–30
Barca (spanyol)–Motor Zaporizzsja (ukrán)42–34

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik